A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít az Európai Unió által javasolt menekültkvóták támogatása mellett – közölte a párt ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Molnár Csaba azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a kvóta elutasításával kisebbségben van, mert a magyar mellett csak a szlovák kormány megy szembe az erről szóló uniós döntéssel. Egyúttal utalt arra, a korábban általa is ismertetett, az Eurobarometer által készített őszi felmérésre, amely szerint a magyarországi megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy "a menekültek elosztásáról uniós szinten kell dönteni, kötelező uniós kvóták alapján".
Petíciójuk során ők is ehhez kérnek támogatást – közölte Molnár Csaba.
Az EP-képviselő kijelentette: a kvótarendszer elutasítása azt eredményezheti, hogy több százezer menekültet toloncolnak vissza, míg elfogadása esetén csak néhány ezer embert kell befogadni.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ünnepélysen fogadunk majd néhány ezer migránstot, akik a vonatról leszállva már át is szállnak egy másik, Bécs felé induló vonatra... mint az egyszeri királylány...hoztam is, meg nem is, adtam is, meg nem is...
ja, hogy nem maradtak itt? sajnáljuk...mi teljesítettük a ránk rótt feladatot..
ügyes..
Új hozzászólás