Magyarország elvárja, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magyarok döntését – szögezte le Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. 

A külügyi tárca vezetője a soros EU-elnök Luxemburg kül- és európai ügyek miniszterének a Tageblattnak adott interjújára reagált, amelyben Jean Asselborn Lengyelországot és Magyarországot kritizálja. Szerinte

a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatást korlátozzák Lengyelországban, és ez őt már egyenesen a Szovjetunióra emlékezteti.

Értelmezésében az új lengyel kormány parlamenti abszolút többségét a média és az alkotmánybíróság feletti ellenőrzésre használja, és véget vet a hatalmi ágak szétválasztásának. Asselborn szerint azonban pozitív jelenség, hogy

a lengyel lakosságban még erős az ellenállás, nem úgy, mint Magyarországon, ahol Orbán Viktor kormánya évek óta hasonló politikát folytat

- idézte fel a KKM az interjúban elhangzottakat.

Szijjártó Péter felhívta Jean Asselborn figyelmét, hogy "a demokrácia az emberekről szól, akkor is, ha ez a luxemburgi külügyminiszternek nem tetszik". A miniszter szerint a magyar emberek munkájának eredménye, hogy "Magyarország a gazdasági összeomlás állapotából öt év alatt az EU legjobbjai közé verekedte magát".

Ezért a magyarok tiszteletet érdemelnek, és nem bírálatot. A magyarok egyértelműen állást foglaltak az illegális bevándorlással kapcsolatban is, elutasítják azt. "Elvárjuk, hogy senki ne akarjon ezért bosszút állni" – szögezte le Szijjártó Péter, aki egyúttal felszólította a luxemburgi külügyminisztert, hogy "ne kritizálja a magyar embereket!".

"Végezetül azt javasoljuk a luxemburgi külügyminiszternek, hagyja, hogy Magyarország sorsáról a magyarok, Lengyelország sorsáról pedig a lengyelek döntsenek" – olvasható a KKM közleményében.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verum
Nem lehetne legalább a karácsony hetében tűzszünet?
Amikor emberként tekintünk egymásra és nem pártszimpatizánsként?
Csak úgy, próbaként...
Toby
Ez a méretes bélsár miért hívja fel magára a figyelmet ? Amennyiben azért, hogy röhögjünk, akkor okés, szerepelhet - csak a saját nevében !
nevemnick
Ez a ,,nyalthajú" azt gondolja, hogy ő a helikopter pedig csak egy agyament lábköz. Ezekből hiányzik a tisztesség, a tiszteletlenség a génjeikben vannak. Ha esetleg nem tudná ez a fószer, akkor itt a diplomácia lényege: tárgyalás, procedúra, tisztességes külügyi tevékenység, személyi tulajdonság (diplomatikus), alapvető érdeksérelem nélkül meg tudja találni a megoldást - DE a jelenlegi helyzetben a magyar ,,külügyér" nem mondja meg az igazat, eltereli a beszédet a lényegről.
kutyahűség
Vagy a mondatok végét kéne megvárni, vagy egy jó szinkrontolmácsot beszerezni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.