Áder János szerint sem közömbösség, sem igazodási kényszer, sem külső elvárások vagy múló divat okán nem rombolhatjuk le létünk alapját: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti önazonosságunkat, összetartozásunk tudatát.
A köztársasági elnök a diplomáciai testület hagyományos újévi fogadásán hétfőn a budapesti Művészetek Palotájában elhangzott köszöntőjében rámutatott: az elmúlt év eseményei sok esetben kikezdték az országok közötti párbeszédet, az új kihívásokra nehezen találtak válaszokat. Nehezen értettük meg egymást, mégis, időnként ráleltünk a közös hangra. 2016-ban erre a képességre nagyobb szükség lesz, mint valaha – emelte ki Áder János.
Hozzátette: a sokféleség egyetemes kincs, és "a velünk született vagy önként vállalt kötődéseink sokfélék lehetnek".
Az est népzenei programja kapcsán utalt Kodály Zoltánra és Bartók Bélára, akik hittek egy olyan világban, ahol a nemzeti sajátosságok mind megférnek egymással, és bármelyik nélkül szegényebbek lennénk mi mindannyian. Hittek egy olyan világban, ahol mindenkinek fontos a saját döntése, de megbecsüli a másét. Ahol mindenki tiszteli a másik igazát, de ragaszkodik a magáéhoz. Ahol minden egyediség érték, de minden kölcsönhatás természetes – mutatott rá az államfő.
A bemutatandó műsorra utalva hozzátette: a színpadon a magyar népzene és néptánc elismert és ígéretes tehetségei lépnek majd fel. Hozzátette: látni fognak apró gyermekeket is, akik még aligha ismernek olyan kifejezéseket, mint "identitás", "a nemzetek Európája" vagy "sorsközösség", de minden porcikájukkal ezt sugározzák majd. Hangjukkal, a mozdulataikkal, az ősi rítusokkal az életet ünneplik – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: a hagyomány, amelyet megelevenítenek, az élet mély szertartásosságáról, ünnepekről és hétköznapokról szól. Magyarul mesél, mégis mindannyiunkról szól – fogalmazott.
Áder János beszéde végén azt kívánta a diplomatáknak, hogy "országaink az előttünk álló évben olyan jól értsék egymás szavát, mint ahogy mi a mai estén és az újévi jókívánságok alkalmával".
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezt kinek üzened?
A magyaroknak, vagy...
kövérét és orbánét tudom---hithű komcsik voltak.. tényleg nem rombolta le semmi a szülőktől kapott hitüket tanitást és ahogy nézem a fideSS összetartozást sem rombolja le semmi, tán még az államcsőd sem...a hűség is igaz.. mindenáron a vezérhez. áder igazat mondott.
Most kit akar megmenteni?
Kiért "harcol"
A magyarságért?
A Földért?
Mert egy seggel két lovat...
Egyszerre?!?!?!
Legyen egy sorrend!
Csak akkor a fidesz miért nem az soha?
"dübörgünk, jobbanteljesítünk, ..."
És ez egy üzenet volt, csak hogy tudd!
És nem a magyaroknak!
És ez itt akár még egy fontos gond is lehet...
az a gond, hogy kevesen akarnak emlékezni----a múltra.. a fiataloknak meg mindent be lehet adni..
amikor a kövér-köteles azzal jött, hogy lekomcsizta a középiskolás diákok szüleit az egyik diáktüntetésen.. kinyilt a zsebemben a bicska... - a 40es korosztály már csak amolyan álKISZes volt.. vagy még az sem... de kövér -- na ő bizony kommunista volt és az is maradt.
folyton.. mást vádolnak azzal amit ők követtek el...
Ennyit a nemzet - és önazonosságról.
Igaza van, lásd az erőszakos, rámenős falusi MSZMP-s pártitkártól kapott utravaló Őfeneségének! =))
Új hozzászólás