A Welt am Sonntag című vasárnapi német lap az európai menekültválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A konzervatív hetilap Üdvözöljük a kelet-európai unióban című terjedelmes összeállításában kiemelte, hogy az "egykori keleti tömb országai már nem várnak Brüsszelre és Berlinre", hanem "kiépítik erődítménnyé a Balkánt", és Orbán Viktor magyar miniszterelnök e tevékenység "építőmestereként" mutatja be magát.
A szerzők egyebek között kifejtették, hogy a menekültválság a délkelet-európai térség országainak "legnehezebb próbatétele a kommunizmus vége óta". Ezeknek az államoknak a kormányai "csalódottak a brüsszeli problémamegoldó gépezet" és a "menekültáradat" korlátozására tett német kísérletek kudarca miatt.
A válság "a nagy esély" az "autoriter" módon kormányzó miniszterelnököknek, mint Orbán Viktor, aki úgy léphet fel, mint egy "európai ellencsászár" – tették hozzá a több szerző, köztük a lap Magyarországgal is foglalkozó munkatársa, Boris Kálnoky által jegyzett írásban.
A belgrádi, brüsszeli, budapesti, ljubljanai és szkopjei keltezésű összeállítás szerint "egyre több támogatót nyer meg" Orbán Viktor, aki már "korán a menekültekkel szembeni védekezést szorgalmazta, keresztény-nemzeti felhangokkal".
A határkerítés és a "szolidaritás" helyett a "nemzeti érdekek" érvényesítését célzó "kemény fellépés" a jelek szerint "egyelőre megoldotta a menekültválságot Magyarország számára", amit a választók a közvélemény-kutatási adatok alapján "értékelnek".
Most pedig az "új kelet-európai uniónak" a menekültek számának csökkentésére vonatkozó német elgondolással szemben a magyar megoldáson alapulva van egy "ellenjavaslata" , amely Görögország "kirekesztéséből", illetve abból áll, hogy Macedóniát ki kell építeni "erődítménnyé" – áll a Welt am Sonntag összeállításában, amely szerint a macedóniai határkerítést ugyan a szkopjei kormány képviselőinek tájékoztatása szerint Berlinnel "szorosan egyeztetve" építik, de a "minta" a magyar megoldás.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha ők nem nyíltak, akkor miért várják el mástól a teljes behódolást, előttük történő hasraesést?
Most az a legújabb, hogy a görögöknek elengedik a tartozást annak fejében, ha hatalmas táborokat hozhatnának létre Görögországon belül, előszobáztatva, szűrve, pasztőrözve a menekülteket.
Aztán ők vinnék a fölét, a tejszínt, tejfölt, vajat, mi meg kapnánk az 1,5%-s semmit.
Eddig meg az egész EU-t szívatták a görögök miatt, mert semmi esetre se akartak grexitet.
Most akkor mi vaaaaan???
nem ártana, ha visszalapoznának a történelemkönyvekben mondjuk 1945 elejéig, aztán lassan elolvasnák onnan európa történelmét...
...na, ezek ismeretében lehet ekézni minket...még jópár év, amíg él az a generáció, aki nem fejejt...
a firkászok meg csak csókolgassák a nagypapa naftalinos vaskeresztes egyenruháját..miközben a németek jóvoltából elönti európát a sz...nem, az idegen kultura...ebből nem kérünk, egyék meg amit főztek.
szóval így élünk mi itt európában a kommunistaszocialista múltunkkal...jónapot kívánok...
Én nem akarom belőni a sérómat, mint Jimmy tette.
Egyre gyakrabban hallani, olvasni ezt.
Már csak azért is, hogy beégjen a köztudatba és ne érjen sokként a hivatalos bejelentése.
kepfeltoltes.hu/160105/eur_pa_2020-3x_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Itt már rég eldöntött buli ez.
Ezt nem kapták mert már nem volt jogos a kérés!
A pénz kell akár mennyi, jöhet csak ne kelljen idegenekre elkölteni.
Új hozzászólás