Michel Forst, az ENSZ különleges jelentéstevője szerint lehetővé kell tenni, hogy az emberi jogi aktivisták megfelelő jogi és intézményi keretek között végezhessék munkájukat Magyarországon.

A jelentéstevő keddi budapesti sajtótájékoztatóján összegezte tapasztalatait, miután a kormány meghívására február 8-tól február 16-ig Magyarországon vizsgálta az emberi jogok védőinek helyzetét.

Michel Forst kiemelte: a kormányzati tisztségviselőknek tartózkodniuk kell az aktivisták, civil szervezetek megbélyegzésétől, megfélemlítésétől, inkább olyan környezetet kell biztosítaniuk számukra, amely nem hátráltatja, hanem segíti a munkájukat.

Az ENSZ-tisztviselő szerint "az emberi jogi aktivistáknak ma egy meglehetősen polarizált és átpolitizált környezetben kell végezniük tevékenységüket Magyarországon". Kitért arra: vannak olyan kísérletek, hogy megkérdőjelezzék az aktivisták tevékenységének legitimitását, és hírnevük rontásával, valamint túlzott adminisztratív terhek és pénzügyi nyomás alkalmazásával "aláássák" a munkájukat.

Véleménye szerint az elmúlt öt évben elfogadott több mint ezer új jogszabály meggyengítette "a jól működő demokráciát". Az alkotmány módosításai következtében meggyengült az Alkotmánybíróság – mondta, és a következmények közé sorolta, hogy az állam a korábbinál nagyobb mértékben gyakorol ellenőrzést a bíróságok, a média, a vallási szervezetek és a közélet más területei felett, ami befolyásolja az emberi jogok gyakorlásának lehetőségét.

A jelentéstevő szerint az emberi jogi aktivisták gyakran súlyos nehézségekkel szembesülnek, egyes esetekben a kormányt bíráló vagy emberi jogi aggályokat felvető jogvédőket megfélemlítik, "politikai aktivistának vagy külföldi ügynöknek" állítják be őket.

Az emberi jogi szakértő arról is beszélt, hogy a civil társadalom és a döntéshozók közötti párbeszéd keretei fokozatosan szűkülnek. Felszólította a hatóságokat, hogy támogassák a független civil szervezetek munkáját, "szem előtt tartva azok meghatározó szerepét a magyar társadalom fejlődésében".

Michel Forst kifogásai között megemlítette azt is, hogy az újságírók kevésbé férnek hozzá közérdekű információkhoz, a civil szervezetek bejegyzése hosszadalmas folyamat.

Kérdésre elmondta: vizsgálta a migránsok helyzetét is, hiszen jelenleg ők a legsérülékenyebb kisebbségi csoport Magyarországon. Gyakran hallotta, hogy nemcsak a migránsok, hanem az őket segítő aktivisták is támadásoknak voltak kitéve – közölte.

Ugyancsak kérdésre arra is kitért, hogy más országok is hoznak intézkedéseket a terrorveszélyhelyzetre hivatkozva. Még korai lenne véleményt alkotni az ezzel kapcsolatos magyar jogszabályról, hiszen ez csak tervezet, még nem fogadták el – tette hozzá.

Michel Forst közölte: látogatásának célja az volt, hogy az együttműködés és párbeszéd szellemében felmérje a helyzetet, amelyben az emberi jogi aktivisták és civilek tevékenykednek Magyarországon. Tapasztalatai alapján jelentést dolgoz ki, amelyet 2017 márciusában nyújt be az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának. Látogatása alkalmával mások mellett több minisztérium magas rangú tisztségviselőivel, a bírói testület tagjaival, parlamenti képviselőkkel, az ombudsmannal, emberi jogi aktivistákkal, a civil társadalom képviselőivel és diplomatákkal találkozott, Budapest mellett Miskolcon és Szegeden is járt.

Azt mondta: a magyar kormány reakciója az eddigi megállapításaira alapvetően kedvező volt, több javaslattal kapcsolatban már beszéltek a lehetséges lépésekről.

Az Emberi Jogi Tanács különleges eljárások keretében foglalkozik különböző kérdésekkel a világban. Az eljárások szakértői önkéntesek, nem tartoznak az ENSZ állományába, nem kapnak fizetést a munkájukért, és nem függnek egyetlen kormánytól vagy szervezettől sem.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@preparátor: Ők ugyanezt gondolják rólad ! Ahol egy üres nemzetizéssel meg lehet vezetni arra alkalmas egyedeket, azok meg is érdemlik, miközben bőszen tömik a zsebeiket, a megvezetett vakegereknek "hála" !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
preparátor
Tessék már tudomásul venni, hogy nem az álcivilek, hanem a kormány vezeti az országot.
Slade
Próbálja megfélemlíteni. Akit lehet. Ez a sok nyomoronc a TEK meg a rendőrség mögé bújva. Nélkülük meg a föld alá bújna az összes. Mocskos patkányok.
nevemnick
@preparátor: gondolom a CÖF-ről, meg a Fidel/itas-ról mint álcivílekről beszélsz? Mert akkor igazat adok neked. Amúgy meg nem tudom ki bukta be a Norvég Alap megtámadását...
Toby
@preparátor: Ja, vezeti, az orránál fogva ! Amúgy az előző, balos kormányok dícséretet kaptak a működő demokráciáért ! Hippá !
preparátor
@Toby: A "működő demokrácia" a globáltőke előtti teljes kapituláció és hazaárulás!
Toby
@preparátor: Persze, aki a kurucinfón és barikádon szocializálódik, azt ennyire lehet megvezetni, mint téged !

Amúgy, tök mindegy ki van hatalmon, az emberi jogi aktivistákat művel helyeken nem szokás molesztálni, csak gengszterrezsimek idején ! É.-Koreában nincsenek emberi jogi aktivisták, a geci meg csak szeretné, ha itt sem lennének, ezért a piti molesztálást választja.

Mindenféle globáltőkéshazaárulóselmeroggyant baromságon túl ! Ne hagyd, hogy hülyének nézzenek, mert hamar ráéreznek, ki az és tömik szádba a baromságot.
preparátor
@Toby: A Fidesz jó felé viszi az országot, az álcivilek meg menjenek a bűsba!
Megvezetett, idegen hatalmak pénzén hízlalt békétlenkedők és hazaárulók!
Toby
@preparátor: Ők ugyanezt gondolják rólad ! Ahol egy üres nemzetizéssel meg lehet vezetni arra alkalmas egyedeket, azok meg is érdemlik, miközben bőszen tömik a zsebeiket, a megvezetett vakegereknek "hála" !
preparátor
@Toby: Liberálisék hazaárulása köztudott. Lesz itt elszámoltatás, ha Vona lesz a miniszterelnök! Hogy fognak futkározni az álcivilek? :-)
Toby
@preparátor: "Liberálisék hazaárulása köztudott" - de csak felétek ! A többi meg " álmodik a nyomor " !
human
@preparátor: Nézd. Az elmúlt 5 év tanulsága:
MSZP mutyi = korrupció, pofátlan fizetés -> bilincs vezetőszárral
FIDESZ mutyi = nemzeti tőkés réteg építése -> évi 800 milliós osztalék Mészáros Lőrincnek
preparátor
@Toby: Nézd csak meg Merkelt, Junkert meg a többi jómadarat, hogyan teszik tönkre Európát! Ez a liberalizmus!
eye
A különbség a számokban van.
gyurcsány hazudott?
orbán ezerszer többet hazudott!
gyurcsány nem lopott, míg orbán ezerszer ezer milliárdszor többet lopott.
gyurcsány nem alázta meg az embereket, és nem tiporta sárba a törvényeket, míg orbán folyamatosan megalázza az embereket, és sárba tipor minden törvényt - még a maguk által meghozottakat is,
Ha mindenki hazudik és lop, akkor én immár kit válasszak?
Azt aki a legkevesebbszer hazudik, és aki a legkevesebbet lopja el az emberektől.
Ez ilyen egyszerű - a mai Magyarországon.
Toby
@preparátor: Hát akkor avass be, nos, hogyan teszik tönkre Európát Merkel és Juncker ?
preparátor
@Toby: Beengedi az iszlámot ellenőrizetlenül!
Toby
@preparátor: Mi a baj az iszlámmal ? Iszlám vallásúak eddig is voltak Európában, legtöbben Angliában !
Desischado
Sajnos, ez a mai Magyarország az orbán rezsim alatt. De meddig még?
Pestilence
Most tervezik, hogy fegyveres kisérettel mehetnek a zemberekhez az adóbehajtók. Meg gondolom a civilekhez is. Az lesz majd a szép, ott lesznek ketten-hárman, egymásnak tanúskodnak, ha kell, majd azt tesznek el láb alól, akit akarnak jogos önvédelem cimszaván.

Igy higgye el a zember, hogy nem épül a diktatúra.
libellle
@preparátor: Te ebben biztos vagy? mármint hogy kormány vezeti az országot- Kérdés csupán az, hogy hová? Te tudod. Akkor légyszives oszt ezt meg velünk is. Köszönettel
libellle
@preparátor: Nélküle a töke nélkül nem lenne munkahelyed. Már régen összeomlott volna a System
libellle
@preparátor: tegnap 17:58 Nem tudom hol élsz, valószinü a földalatti mély bunkerben. Mert az islám már régen europában van több tiz éve. Természetesen ott ahol te élsz ilyen hirek nem juthatnak el hozzád.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.