Gréczy Zsolt, a párt szóvivője az ATV Start című műsorában azt mondta, az EU nem fogja eltűrni, hogy Magyarország ne vállaljon közösséget az európai értékekkel, ezért egy érvényes és eredményes népszavazás a menekültkvóta ellen gyakorlatilag Magyarország uniós tagságának végét jelentené. 

Komolyan kell venni az olasz miniszterelnök bejelentését is, hiszen ha a kvóta elutasítása esetén valóban megvonják Magyarország uniós támogatását, az egyenesen az államcsődhöz vezetne – mutatott rá Gréczy, aki szerint ezért az érvényes népszavazás megakadályozása kvótaügyben nemzeti érdek.

Orbán ugyanakkor bármire képes hogy megtartsa hatalmát, ezért Gréczy szerint akár előrehozott választás kiírását is kezdeményezheti abban az esetben, ha a népszavazás nem érné el a részvételi küszöböt. A DK szóvivője ugyanis biztos benne, hogy ha Orbán a feje tetejére áll, a demokraták akkor sem fognak részt venni egy ilyen népszavazáson.

Orbánnak mindenesetre már csak ez az egy ügye maradt, ezért nyugodtan ki is nevezhetem együgyűnek – fogalmazott a szóvivő, aki szerint Orbánnal ellentétben az embereket nem a kvóta, hanem az oktatás és az egészségügy helyzete érdekli.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Há mé? Talán nem az? Ha még csak az lenne, de még g..i is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Toby:Valoban... A g..i mar levedett trade mark... Mint a Coca Cola...:o))))
eugen4402
@karma1: Tényleg, tavaly még viccelődtünk is azon, mitől vált szükségessé Nálatok a nemzeti zászló lecserélése. Jó olvasni olyan kormányról, amelyik valóban kíváncsi a lakosság véleményére, anélkül, hogy előre borítékolná azt...
karma1
@eugen4402: Meg igy is vetettek eleg hibat, mert eloszor arrol szavaztattak bennunket, hogy MELYIK tervet fogadjuk el, es csak most, egy het mulva fogunk arrol szavazni, hogy egyaltalan AKARJUK-E a cseret?
Ezt elszurtak, pedig mar voltak halk eszrevetelek ezugyben, de most az ellenzek (jelenleg a munkaspart, megfelel az otthoni baloldalnak) kifejtette, hogy egyaltalan nem kerunk a 27 millio dollaros penzkidobasbol, mert az idosek mindegyike a csere ellen van, hiszen mar 100 eve az elso VH-ban is ezalatt a zaszlo alatt kuzdottek a katonak kulfoldon (rengeteg ferfit, not besoroztak az ANgol Hadseregbe, miutan angol gyarmat vagyunk), es ezert most ezeknek az idoseknek az erzeseit bantanak meg, nem is kicsit.
Sztem gyoz a jozan esz: nem lesz csere, nem lesz penzkidobas...
human
@eugen4402: (tegnap 08:03) Talán az is közre játszik, hogy a jobb oldalon nincs alternatív párt, ezért oda koncentrálódik a jobb oldal. Azt hiszem Illés Zoltán, a volt állámtitkár mondta, hogy Orbán csírájában folytja el az alternatív jobb oldali pártkezdeményeket.
eugen4402
@human: Azt hiszem ez az igazi tragédia, a klasszikus értelemben vett "polgári párt" hiánya. Pedig polgárok vannak, csak nem akarnak hinni a szemüknek, álmélkodva tűrik, hogy őket is megerőszakolják, nem szólnak, mert "hamarabb túl lesznek rajta"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.