Bánki Erik a parlamenti futballválogatott kapusa. Most mégis egy beadása miatt került az érdeklődés középpontjába: ő terjesztette elő azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a jegybank alapítványai­nak költései titokban maradjanak. A NOL.hu portréja a fideszes politikusról, akire bármit rá lehet bízni.

A lap által kérdezett fideszes politikusok (név nélkül) így jellemzik Bánkit:

akinek a neve alatt a kormány bármilyen törvényjavaslatot be tud adni

Bánki Erik a parlament gazdasági bizottságának elnöke, és e poszton Rogán Antal utóda. Ő terjesztette az Országgyűlés elé a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását, amely lehetővé tette volna, hogy a jegybank 260 milliárd forint közpénzzel kistafírozott alapítványainak gazdálkodása tíz évig titkolható legyen.

Íme Orbán parlamenti verőlegénye – diplomája neki sincs

Bánki Mohácson nevelkedett, és mivel apja hittant is tanított, be kellett lépnie az MSZMP-be. Mivel a család nagyobb részét sváb származásuk miatt kitelepítették, Bánkiék nem lettek a szovjet rendszer hívei. Az akkor 20 éves Erik 1989-ben belépett a Fideszbe, s egyik alapítója lett a párt mohácsi csoportjának, előbb a helyi, majd a megyei közgyűlés tagja volt, 1998-ban bejutott a parlamentbe.

Bánki az ezredforduló óta kikezdhetetlen tekintély pártjában a Dél-Dunántúlon. Sokan úgy vélik, Orbán azért ragaszkodik hozzá, mert a yuppie kinézetű politikus gazdasági háttere miatt bármikor megzsarolható.

Az MNB-alapítványok „elsötétítési" törvényjavaslatának beterjesztéséről Bánki egyik ismerőse így nyilatkozik:

– Kellett gyorsan egy előterjesztő, és Orbán kiadta Kósának a feladatot, ő meg rábökött Erikre, mert vannak vállalkozásai, és elmenne egy amatőr filmben tőzsdegurunak. A Fideszben nincs casting és apelláta. Minden gyors és gépies.

Közös téma a futball

A miniszterelnök szemében az sem rossz pont, ha kollégái értenek a foci nyelvén. Bánki esetében ez tökéletesen megvalósul, hiszen a parlamenti labdarúgó-válogatott kapusa az 1980-as évek végétől öt évig igazolt játékosként szerepelt, bár nagy karriert nem futott be. A sportpolitikában annál sikeresebb volt: 2010 és 2014 között az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának elnöke, jelenleg a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja.

Diplomabotrány sem lehet akadály

Bánki jelenlegi tisztségeivel gyakorlatilag csúcsra jutott. Feljebb már nem kapaszkodhat, mert az államtitkári és miniszteri posztokhoz diploma is kellene. 2012-ben botrány is volt abból, hogy önéletrajzában közgazdászdiplomát tüntetett fel, miközben az Econovumnál szerzett képesítés egy OKJ-s tanfolyamnak felel meg. 

A 444 szúrta ki, hogy vagyonnyilatkozatát is kissé lazán kezeli. Bánki ugyanis nem tüntette fel abban a reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozó Pannon PR 2020 Kft. nevű vállalkozását, amelynek tulajdonosa, ügyvezetője és egyetlen alkalmazottja is. Két inaktívnak látszó betéti társaságból viszont 27, illetve 28 millió forintot vett fel az elmúlt két évben.

Az Európa Parlamentben nem vették sok hasznát

Amikor Orbán 2012-ben hazahívta Brüsszelből Áder Jánost köztársasági elnöknek, helyére a Fidesz Bánkit küldte az Európai Parlamentbe.

Egy fideszes EP-képviselő szerint itt nem vitte túl sokra, mert angolul csak társalgási szinten beszél, igaz, németül képes tárgyalni is. 

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Nos, ilyen "minőségi csótányok" kellenek a csürhepártba ! Nincs diploma, de úgy tünteti fel, mintha lenne, majd bukta esetén egy névtelen, ismeretlen hawer viszi a balhét !
Tipikus "tömjéni" erkölcsösség !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Nos, ilyen "minőségi csótányok" kellenek a csürhepártba ! Nincs diploma, de úgy tünteti fel, mintha lenne, majd bukta esetén egy névtelen, ismeretlen hawer viszi a balhét !
Tipikus "tömjéni" erkölcsösség !
Dr. Felipe
Így működik a fideSSes maffiahálózat. Aztán még dicsekednek is vele az elvtársak. Kurva nagyot fog bukfencezni az ország, ezek a kretének miatt.
zöldszem
Szerintetek található még Magyarországon -bármely foglalkozásban- elfekvő hülye, aki még nem miniszteri tanácsadó, gazdasági bizottságelnök, kancellár vagy egyetemi professzor?!
Levendula
Az emberek képviseletére elég a 8 általános, esetleg érettségi?

Ellenpéldát is találtam, ahol a közterület felügyelőnek felsőfokú végzettség szükséges:

"Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
közterület-felügyelő
munkakör betöltésére..."
Pályázati feltételek:

"Főiskola, - felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és közszolgálati másodfokú szakképesítés"
dr. prédikátor
oszt minek a diploma?? elég ha a fütyisz tagja!!!tudjon jól hazudni no meg lopni oszt jó napot!!!
volvós
@dr. prédikátor: 16:42

No meg a szállóige:
- Szopok, nyalok, gombot varrok ! (by Hofi )
Gondolom, az elsö kettöben perfekt...:-)))
egyvandor
Minek egy fideszesnek diploma? Azt bármikor vesznek egyet.
Hozzáértés? Minek szakmázni, amikor úgy is az lesz ami a nertársak pillanatnyi érdeke.
Bátor, gátlástalan pofázás kell. Egy kis nemzethy hablatyra még egy harmadosztályú focista is képes. Azt szereti az átlagos matyhar választó és ez elég akár a parlamenti suttyók kétharmadához is.
Borda
Minek ide bármilyen végzettség? A lényeg,hogy legyél zombi. A többit a tanultabb réteg megoldja. A hívek meg elintézik a piszkos munkát.
Borsodi
Diplomát ugyanannyi csinálni mint érettségit.
cs.n.
Sok újat nem mond a cikk, kb. ugyanerre a következtetésre jutottam már a törvényjavaslat benyújtásakor.
Desischado
Ehhez képest a csiga vasgerinccel rendelkezik! Diploma meg minek? Elég ha hithű fideszes nyalonc!
Lepényleső
Soha senkinek nem volt kötelező belépnie az MSZMP-be. (Az a t.sz.cs. volt.) Voltak akik
meggyőződésből léptek be,de a többségük,(akár 90%) érdekből,lelküket eladva. Most
ugyanezek harsognak,hogy ők mekkora áldozatok voltak,ezért nékik előjogok járnak,-mi
meg úgy mint eddig,jó esetben munkába.
magyarbakancs
Diplomával és diploma nélkül is lehet hátsót nyalni?
Na meg gerinctelenek, lenni nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.