A Publicus Intézet vizsgálta a korrupció témájának, és egyes korrupciós, vagy korrupciógyanús ügyek megítélését. A megkérdezettek szerint jelenleg a korrupció csak a hatodik legfontosabb probléma az országban.

Tíz megkérdezettből hat nem tudott érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy ki a legkorruptabb politikus hazánkban, az érdemben válaszolók többsége is inkább pártokhoz, semmint politikusokhoz köti a korrupciót. A korrupcióvakságra magyarázatot ad, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada úgy látja, hogy túl sok a korrupciós ügy, és már nem lehet rá figyelni, illetve hogy háromnegyed úgy látja, hogy a korrupciónál vannak ma nagyobb problémák, valamint, hogy a válaszadók fele szerint politikai döntésnél nem veheti figyelembe a korrupciót, mert minden politikus korrupt. Mindazonáltal az egyes korrupciós, vagy korrupciógyanús ügyek ismertsége magas, és az érdemben válaszolók 80-90 százaléka korrupciós ügynek is gondolja őket.

Orbán Viktort tartják a legkorruptabb politikusnak

Minden harmadik válaszadó úgy gondolja, hogy 2010, a Fidesz kormányzása óta több a korrupció, és csupán fele annyian azt, hogy az előző, MSZP által kormányzott nyolc év alatt – ám még többen, tízből négy válaszadó szerint ugyanolyan mértékű a korrupció mindkét időszakban. A megkérdezettek túlnyomó többsége, majdnem fele szerint elsősorban a sajtó feladata hogy felhívja a választók figyelmét a korrupciós ügyekre, majd a sort az ellenzéki pártok, a civil szervezetek, és az EU követi. A megkérdezettek harmada nem tudta érdemben megválaszolni azt a kérdést, hogy melyik párt tud hitelesen küzdeni a korrupció ellen, míg másik egyharmad szerint egyikük sem hiteles. Azonban, azon kevesek, akik szerint párt hiteles tud lenni ebben, elsősorban a Fideszt, a Jobbikot és az LMP-t tartják alkalmasnak.

Orbán Viktort tartják a legkorruptabb politikusnak

A megkérdezettek szerint jelenleg a szegénység (43 százalék), a munkanélküliség (30 százalék), az egészségügy (29 százalék), az oktatás (21 százalék), és a menekültek (17 százalék) ügye után a korrupció a hatodik legfontosabb probléma az országban – a válaszadók 13 százaléka sorolta a három legfontosabb probléma közé. Bár más ügyekben markáns eltérések vannak, egyes pártok szavazói, valamint a bizonytalanok is nagyjából hasonlóan látják fontosnak a korrupció ügyét és a hatodik-nyolcadik helyre rangsorolják. Ez azt mutatja, hogy a választók érzékelik a jelenséget, de különböző okoknál fogva nem tartják különösen fontosnak.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Vajon ki kételkedett eddig is hogy a viktor szopkin a legkorruptabb???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Ritkán lehet olvasni ekkora igazságot !
Toby
@nyanya001: Bizony ! A 2012-ben ( vagy 2011-ben ? ) felajánlott jenki segítséget a mai napig nem fogadta el a mocsok-rezsim a korrupcó felszámolása(?) - maradjunk a csökkentésnél ! - tárgyában !
Nem véletlenül ! Orbánc - a genyó ! - femilyje miből luxusozik és vásárolgat földet ?
Ja és a "tiborc-fény" minden településen gondokat okoz, de eddig nem hallhattuk, hogy mikor javítják, mondjuk garanciában, hogy ne kelljen ismét a közpénzekhez nyulni !
papa.49
@nyanya001: Nem is csodálkozom, ebben nőtt fel, így érzi jól magát ,,meló semmi, okosba megoldjuk,,!!! Ez csak lopni,hazudni tud!!!
Yoda69
Az meglep hogy GYurcsanyt tartjak a 2. legkorruptabbnak.
Ha igaz lenne, a fideSS mar reg racs moge jutatta volna.
dr. prédikátor
Vajon ki kételkedett eddig is hogy a viktor szopkin a legkorruptabb???
papa.49
VÉGRE VALAMI AMIBEN Ő AZ ELSŐ)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
nyanya001
@papa.49: Na van jó pár dolog amiben az első ... Te is tudod ! -:)
Cicamama55
A korrupció nálam az első helyen áll, hisz a leginkább e hírek hallatán nyílik ki a "bicska" a zsebekben az embereknél. Az én környezetemben biztos! Ez a melegágya minden problémának!
nyanya001
@Horizont: Megvolt a napi gyurcsányozás.
Ennyi.
Borsodi
@Horizont: Teljesen igazad van,magasan az országunk de lehet a világ legkorruptabb politikusa.Gyurcsány utálatra méltó egyéniség. de nem tartom korruptnak,Mikor miniszter lett milliomos volt,nem így Orbán akinek csak az arca volt,és most kell neki az egész ország .Még,még még ennyi nem elég, a fidesz hatalmon mindent akarna!
Cicamama55
Nem voltam soha Gyurcsány párti, olvastam és hallottam róla hideget, meleget, de! Az én megítélésem szerint tőle és Botkától tart igazán a Fidesz, ezért aztán mindenhol próbálják őket besározni. Nagyon elírták ezt a sorrendet! Nálam Rogán és Matolcsi ott az első helyen vetekednek miniszterelnökünkkel kart-karba öltve egymással, majd Mészáros és a többi következik, Gyurcsány ezen a korrupciós ranglistán jóval hátrább szerepel.
egyvandor
Gorbán hatalmának az alapja a korrupció lehetősége.az őt támogatók, a nertársak részére.
Az ország fejlődését az ilyen mértékű és rendszerszintű korrupció hosszú időre megállította. A vállalkozókat nem a versenyszerű mőködésre ösztökéli, hanem a szabad rablás "tudományának" elsajátítására.
Ehhez képest furcsa hogy a menekült kérdést Magyarországon, ahonnan ha lehet órákon belül tovább állnak súlyosabbnak ítélik meg. Hát igen. Sokan kajálják a Gorbán bandájának nemzethy katyvasszal átitatott propagandáját.
papa.49
Biztos, hogy a Gyurcsány a vörös posztó, ennek a prosztónak, ha csak eszébe jut epét hány tőle, de az is igaz hogy a Gyurcsány minden hibájával együtt kilométerekkel magasabban áll mint ez a ,,teknyővájó,,))))))) Meg nem a szakadt farmerjában lett a parlamentben képviselő)))))))
Szókrakész
Azért öröm látni az első négy helyezettet.
1. fidesz
2. mszp
3. Orbán
4. Gyurcsány

Meg is van, hogy kiket kell elzavarni a hatalomból.
Sőt még annak közeléből is.
Desischado
Nem csodálkozom rajta. Szerintem is a legkorruptabb parazita. De a nagy baj az, hogy még mindig sokan elhiszik a tömény hazugságit! Bár mintha ébredeznének az emberek, és ez nagyon jó!
bakegya
@Horizont: ez kompromittáló inkább,hamis kép,az VIKTÁTOR TEKNŐS ÉS HOLDUDVARÁNAK VAGYONOSODÁSI HÁTTERÉT KIVÉVE-mert ugye végignézhettük-baltával se apríthatna jobban.
HellBrain
Komolytalan.Mint tudjuk minden felmérést végző intézet, valamelyik politikai párt zsebében van.
vonotok
@papa.49: Úgy szeretnék egy Fityesz nagygyűlésre, Gyurcsány lobogóval bevonulni. Lehet, hogy én is megörültem???
papa.49
@vonotok: Hát nem vagyok biztos hogy ,,kivonulni tudnál-e,, vagy vinnének a kis hátul megkötős kabátkában!!! Ettől függetlenül meg kell próbálni, mikor megyünk???
kukac50
Csak azért lehet korrupt mert az ügyészség, bíróság NAV is az!
Ha független becsületes emberek dolgoznának az igazságszolgáltatásban akkor ez nem lenne lehetséges egy demokratikus országban!
nezelodo
Rendben van ez így, Orbán mindenben első akar lenni! Lehet, hogy csak ebben sikerül neki, amilyen fegyelmezetten növeli a témában a tempóját!
vonotok
@papa.49: Kabátot hozatnak bőven, de nem nekem , hanem a halgátóságnak.
kabóca
A Századvég(bele) is készített egy felmérést. Náluk Gombóc Artúr lett a befutó, a második helyet Pityke Csőrmester érdemelte ki.
evacica
Én is! Nem véletlen, hogy ekkora vagyonnal rendelkezik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.