Egy pécsi, katolikus egyházmegyei fenntartású iskolában tette ki az igazgató az alábbi hirdetményt:

„Kedves Kollégák! Püspök úr a múlt pénteki értekezletünkön részt vett, egyebek mellett arról is szólt, hogy a pedagógus szakszervezetek megkeresték az egyházmegyét. Püspök úr állásfoglalása, kérése egyértelmű: a pedagógusoktól azt kéri, semmilyen munkabeszüntetés, sztrájk kezdeményezésben ne vegyenek részt, ellenkező esetben él eljárási jogával. Ez az állásfoglalás összhangban áll az általam korábban megfogalmazottakkal, kérem, tartsuk be. Köszönöm.”

A Bama megkeresésére a Pécsi Egyházmegye illetékese mindössze ennyit válaszolt:

Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási és nevelési intézmények, amint korábban sem vettek részt, úgy a jövőben sem vesznek részt demonstrációkon.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője a baranyai lapnak elmondta, a püspök állásfoglalása törvénysértő, ráadásul demokratikus alapjogot, s sztrájkhoz való jogot is sérti, és korlátozza a munkavállalói jogokat.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
A " püspök úr " kapja be !!!
( az ostyát is ...) :-))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
A " püspök úr " kapja be !!!
( az ostyát is ...) :-))
eugen4402
Elég pocsék dolog, nekem se tetszik, de hát "az rendeli a nótát, aki a cigányt fizeti". Ha már az állam képtelen megoldani, más se akarja elvállalni, akkor marad az egyház. Ettől még az izé úr feldughatja magának oda, ahova soha nem süt a nap...:-)))
KERKA
A püspök úr is elmehet a jó büdös francba. Neki aztán tényleg nincs miért tüntetni. Fogalma sincs arról, hogy miről szól a "Fekete nővér" és vele együtt a pedagógusok tragédiája.
Toby
Okés, de a klerikális pedofília ellen lehet "ejnye-ejnyét" mondani ?
Tádé
@Toby: van gyermeke?Akkor szóljon, ha igen! Először pedig tegye rendbe a püspökség pénzügyeit. Ezért kellett visszaadni nekik az iskolákat.
Inkább a papi pedofíliáról, még az átvilágításukról nyilatkozzon!
wagabund
@Kristóf Péter: meg kell nézni, hogy a hátsókertben mi van a ruhaszárítón...abból kiderül, hány gyereke van..
wagabund
vagy ilyen gyorsan tanul, vagy a firkász benézte, de valamelyik nap még úgy szólt a hír, hogy valami papi személy(alias püspök)megtiltotta a sztájkot...most meg ájtatosan kéri?...
lehet, hogy visszaszólt valamelyik hitetlen?
cs.n.
@eugen4402: Az is közpénzből működik, ebből a szempontból mindegy, hogy egyházi vagy állami.
eugen4402
@cs.n.: Persze, de látszatra mégis olyan, mintha nem közpénzből tartanák fenn...
cs.n.
@eugen4402: Legalább adnak a látszatra. :)
Toby
Aki nem engedelmeskedik a pürpök úr "kérésének" annak kiskoru gyermekét "megelsőáldozzák" az egyik parókián - meztelenül !
Feraj49
Na erről írtam már sokszor ! Testvéri szeretett,oszd meg a vagyonod a szegényekkel (de csak Te ők nem) süket duma ! Ha nem tetszik nekik valami megy a fenyegetés.Még jó,hogy nem működik az inkvizíció ! Most akkor keresztre feszítik a tanárokat,vagy "csak"kirúgja őket a megbocsátó" egyház? ! B+ püspök !
Tádé
@Feraj49: de ne feledkezzünk meg világi testvéreikről sem - a KDNP-bá tömörült gyalázatról, zsoltika, benci, a vén hazug petya...stb. nekik hogy jár a megbocsátás?
Gyűlölet keltés a kenyerük!
Mézike
@volvós: Hát igen egyebek mellett azt is.:-)
justhpeter
Engem állandóan összezavarnak. Már nem tudom, hogy a püspök úr-e a kormány nyalonca, vagy a fideSS-kdnp-e az egyház seggnyalója. Jó, tudom, nehéz kérdés, mert a püspök úrról és Tömjén testvérről is el lehet képzelni bármit.
nezelodo
Melyik püspök, amelyik sikkasztott, az a régi, vagy az új aki fog?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.