Már régen "le kellett volna váltania" Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Kovács Bélát, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselőjét – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kedden az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Az egykori rezsibiztos szerint a kémügybe keveredett "KGBéla" nem magányosan, hanem hálózatnak dolgozva, idegen hatalom érdekében munkálkodott a Jobbik színeiben.

A Jobbiknak ezek szerint az elvek nem számítanak, hanem kizárólag a pénz és a hatalom

- mondta annak a Fidesznek az alelnökeként, amely pártban aztán tényleg nagyítóval kellene keresni az elveket – és akkor itt most jótékonyan maradjunk csak az Oroszország témakörnél.

Németh szerint egyébként régóta tudott, hogy Kovács Béla a Jobbik egyik legnagyobb támogatója, és ezen kijelentését, meg a többit a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén elhangzottakra alapozza. Az ülésen egyebek mellett azzal foglalkoztak, hogy milyen kapcsolatban állt Kovács Béla a múlt héten Oroszországnak való kémkedéssel meggyanúsított Mateusz Piskorski lengyel politikussal. 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Mert aki letelepedési kötvényt vásárol, az nemzetbizonytalanságilag fajta tiszta?
Te barom!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Mert aki letelepedési kötvényt vásárol, az nemzetbizonytalanságilag fajta tiszta?
Te barom!
RonaGyuri
egykori rezsibiztos???
ne már ennél a hatökörnél semmi sem biztosabb!
Szomjankórász
Ritkán értek egyet ezzel a rusnya taplóval, de az igaz, hogy KGBélát el kell zavarni a sunyiba.
(Rögtön utána Rezsiszilárdot meg a teljes fityiszt.)
Long John Silver
Azért ne feledkezzünk meg a Zötödik Szubjektumról sem, mint megkerülhetetlen stratégiai tényezőről sem! propeller.hu/itthon/3221163-zotodik-szubjektumrol-nemcsakereccsegizoknek
justhpeter
JAAAAAAAAAAAAJ ! Megint beszélt ? És le is fordították ?
Pálinkafőző Rézüst
ez nem száj. Ennek minden a végbeléből jön...De ebben, ki hitte volna(!) igaza van a hernyónak...
Natsuki
Azt írja: "Németh Szilárd ismét megszólalt az ő szájával"
Elég baj az nekünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.