A Demokratikus Koalíció az egyetlen igaz stabil pont a Fidesszel szemben állók között – jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök csütörtökön Szegeden.

A DK elnöke mintegy négyszáz fős hallgatósága előtt úgy fogalmazott, nem tudni, mit hoznak a Jobbikon belüli változások, nem látni, mi lesz az LMP-vel, az új elnök megtartja-e az egyet a kurucnak, egyet a labancnak politikáját, és az sem derült ki, mit hoz a szocialisták közelgő kongresszusa, változik-e az MSZP politikája.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta ugyanakkor, pártja érdeke, hogy a baloldalon minden szereplő erős legyen, hiszen amíg a DK-nak nincsen 40 százaléka, addig szövetségesekre van szüksége.

Az egykori kormányfő véleménye szerint együttműködéssel, világos mondanivalóval meg lehet szerezni a kormányváltáshoz szükséges többséget. Aki azonban nem akar ebben az együttműködésben részt venni, az nem akarja leváltani a Fideszt – mondta.

A politikus óva intett minden, a kormányváltást kívánó választót a Jobbik támogatásától. Szavai szerint "nem lehet bennünk annyi indulat, hogy a Fideszt lecseréljük egy még rosszabbra". Kijelentette, a kormányváltás nem önmagáért fontos, hanem azért, hogy jobb élet legyen az országban.

Gyurcsány Ferenc szerint amennyiben "a maradék józanság nem veszett el" a baloldalon, akkor a 2018-as választások előtt lesz összefogás. Azt ugyanakkor kizártnak nevezte, hogy a voksolás előtt együttműködne a Fidesz a Jobbikkal, ez minden bizonnyal "maradék európai elfogadottságának", néppárti tagságának végét jelentené.

Egy kérdésre válaszolva a pártelnök kifejtette, úgy érzi, a szegediek inkább elégedettek Botka László polgármesteri munkájával. Így ha a következő választásokon indulni fog a város vezetéséért, a DK nem lehet kisstílű, őt kell majd támogatnia.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Köpködhetek, orrolhatok rá, de az ellenzéki oldalon nála követhetőbb politikus, most nincs.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vonotok
@RonaGyuri: Az 5 % -ék nálam nem egyenlő a O-val.
vonotok
Köpködhetek, orrolhatok rá, de az ellenzéki oldalon nála követhetőbb politikus, most nincs.
Szókrakész
De még jó, hogy csak a Gyurcsány szerint.
Szókrakész
Gyurcsány is a merjünk nagyot álmodni szerint gondolkodik, és (félre)beszél???
satan
@vonotok: kövese Orbánt a börtönbe egyik 19 másik egy híján 20! kicsit kevesebbet lopót attól még nem felejtjük a nem kel félni nem fog fájni, vagy elehet menni az országból...
nem ellen felek ezek hanem cinkosok .
kkalman
Gyurcsányt a saját, egykori pártja, valamint a fidesz lejáratta, lenullázta. Sokan utálják, mert a fideszes tanmesék szerint eladta az országot, csődbe vitte, stb, stb. Mégis ő az egyetlen, akinek a nevének hallatán az összes fideszes nyüszítőgörcsöt kap. Talán épp ezért, s mert akárhogy is igyekeztek Orbánék fogást találni rajta, sikertelenül, Orbán még mindig őt tartja a legnagyobb ellenfelének, még ha ezt nem is hangoztatja.
RonaGyuri
@Mirabilis: a nulla már csak ilyen nagyobb a negatív számoknál =))
RonaGyuri
@vonotok: és? legfeljebb arcoskodásra elég
dr. prédikátor
@vonotok: nem a szivem csücske a Fletó, de egyetértek veled.A többiek egy nulla!!!
verőce21
A DK legnagyobb erőssége, hogy Fletónak mindig benne van a lábában a boogie!
kamazuka
A DK-nak két gyengepontja van,az információs központ,és a területi titkárság.
A balfaszok gyülekezete,nem a pontos megfogalmazás.
Draba
Amíg a DK-ban a bukott szdsz tagjai is helyet kapnak,nem nyernek választást,függetlenül attól,hogy Orbánnak Gyurcsány a mai napig a mumusa.
magyarbakancs
Gyurcsány úrnak követni kellene Schiffer és Novák képviselő urak példáját, le kellene mondania.
Talán akkor a baloldal összefogna addig nem.
vonotok
@dr. prédikátor: Tudod, többször meghallgatva az őszödi beszédet, figyelembe véve az akkori gazdaságpolitikai körülményeket . Azt merem írni, hogy a rendszerváltás utáni legőszintébb beszéde volt.
Bringás
Egy marginális, kis súlytalan tömörülés! Szánalmasak!
vonotok
@satan: És mi lesz ebből az országból 2018 után??,? Kell egy olyan erő aki TAKARÍT, RENDET CSINÁL. Mert ez anarchiához, vezet. DE KI, KIK???
Eriksson
Találgatások helyett a legokosabb amit tehetünk, kivárjuk azt a 40 %-ot.
Yoda69
@vonotok: Egyetertek.
GY.F for president!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.