A Magyar Nemzet szerint Rogán Antal rendőrségi feljelentést tett Portik Tamás ellen hamis tanúzásért. A feljelentés nyomán kiderülhet, hogy Portik Tamás valóban adott-e 10 millió forintot Rogán Antalnak, a szabályok szerint azonban csak akkor, ha a jelenlegi per már jogerősen lezárult. Ez pedig akár évekig is eltarthat – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Úgy folytatják: a DK korábban nem véletlenül követelte azt Rogán Antaltól, hogy a bíróságnál kezdeményezze a hamis tanúzás miatti eljárás megindítását, ez esetben ugyanis nem kellene várni a jelenlegi per végéig. Ebben az esetben akár pár hónapon belül is kiderülhetett volna az igazság. Rogán Antal tehát a személyes politikai érdekeit szem előtt tartva szánt szándékkal jogi analfabétaként járt el, hogy akár még évek is elteljenek, mire megindul a nyomozás Portik szavai kapcsán. Ez egy átlátszó kísérlet arra, hogy még sokáig ne tudhassuk meg, Rogán kapott-e 10 millió forintot egy bűnözőtől egy önkormányzati ingatlan áron aluli értékbecsléséért.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy Rogán Antal szándékosan húzza az időt egy őt érintő súlyos korrupciógyanús ügyben. A DK szerint ha Rogánnak nem lenne félnivalója Portik tanúvallomásával kapcsolatban, akkor hozzájárult volna a nyomozás mielőbbi megindításához – áll az ellenzéki párt közleményében.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@Csizmás Kond: Talán előbb nézd már meg hány pert indított Budai Gyula elszámoltatási (haha) biztosod. Ezernél is többet. Sorra vesztette el a pereket. Mindezt persze az adófizetők pénzén tette.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Baszhatjátok...Juhász már felvette videóra mikor kihordták a székházból a bizonyítékokat.
Csizmás Kond
...a dékénak meg a pereskedés az ami érdeke és pénzt hoz a családba...
Toby
Naggyon jól látja a kérdést a DK!
Trógán tetű utolsó menekülési húzása lesz, hogy befekszik a kórházba...reményem szerint talán még a pathológiára is!
human
@Csizmás Kond: Talán előbb nézd már meg hány pert indított Budai Gyula elszámoltatási (haha) biztosod. Ezernél is többet. Sorra vesztette el a pereket. Mindezt persze az adófizetők pénzén tette.
karma1
@Hellcat: Nagyon remelem, hogy Portik mindenfele hagyott bizonyitekokat, ezt meg egy tanonc maffiozo is alapfokon tudja, hiszen ez az eletbiztositasa, adott esetben.

Csak legyen ideje Portiknak, meg Juhasznak ELVE, hogy hasznalhassak is ezeket a bizonyitekokat
Desischado
Ez nekem bizonyíték arra, hogy Portik igazat mondott. Ha nem lenne nyakig sáros tonyó, akkor nem akadályozná a vizsgálatot!
human
@Desischado: Valóban érdekes. Ha nem fogadott el 10 milliót és még csak nem is találkozott vele, akkor mitől fél? Szerintem is hazudik és nem csak az a 10 millió volt, hisz Juhász Péter jó pár további ingatlanügyet szellőztetett meg még régebben.
Csizmás Kond
@human: ..attól még neki is lehet valami rokonság...:)
human
@Csizmás Kond: Olyasmi rokonság, mint a Matolcsyé? Valahogy ti a nagyságrendet nem érzékelitek. Talán nem mindig "Elemző" Béla féle furcsán összekavart grafikonokat kellene nézegetnetek.
Csizmás Kond
@human: ...miért nem tudsz leszokni arról a betanított többesszámról ?...vagy netán betegség ez nálad ?
human
@Csizmás Kond: Lehet, hogy lemaradtam valamiről? Már nem fideszes vagy?
Csizmás Kond
@human: nagyon le vagy maradva...soha nem voltam az.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.