Van egy idegen, aki idejött, és elvette a magyarok munkáját: ő Wang, Budapest egyik legjobb kínai séfje. 

Nagyvonalú adakozó is egyben, a Városban blog elbeszélése szerint a szervezők felkérésére azonnal csatlakozott a Város Hőse nevű, éhező gyerekeket támogató projekthez. A Gyermekétkeztetési Alapítvány közbeiktatásával pedig Wang egymillió forintot is felajánlott, amit az alapítvány élelmiszer formájában juttatott el a rászorulóknak.

Egymilliót adott az éhes gyerekeknek a kínai séf, a kormánypropaganda titkolja

De nem lenne kerek a történet, ha nem szerepelne benne valahol egy magyar oligarcha és a propaganda-kavarás.

Wang az átadott egymilliót a TV2, "A milliomos szakács" című főzőműsorban nyerte még tavaly, ezt ajánlotta fel az éhezőknek. A műsorban egyebek mellett Széll Tamás zsűrizte az ismert séfek fogásait, itt nyerte meg a nyolcadik epizódot a kínai, és vele együtt az egymilliót. Az örömködés benne is volt a műsorban, azt viszont már kivágta az Andy Vajna vezetésével kormányszócsővé züllesztett TV2, amikor Wang felajánlotta a nyereményét az éhező gyerekeknek.

A Városban blog egy hónapja próbálja elkérni a kivágott részt a csatornától, de

a jelek szerint ott most fontosabb dolgok is vannak ennél, meg éhező gyerekek azt hiszem, hivatalosan nincsenek is, úgyhogy az őket támogató Wangról készült képsorokat nyilván nem szívesen mutatják meg.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Koszi, Propeller! Valakinek meg kell irni ezt is...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Koszi, Propeller! Valakinek meg kell irni ezt is...
human
A KSH sem méri már a létminimum alatt élők számát. Orbánék nem akarják, hogy szembesüljön az ország az egyre több rászorulóval. Azt akarják, hogy mindenki legyen önző és szembe fordítható a másikkal. A pénz és hatalomelvű Orbán rezsim konkurenciája a szolidaritás.
dr. prédikátor
JJa hogy a nemzeti hörcsög tv csinálta a riportot??? Így már érthető!!!
wagabund
..."Egymilliót adott az éhes gyerekeknek a kínai séf, a kormánypropaganda titkolja"...

hát persze hogy titkolja...ez a kínai benézte az országot...itt nincs is éhező gyerek..majd most jól felvilágosíccsák..
a tv2 így küzd az éhezés ellen(vagy az éhezők ellen?)
papa.49
Mit lehet várni a pocokképű tévéjétől csak ezt!!!
Veleda
Wang úr nincs tisztában a magyar adakozási etikettel. Először is nálunk nincsenek éhező gyerekek (?),
ha lenne is erről nem illik beszélni. Harmadszor, de nem utolsó sorban. kis hazánkban még senki nem kapta meg a jó szándékból fölajánlott pénz összeget.
vonotok
Wang úr ! Lehetne most itt sok mindent le írni. Én csak annyit tudok most írni, hogy
KÖSZÖNÖM az adományoztak nevében is.
nyanya001
Wang úr ! Én köszönöm az éhező gyerrmekek nevében !
wagabund
@nyanya001: le a kalapot előtted..
csatlakozom, ha szabad
wagabund
@Veleda: 12.58 ...kis magyar kor-rajz...

nálad a pont.
wagabund
kedves Wang úr...én kérek elnézést...
nyanya001
@wagabund: A " Valahol Európában " c. filmet naponta KÖTELEZŐEN !!!
véginézetném az illetékesekkel ( amit nagyon sokszor sírva végignéztem )
hátha valami megmozdulna bennük ... bár ez reménytelen ezektől részvétet elvárni.
wagabund
@nyanya001: nem mozdulna bennük semmi..
...pedig megrázó film...
Bringás
Wang úr nem tudja, hogy a rászorulóknak pénz kell, nem étel! Az ételt ugyanis el kell adni, hogy pénz lehessen belőle. Milyen macera ez már!
simmering73
Ennek az embernek a körme alatt a piszok többet ér, mint az egész magyar politikai "elit".
kkalman
Szeretném pártunk és kormányunk tagjait ott látni Wang Úr mellett, hogy ők is adakoznak.
Ja, hogy az adakozás nem fér bele a nagy hangon hirdetett keresztény erkölcsösségbe?
nezelodo
Hát kínos amikor egy "migráncs" ember módra viselkedik, a napszámban melldöngető dakota meg csak magának kapar (lop).
Borsodi
Milyen érdekes Wang úr éhező gyerekeken segít.A miniszterünk meg csak a focira költ és külföldre adakozik.Nem látja mi van a saját országában.Beszélhetne Wang úrral .és példát vehetne róla emberségből.
Desischado
Minden tiszteletem Wang úré! Érdekelne, a fidesz csürhe mikor követi a példáját?
nezelodo
@Desischado: Na azt várhatod, hogy a jó példát megtanulják!
papa.49
Minden elismerésem a Wang úré, végül is idejött hozzánk dolgozni, és mindjárt meglátta azt is amit a nagyjaink nem akarnak látni se, a VALÓSÁGOT!!!
namihami
Wang ÚR legnagyobb bűne az, és a TV2 ezért is mellőzi, mert nem a pénzt adta, hanem a kaját. És ugyebár azt nem tudták a fiúk ""biztonságba helyezni"".
Majd tv-hír lesz az adakozás, ha készpénzben fogja adni és azt ""jó célra"" tudják a fiúk fordítani. Néhány éhezést tagadó plakátra biztos elég is lesz. (Persze magyarul, hiszen Brüsszelben azon a nyelven beszélnek.)
Éhezők---ugyan kérem, olyanok nincsenek, tehát szó se essék róla.
Dr plágium
Azért maradt ki mert nem a pénzt, hanem az élelmiszert ajánlotta fel...Így szegények nem tudták lenyúlni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.