A román médiahatóság kedden engedélyezte, hogy Andrew G. Vajna három meglévő és öt tervezett tévéadója Romániából sugározzon műsort – írja a Nol.hu.

A romániai Audiovizuális Tanács honlapja szerint a CNA kedden hatodik napirendi pontként tárgyalta a Chili TV, az Izaura TV, a Joy TV, a Kiwi TV, a Mozi+, a Prime, a Super TV2 és a Zenebutik ügyét. Ezek bejegyzését Vajna Romániában alapított cége, a S.C. CEE Broadcasting Co. Srl. kérvényezte.  A filmügyi kormánybiztos által december végén megvásárolt tévétársaság május elején jelentette be, hogy még idén öt új csatornát indítanak, kettőt (Fem3, Pro4) átneveznek, egyet (Super TV2) pedig átpozicionálnak. A Pro4 a jövő héttől már Mozi+ néven sugároz filmeket.

Ez azt jelenti, hogy a TV2-csoport nyolc csatornája Romániában lesz bejegyezve, a román médiatörvénynek kell megfelelniük és a velük szemben felmerülő esetleges panaszokat, jogsértéseket a román médiahatóság fogja kivizsgálni, viszont a hazai reklámadót nem lehet megkerülni.

Ami könnyebbséget jelent, hogy Romániában gyakorlatilag nincs, vagy minimális a műsorszolgáltatási díj, tehát Vajna ezzel a lépéssel spórolni fog. A TV2 a brit népszavazással magyarázta a romániai bejelentkezést. "A Brexit, illetve a bővülő csatornaportfólió kapcsán a hatékonyabb működés érdekében több alternatívát is megvizsgáltunk, végül a román joghatóság mellett döntöttünk". Ugyanis a médiacégnek eddig is csak a főcsatornája volt idehaza bejegyezve, a Super TV2, a Pro4 és a Fem3 formálisan még Londonból sugározza a műsorát.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Erre csak azt tudom mondani nem kell nézni majd ezeket a csatornákat és akkor befuccsol velük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A pocokképű hörcsög még ezt is kikerüli, a tv2. és a többi lekerül a kínálatról nálam...
szaboria1
Erre csak azt tudom mondani nem kell nézni majd ezeket a csatornákat és akkor befuccsol velük.
nemjoezigy
@szaboria1: sajnos ezeknél a nem nézés sem garancia a bukásra, mert az orbánci kormány nyomja majd a reklámokkal a pénzt számolatlanul neki!
verőce21
Ciprus még jobb választás lett volna nekik!
solidedge
Amikor bevezetésre került a digitális sugárzás az egyik fő erényének tüntették fel, hogy azután már azokat a csatornákat rendelem meg, amelyek nekem szimpatikusak. Miután élni szerettem volna a lehetőséggel közölték hogy nem lehetséges, illetve a kevés sokkal többe kerülne, mint a csomagok bármelyike. Így aztán elkezdtem kitörölgetni a menüből a Fideszről hozsannázó, hazugságokkal tele magyar adásokat, melyeknek száma nem is kevés. Sajnos most a TV2-től is búcsút kellett vennem.
eugen4402
Csak álmodj királylány... Hogy a reklám után ide adózik? Nézd meg jobban: lóbálja, himbálja. Ha a kaszinókban nincs online - kassza, miért kéne fizetni a Fidesz-reklámokért? Emberek. ébresztő...
szaboria1
@eugen4402: Van egy elképzelésem ezek a csatornák ugyan úgy fogható lesz a románoknál is így a fidesznek megfogja érni hogy a reklám után nem lesz itt adó bevétel. Októberre kellenek az ottani szavazók.
eugen4402
@szaboria1: Ugye, szokták mondani, hogy nincsenek véletlenek...
Jól gondolod, tényleg megéri Orbánnak, bármennyibe kerül nekünk, határon innen élőknek. Nagyon "át van ez gondolva"...
szaboria1
@eugen4402: Szerintem azért van annyi külső jogász foglalkoztatva, hogy ezek kitalálják az ilyen lehetőséget. Mert Andynak előbb itt volt bejegyezve a vétel miatt ezek a csatornák utána szépen kifundálták, hogy a románokon keresztül legyen a sugárzás. Mint várható az itteni média hatóság semmit sem tehet majd. Így olyan reklámok lesznek leadva amiről még álmodni sem merünk.
eugen4402
@szaboria1: Az eddigi gyakorlat szerint ezer magyar jogász csillagászati tiszteletdíjakért megalkotja a világ legjobb törvényét, vagy akármilyen rendeletét.
Aztán valaki telefonál Brüsszelbe, ott néhányan csodálkoznak, és kételkednek a magyar jogharmonizációban, és valami jelképes pénzbüntetéssel emlékeztetik a félázsiaiakat, hogy ez itt nem Kazahsztán...
Csodálkozó
Bocsánat, de már nem így hívják: kb. fél éve (vissza)magyarosította Vajna András Györgyre. Tessék megtanulni!
(Nem mint ha megérdemelné!)
nevemnick
37 éves szociológus barátom szerint:
,,- A hatalomvágy és a szemétség határtalan. A regnáló hatalom és közvetlen pártfogoltjai mára már teljesen uralják az országot, sőt a határon túli magyarságot is. Elmondhatjuk, hogy ennek a hataloméhségnek következményeként, a határaink túlsó oldalán élő magyarságot, valamint Európa többi országaiban élő, megélhetésükért küzdő, megaláztatást elszenvedő honfitársainkat is már a gyűlölet veszi körül.
Az árokásás, a gyűlöletkeltés befejeződött, a magyar nép szembefordult saját magával, ami a nemzet halálának közeledését eredményezi."

Valahogy így...
szaboria1
@Csodálkozó: Igen itthon így hívatja magát Amerikában meg marad Andy. A sogornőm is németben nem Erzsébet volt hanem Elizabeth.
Csodálkozó
@szaboria1: Kérdéseim:
1.) A MAGYAR sajtó Amerikában jelenik meg?
2.) Szerinted - mondjuk akkor odakünn John Lazar és Anthony Rogan meg John Adar a nevük?
3.) És te Taylor vagy Amerikában?
4.) Vagy Muhammad Alit is Cassius Clay néven emlegették?
5.) Soroljam még?
Üdvözlettel: ML
szaboria1
@Csodálkozó: Szólítsd már meg úgy, hogy Gyurikám észre sem venné, hogy neki szóltál.
Csodálkozó
@szaboria1: Nem válaszoltál a kérdéseimre, amiket arra tettem fel, hogy "hiszem, ha látom".
Különben meg szólítsa őt magához Allah.
szaboria1
@Csodálkozó: A mai magyar sajtó pláne a BLIKK számomra nem újság.
2.kérdésedre: valószínű ilyen lenne a nevük.
3. -"- nem járok Amerikába tehát marad az eredeti.
karma1
@Csodálkozó: @szaboria1: Ne "veszekeggyetek" ma'n, no...Akarhogy hivjak ezt a kocsogot, amig a Gazdaallat hereibe kapaszkodva huzza fol magat a csucsra (sajnos, nem a lampavasra...:o(((, addig nem sokat tehettek...

Sajnos, egy ujszulottnek minden vicc uj, es a romaniai nyugdijasok sajna tutira erre a teture fognak szavazni, mert a./ a nyugdijukat innen kapjak, b./ egy ujszulottnek minden vicc uj, tehat akarmit is mondanak a hazai viszonyokrol, az ottani egybites agyuak is beszopnak mindent, mert ott se mindenki vegezte el az elemi iskolast se...

Szoval, legalabb mi ne izelgessuk itten egymast, la...:o))))))
human
Fidesz szavazók! Vélemény? Ízlik még az Orbán fagyi?
vadnarancs
Szarházi! Most se akarsz adót fizetni???
Kutyuska
Ilyen egy bátor magyar. Orbán szerint.
Szerintem meg egy haszonleső, sz@arrágó vén nyalonc.
szaboria1
Keringenek a pletykák de van amikor azt mondják nem zörög a haraszt ha szél nem fújja. Vajon mennyire igaz, hogy sok magyar politikusnak már birtokai vannak Erdélyben?
human
Gyanítom, hogy Orbánnak van pár kamucége Romániában és végül oda fognak folyni a milliárdok.
Desischado
@szaboria1: Jól mondod, itt van a kutya elásva! Kellenek a választók, és jön az agymosás a határontúliaknak!
nezelodo
@human: Nem kell messze futni, ha az életéért fut az a briganti társaság...
Vizual
A FIDESZ pontosan körülírta mi az amit hazaárulásnak kell tekintenünk. Amit ez a Vajna csinál az belefér. Egyszer már elárulta a hazáját. Bár fideszes körökben mintha valamilyen csínynek számítana a hazaárulás is, mint közpénzek magánosítása is.. Elárulták a népet, elárulták a hazát amit le is amortizálnak és nem építik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.