Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is bírálta a kormányt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter harmadik országból érkező, szakképzett munkaerővel kapcsolatos nyilatkozatát. A Fidesz-frakció közleményében azt írta: a bevándorláspárti baloldalon és Brüsszelen kívül senki nem akarja bevándorlókkal elárasztani Európát és a munkaerőpiacot. A polgári kormány kezdettől határozottan fellép a bevándorlással szemben, bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát - tették hozzá. A Fidesz szerint ugyanakkor a "baloldal most is hazudik", és előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak. A közleményben azt írják, hogy az Európai Parlament e heti ülésén az európai és a magyar baloldali politikusok a migránsok foglalkoztatásának könnyítése mellett szavaztak és az EU-s polgárok elé helyezték az EU-n kívülről érkezők munkavállalását. A Fidesz szerint a baloldal azt a hazugságot terjeszti, hogy az európai munkaerőpiacnak...
"A kormány a magyar embereknek biztosít munkát"
Forrás:
sikerado.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás