Az Európai Bizottság (EB) nem ellenzi a budapesti 3-as metró felújítását, ugyanakkor a testület szakértői azt javasolják, hogy a főváros hitelt vegyen fel a beruházásra, mert az megtérül – mondta Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.

A Miniszterelnökséget vezető minisztert annak kapcsán kérdezték, hogy a Népszabadság arról írt: mintegy 139 milliárd forintos hitel felvételére kényszerül Budapest a 3-as metró felújításához, mert Brüsszel informálisan megüzente, nem kaphat támogatást a metróvonal felújítása.

Közölte, a legutóbbi kormányülésen Tarlós István főpolgármester vendégként vett részt és áttekintették a fővárosi közlekedésfejlesztési programokat, megállapodtak arról, hogy Magyarország érdeke a 3-as metró fejlesztése.

Hozzátette: az EB az európai jogszabályok betartásával nem mindent és nem egyformán kíván finanszírozni, ennek egyik megoldása, hogy akár az Európai Fejlesztési Bankon keresztül hitelt vegyenek fel a beruházásra.

Amennyiben a főváros úgy dönt, hogy hitelt vesz fel, a kormány kész garanciát nyújtani ehhez, erről legutóbbi ülésén döntött is – jelezte a miniszter.

Lázár János szerint a bizottság nem csak azt mondta, hogy nem tud ehhez a beruházáshoz vissza nem térítendő hitelt adni, de jelezte azt is: hitel felvételét javasolja.

A miniszter rögzítette: még nem kapta kézhez azt a dokumentumot, ami lezárja a kérdést, de úgy látja, nem lesz a metrófelújításra uniós forrás.

Magyarázatként hozzátette: az európai támogatáspolitikában jelentős mértékben növekedni fog a visszatérítendő támogatások aránya, az EB a kedvezményes hitelkonstrukciókat támogatja.

Lázár János azt mondta, az EB számításai szerint a metrófelújításra felvett hitel finanszírozható, megtérülő lenne. A megtérülés a miniszter szerint a vonal kihasználtsága miatt lehetséges.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Manhattan: Pontosan erről van szó. Felveszi a rengeteg hitelt, aztán veszi a kalapját. Országosan is ezt fogják tenni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Nagypofájú Tarlós! Csődbe viszi a fővárost.
justhpeter
@Manhattan: Pontosan erről van szó. Felveszi a rengeteg hitelt, aztán veszi a kalapját. Országosan is ezt fogják tenni.
sziha
"...mert Brüsszel informálisan megüzente..." Hoppa! Latjatok, fijjug, nem csak nektek lehet "informalisan uzengetni Brusszelnek. Es valoszinuleg nekunk az o uzenetuk jobban faj...
papa.49
,,Megüzenjük Brüsszelnek, hogy megértsék,, hát ők is megüzenték MEGÉRTETTÉK, FIÚK LEMENT A NAPOTOK, INDULHATTOK A KÓTERBA!!!
Mézike
Mi van azzal a "nekünknemkellhitel" szlogennel? Ja ők is mennek Putyinhoz?
Pálinkafőző Rézüst
Az ellopott 3 ezer milliárd forinthoz képest bagatell összeg. Szép volt, elvtársak...
Mangu
A Budapestieket ez természetesen nem érdekli, mert úgy is az ország adófizetőinek kell összedobnia a törlesztést. Egyébként javaslom Budapest zsugorítását, túl sokba kerül az országnak, míg máshol egy fityinget sem kapnak a fenntartásra.
kukac50
Ne vegyen fel hitelt! A főváros 1 hónapig ne utaljon pénzt az államkasszába és már meg is lesz a pénz a hármas metróra. Matolcsy utaljon addig a főváros helyett, Van pénz csak normálisan kellene gondolkodni és osztani. NEM LOPNI!
Fradigege
Budapest éves adóbevételei 18000 milliárd forint. Gratulálok a hitel felvételhez. A béka valaga alatt van Tarlós elvtárs lobbi ereje.
vonotok
Senkit nem akarok meg bántani, de egy cseppet sem sajnálom a fővárosiakat. Amikor a ligetért kellene harcolni a konyha ablakból nézik mások harcát, vagy a Tv fotelból nézik, a küzdelmet. Vagy tapsikolnak Tarlos megszólalásain.
Nincs Eu-s támogatás, van helyette sírás.
Equus
majd mészáros aranygazda és gázszerelő mester megoldja vajna úrral és babájával együtt.
kkalman
"...Magyarország érdeke a 3-as metró fejlesztése."
Nekem, vidéken élőnek miért is érdekem a 3-s metró fejlesztése? Nem használom, nem csak azt,de a többit sem. Ha épp Pesten van dolgom, akkor kocsival megyek,az úti célomig,, majd onnan haza, szintén kocsival. Ha kérhetem, akkor a vidék lakosságát hagyják már ki az ilyen érdekekből! Majd ha a vidéki fejlesztések egyensúlyban lesznek a főváros fejlesztésével,akkor szóljanak, hogy a pesti fejlesztés az én érdekem is.
verőce21
Ennyi pénzből már egy új fővárost is lehetne építeni!
Leírtam már néhányszor, a Csepel-sziget déli csücskénél a terület erre vár.
jolibaba
És még a Gellért-hegyet is el akarják hordani de el fog ez férni "zsebkendőmnek a négy sarkában..."?
Ez az ember,,,,, egy eszement. A Balaton vizét nem akarja kimerni?
agnes200
Régen mennyit hisztizett a fidesz, hogy mekkora az államadósság, és mit művelnek a szocialisták! Most ők vannak hatalmon, most mehet a hitel. Elköltik a haverokkal tervekre meg tanácsadásra, aztán jöhet a következő városvezetés, és vért izzadva fizetheti vissza az adóbevételeinkből.
Designer
VÍZBŐL BOR

Egy pap autózik az országúton, egyszer csak leinti egy rendőr.
A pap félreáll, lehúzza az ablakot. A rendőr benéz a
kocsiba, látja, hogy egy üres borosüveg van a vezetőülés mellett és
alkoholszag terjeng.
Azt mondja a papnak:
- Atyám, ön túl gyorsan hajtott. Mondja, fogyasztott alkoholt?
- Á, csak vizet ittam.
- Akkor mi ez az alkoholszag a kocsijában?
Mire a pap felnéz az égre és áhítattal felkiált:
- Uram! Hát megint megtetted!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.