A Die Welt című német konzervatív lap interjút közölt szombati számában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Az EU-s rendszer szétesett és nem hatékony címmel.

Történelmileg egyedülálló a válságok sűrűsödése, amellyel Európa szembesül: a menekültválság, az ukrajnai háború, a terrorfenyegetettség, általában a migráció olyan kihívások, amelyek egymagukban is megterhelnék az európai válságkezelést. Európának a második világháború óta soha nem kellett egyszerre olyan sok válsággal küzdenie, mint most – mondta a miniszter arra a kérdésre, mi változott azóta, hogy Angela Merkel német kancellár egy éve kiadta a "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das) jelszót.

A "képmutatás és a politikai korrektség hangsúlyozása" nem vezet megoldásra, nyitottnak kell lenni, a válságokra "illúziók nélkül" kell tekinteni, és higgadt helyzetelemzés után cselekedni kell – tette hozzá Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy nem kellene mindig már az elemzés előtt megelőlegezni a választ.

Arra a felvetésre, hogy Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint a határkerítés megépítéséről szóló bejelentés jelentősen több menekültet vonzott, mint a kancellár 2015. szeptember 4-ei döntése a határok megnyitásáról, azt mondta, hogy Magyarország nem épített volna határkerítést, ha lett volna közös európai válasz. Hangsúlyozta: "határunk védelme a magyar szuverenitás kérdése", és "ezt a szuverenitást soha nem fogjuk megkérdőjelezni".

Elfogadhatatlan volt, hogy naponta ezrek vagy tízezrek "nevetve átlépik a határt", és nem vesznek tudomást a törvényekről. Ezt a gyakorlatot fel kellett számolni, de "nemcsak a magyar jogot, hanem az európai jogot is védelmeztük" – mondta a miniszter, aláhúzva: nem szabad feladni az európai jogrendet a menekültválság miatt.

A határkerítés felépítése a schengeni övezetről szóló megállapodás végrehajtása volt, "nem több és nem kevesebb", és a magyar lépés megmutatta, hogy lehet ellenőrizni a határokat és fel lehet tartóztatni az áradatot – jelentette ki Szijjártó Péter.

Megjegyezte: "természetesen boldogabbak lettünk volna", ha Görögország ellenőrizte és védte volna uniós külső határát. Egy tengeri határ védelme "nem lehetetlen, csak csinálni kell", de Görögország és Brüsszel nem tett meg mindent ezért – mondta.

A miniszter kijelentette: visszautasít minden olyan beszámolót, amely olyan "kontextust próbál konstruálni", hogy a magyarországi befogadóállomások nem felelnek meg a nemzetközi szabványoknak. Magyarország mindig betartotta ezeket az előírásokat, és soha nem volt helyhiány a szállásokon. A gond sokkal inkább az volt, hogy "a Magyarországon csak átutazó migránsok nem tartották be az EU szabályait", ami azt mutatja, hogy "az EU-s rendszer szétesett és nem hatékony".

A magyar-német kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy az együttműködés jó és bizalommal teljes, mindkét országban egymáshoz közel álló pártok vannak hatalmon, és a német kancellár "nagyon jó viszonyban van miniszterelnökünkkel".

A gazdaságban is szoros az együttműködés, és "Németország számunkra egyfajta iránytű, különösen külpolitikai kérdésekben" – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: a menekültkérdésben ugyan eltérő politikát folytat a két ország, de "a véleménykülönbség nem tragédia".

Arra a kérdésre, formálódik-e az EU-ban egy tengely a visegrádi országok részvételével, és egy másik Németország, Hollandia, Svédország és Olaszország részvételével, kiemelte, hogy az EU legerősebb tulajdonsága az egysége, és ezt meg kell őrizni. "Nagyon remélem, hogy meg tudunk egyezni" – tette hozzá, kifejtve, hogy míg másfél éve bírálták Magyarországot a migránsválságban képviselt álláspontja miatt, most már Németországban is hasonló következtetéseket vonnak le politikusok.

Az EU-Törökország megállapodásról szólva kiemelte: a "kiegyensúlyozott tárgyalásokhoz" fontos volt, és "bizonyos dolgokat megkönnyített" a balkáni útvonal lezárása, amely jelezte, hogy Európa önállóan is meg tudja védeni magát. Azt is elmondta: Törökországban sajnos abból indulnak ki, hogy az együttműködés feltétele a vízummentesség megadása, holott ez nem része a megállapodásnak, a török félnek a megállapodástól függetlenül teljesítenie kell a vízumkötelezettség megszüntetésének feltételeit.

A vízummentesség és a menekültválságban folytatott együttműködés "összekapcsolása veszélyes" a megállapodásra. "Attól tartok, a török fél tudatosan elterjesztette ezt az állítólagos kapcsolatot" Törökországban, és így "bármikor állíthatja, hogy Brüsszel rászedte" – mondta Szijjártó Péter.

A menekültek tagországok közötti szétosztásáról szólva hangsúlyozta, hogy Magyarország elutasítja a kvótarendszert. Ha migránsok százait vagy ezreit küldenék Magyarországra, már a következő napon elindulnának Németországba, Svédországba vagy Ausztriába, továbbá a kvótarendszer "még több migránst csábítana Európába", egy "újabb meghívás lenne Európába".

Magyarország attól is tart, hogy ha hozzájárulna az elosztási képlethez, akkor kialakulna egy állandó szabályozás, így Brüsszel bármikor azt mondja, hogy "a körülmények miatt Magyarországnak még több migránst kell befogadnia".

"Velünk ezt nem lehet megtenni" – jelentette ki Szijjártó Péter.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
En nem latom hogy szetesett volna. Sikeresen kezelik a menekult problemat - nelkulunk. Persze lehet hogy letrejon egy szukebb Unio, aminek mi mar nem leszunk a tagja, koszonhetoen korrupt es dilettans vezetoinknek, koztuk ezzel mangalicaval.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Nem tudom, a német sajtót miért érdekli Papagáj Péter. Vannak betanult mondatai, azokat puffogtatja mindig. Itt is már rögtön az elején jön a második világháborús hasonlatával (vajon a Habony- vagy a Kocsis-team írta neki?), amit már huszonszázszor ellőt korábban. (meg lehet nézni, csak annyit kell a google keresőbe írni: Szijjártó a második világháború óta)
Ennél tovább én nem is olvastam a Welt cikkét, épp eleget ismételget Petike Papagáj a magyar médiában is.
vadnarancs
Tarajos a nyilatkozataival lassan kezdi utolérni a kupakos Lalát. Tudjátok, akinek a felesége inkább leszbikus lett, mintsem Lalával kupakolt volna... Jut eszembe. A tarajost látta már valaki nővel, vagy csőbuzi?
dr. prédikátor
@vadnarancs: Hát csak nézz rá a zselés prütyire!! Úgy néz ki mint aki meg tud dugni egy igazi nőt???Hisz még gyereke sincs ha jól tudom! de jobb is ha az ilyen féreg nem szaporodik!!!Ebbe a majomba annyi a korrektség mint meztelen csigában a gerinc!!!
egyvandor
@volvós: A zselés fejű mindent megtesz az Eu széteséséért. Emlékezzünk az ellenzékiségükben felvett szerepjátszásaikra és arra miként fordult ez meg amikor a balgák bedőltek és kétharmaddal juttatták őket hatalomba.
Yoda69
@Mangu: Irod: "neki több esze van mint az itt véleményt nyilvánítóknak, mert mégis csak ő és párttársai vannak hatalmon" 19:07
Szoval ezert mert elcsalva a 18-as valasztasokat ezek kerultek hatalomra, tobb eszuk van mint az itt velemenyt formaloknak, belertve onmagadat is. Ezzle igencsak ledegraraltad az itt bloggolokat magaddal egyutt. En ki is kerem magam es blogtarsaim neveben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.