Tizenötezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn és kedden a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok mintegy 18 százaléka érvénytelen volt – derül ki az NVI adataiból.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az októberi népszavazáson, és az NVI-hez már egy hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.

A választási iroda hétfőn kezdte meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Azt vizsgálta, le van-e ragasztva a válaszboríték, az tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva. Az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok alapján az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben és nem küldött-e vissza több szavazási iratot.

Ha az iratcsomag minden eleme formailag és tartalmilag is megfelel a törvényi előírásoknak, akkor külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékokat, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.

Hétfőn és kedden 15 601 szavazási iratot dolgoztak fel, ebből 12 835 volt érvényes. Ez azt jelenti, hogy megközelítőleg minden ötödik visszaérkezett szavazási irat érvénytelen volt.

Az NVI az MTI érdeklődésére közölte, az ellenőrzött szavazási iratok érvénytelensége többnyire abból adódik, hogy a választópolgár nem vagy nem a nyilvántartásban szereplő adatokkal megegyezően adta meg az anyja nevét.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kemeati
@wagabund: Még a halottak is szavaztak ha család nem vette ki őket listáből
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@kemeati: Én pontosan ezt fogom tenni. A cucc ment ki a kukába, én meg maradok otthon!
karma1
Az majdnem egyotode, majdnem 20 %... Hmmmm En orbanc helyeben mar vennem a csaladnak a repjegyet Azerbajdzsanba...
karma1
@Villám: Tejoisten! Mondd, te hol elsz? NYUGATROL NEM lehet levelben szavazni, te szerencsetlen!
Ha mar ilyen keson ebredtel fol, legalabb tajekozodj, kulonben oda a nickname-ed...

(Milyen faziskesesben levo villam vagy te?)
dr. prédikátor
Azért nem tudják az anyjuk nevét mert két anyjuk volt!!!Most akkor melyiket írják be???
volvós
@karma1: 06:58-ra én a tegnapi 19:11-es hozzám böfögését figyelmen kívül hagytam,
gyanusan egy régi troll jött vissza, mint a villám, de ha igy viselkedik, mehet vissza a
töröltek listájára...Egyébként aki ilyen hangnemben szól hozzám, és nem a cikkhez,
megadom rá a kilövési engedélyt...Sokunk igy van ezzel... Bár a " villám " nagyon
tiszavirág életü, és általában nincs agya !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok