A tettesek az adathordozók, számítógépek, jegyzetek mellett személyes tárgyakat is elvittek. Péntek este került megrendezésre a Magyarországért Mozgalom országjárásának második lakossági fóruma. A civileket összefogó ernyőszervezet rendezvényén kezdetben úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben lesz. A szép számmal összesereglett közönség többek között Mendrey László, Tóth Zoltán, Sulyok Blanka, Ráday Mihály, Dalos Péter és Sándor Mária előadását hallgathatta. Miközben a fekete ruhás nővér a záróbeszédét tartotta, férjétől érkezett a hír: nagy baj történt. Ismeretlen tettesek behatoltak otthonukba, és minden könnyen mozdítható értéket elvittek. Az éjszakába nyúló helyszínelésen kiderült, hogy a családi ékszerek, emléktárgyak mellett eltűntek számítógépek és iratok is. A történtek miatt biztonsági okokból a fekete ruhás nővér jelenleg nem érhető el sem E-mailen, sem a közösségi oldalán - olvasható a portálon.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szoval mar nem kimelik a maskent gondolkodo embereket sem... Ez a legsotetebb diktatura kezdete...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Egy átlagos piti betörőnek értéktelenek a jegyzetek, lehet, hogy nem átlagos piti, hanem szolgálati jogvisznyban álló szolgálati "érdeklődőt" érdeklik a jegyzetek?
Warlord
Tetves ávós fideszmunka. Lófaszra lesz húzva ma pár fideszgörény. A délutáni felvonulásra Martens bakancsban megyek.
quadrocopter
@Warlord: Ezek lelopják a lábadról két lépés között!
Warlord
@quadrocopter: Megpróbálhatják. Addig nem megyek haza, míg egyet nem baszok szájba.
karma1
Szoval mar nem kimelik a maskent gondolkodo embereket sem... Ez a legsotetebb diktatura kezdete...
perfekt
Nem a kezdete,ez jól bevált kommunista szokás-átmentése--ha igaz, amit mond ez a nő.Az időzítés érdekes-és felvetődik a kérdés,miért nem kopogtatnak hozzá be illetékes elvtársak?És az ékszerrablás lehet elterelő mozdulat is--vagy az elkövető vérprofi--lehet,hogy zsarolni akarja.
papa.49
Ezt se kell keresni, az illetékesek pontosan tudják ki követte el, és kinek az utasítására!!! Üdvözlök mindenkit a ' 57-65 években, volt részem benne mikor hazaértünk nyitva a lakás, feldúlva, a fiókok kiforgatva, stb.!!! Gondoljátok véletlenül utálom annyira az akkori rendszert, hát nem véletlenül!!!
justhpeter
Ha ezt szimpla politikai indíttatásból követték el, nagyon ostobák. A politikai helyzet ezeken a módszereken a Népszabadság ledarálásával már régen túllépett a nyílt diktatúra irányába. Az viszont igaz, hogy a "párt" primitív szárnya a lojalitását csak ilyan akciókkal tudja igazolni.
Szókrakész
@papa.49: "Gondoljátok véletlenül utálom annyira az akkori rendszert, hát nem véletlenül!!!"

A lényeget nem tudták ellopni.
Még jó, hogy a pártkönyvedet mindig a szíved felett hordtad.
papa.49
@justhpeter: Saját új ötlet nincs mert ahhoz sötétek mint az éjszaka, előszedték a régi pártállami időkből a jegyzőkönyveket, forgatókönyveket, és aszerint cselekszenek!!!
Nessy
@papa.49: ne kövezzetek meg, de minket minden "indok" nélkül raboltak ki nyolc éve egy hétvégén, amikor nem voltunk otthon.. Természetesen a tettes sohasem lett meg.
papa.49
@Szókrakész: Honnan tudom hogy mit hordok a szívem felett, és egyáltalán van.e szívem, kímélj meg attól hogy nekem írjál jó, már kértelek de úgy látszik nem érted meg!!!
papa.49
@Nessy: Elhiszem, de nálunk egészen más volt az akkori indíték, a család több tagja részt vett aktívan a forradalomban, és ezt vagy 15 évig számon is tartották!!!
quadrocopter
@papa.49: Huzat volt, nem? "Hivatali huzat"!
hetöndöe
Magyar nemzeti KGB.Lógni fogtok büdös gecik előbb,vagy utóbb.
szaboria1
@Nessy: De tőled nem hiszem , hogy olyan iratokat is elvittek ami netán a munkádhoz kellett.
papa.49
@quadrocopter: Ja, meg kell félemlíteni aki kimer állni!!!
emerencia
@papa.49: Multi és nagyvállalati munkahelyeken már évekkel ezelőtt elkezdték a dolgozók minden valós ok nélküli büntetését és a dicstelen történelmi időkből átvett forgatókönyvi módszerekkel való manipulálását. Alaposan kitréningezték magukat, lehet tovább menni az élet egyéb területeire. :-(
Nessy
@szaboria1: csak a számítógépet, amin sok év statisztikái voltak. Igaz, voltam olyan "lökött," hogy a lényegeseket kinyomtattam, igy csak idő és energia kérdése volt a pótlás.
persze, nem hiszem, hogy tudták mit visznek. Mezei betörés volt.
Szókrakész
Bírom, hogy a sok barom mennyire le tudja egyszerűsített jobb és bal oldal csatájára az egészet.
Csak arra egyik se jön rá, hogy itt nincsenek az általuk elképzelt, belemagyarázott oldalak.
Itt csak az Ők vs. Mi létezik.
Alias

Rabszolgatartók, kiválasztottak, vs. Rabszolgák, a nép(mi)

Ez megy már mióta.
Színészkednek, eljátsszák a nagy csatározást, viharos biliben a tengeri csatákat.

Közben meg a háttérben kézen fogva lopnak meg minket, hajtanak rabszolgasorba aztán a vágóhídra.
Most a legújabb amcsiból átvett trendi az egymásnak megágyazás, aztán 2 ciklusos, 8 éves, vetésforgós bal majd jobb "oldali" országkifosztás, rombolás.
Csak lássuk a furcsány feri, orbánc viki viszonyt.
Furcsányt, a rég odakozmált, idiótának tartott(jogosan) "politikust" direkt megtartja a baloldal, hogy a valódi vezetőre várók ne is reménykedjenek, ne várják a politikai messiást. Mert nem céljuk az ország rendbetétele.
A megvezetetteknek, sötéteknek, agymosottaknak úgyis mindegy.
Soha nem azokat kell meggyőzni, legyőzni.
Ők már készek vannak. Vágóhíd készek. És boldogan bégetnek a vágóhídra vezető úton.

Orbán a radikálisabb, a keménykezű, ezért is kapta ő ezt a feladatot, a mostani rombolási terveket.
A Furcsány az jobb színész, kaméleon politikus.
Ő minden tud lenni, ha kell.
Cigány, vagy csárli, vagy ratyi, vagy ájuló kormányszócipelőt Arany Málnásan összeeséstől megmentő lovag, gázóra pörgést sajnáló, szegények lelkivilágát átérző, azon síró színész, táncoslábú, ...
Orbán az "országmegmentő" szerepét kapta, bele is éli magát rendesen.
Erre meg is van a pár milliós agymosott bázisa.

A sok barom soha nem veszi észre, hogy ezek bármennyit loptak, lopnak, soűha nincs valós, keűmény elszámoltatás, megmázsálás.
Egy-két katonát, esetleg tisztet beáldoznak, hogy a "demokráciának" nevezett maszlag eladható legyen, 4 évente megadják a lehetőséget, hogy válasszunk, igaz azokból, akiket ők mondanak.
Akkor hol demokrácia, a demokrácia.
Determinált az egész.
Keményen...
Szókrakész
Ezért is van minden qrmánynak Sándor Máriája.
Csak, hogy a kenyér és cirkusz mehessen tovább.
De a kenyér penészes, a cirkuszt meg már unja a nép.
Csak az az agymosottak eszik meg újra és újra az unalomig ismételt, gyenge műsort.
Sőt a kalapban már a nyuszi is megdöglött.

Próbálják népszerűsíteni, eladhatóbbá tenni. Próbálják lenyomni mindenki torkán.
Tipikus "nemzeti eledelt" varázsolnának belőle.
A nép meg csak vár, és vár, egyre többen bégetnek kórusban, jólesik nekik az akolmeleg.
A halálsor végén meg mosolyogva várja őket a böllér, hentes és Mészáros, a "villamosszék", sokkoló, böllérkés, ...

The show must go on.
Szókrakész
@Horizont: Nemhogy örülnél, hogy van egy bringásotok.

De feltennék egy kérdést.
Mi van, ha ti csak azt hiszitek, hogy ő a tiétek?
Mi van ha valójában ti vagytok az övé?!?!?!
Mert simán játszik veletek.
Ural titeket.

Tehát nem mondhatod, hogy ti birtokoljátok őt.

Ráadásul mi az, hogy az enyém, tied, övé?!?!?!
Mi ez a felsőbbrendűségi beállítottság.

És milyen jogon fegyelmezel te engem?!?!?!
Ki vagy te?!?!?!
Vagy minek képzeled magad?!?!?!
grincss
@Horizont: Felesleges a kommunikáció az ilyenekkel!
papa.49
@Horizont: Tilos az állatok etetése))))))))
eugen4402
@Szókrakész: Őszinte tisztelettel adózom a kristálytiszta vaslogikád láttán...
Ha a világ legboldogabb emberével eltöltenél egy órát, tuti, hogy reggelre önkezével vetne véget az életének.
eugen4402
@Horizont: Igazad van. Nagyobb a valószínűsége... :-)))))
quadrocopter
@Horizont: Tipikus jobbikos piti trükk, összemosni a szocikat a fidesszel, a "háttérhatalommal" is, mindenki mindenkivel összejátszik, háttéralkuk és egyéb ótvaros paranoiás baromságok a köbön! Tiszta kurucinfós elméletgyártás, a "makukátlan" Jobbik előtérbe tolásával!
Szókrakész
@eugen4402: A hiba nem az én készülékemben lenne.

Amúgy veszélyes az abszűolút boldogság is.
Ott már a szellemi, erkölcsi, érzelmi immunrendszerrel nem stimmel valami.
A józan ítélőképesség mehet el az ilyeneknél, vagy pedig burokban élnek.
Ami megint ingerszegénységre utal.
Aki már csak kacag, mosolyog mindenen, az űmáűr rég mentálhigiénés problémákkal küzd.
Az már egyfajta védekezőreakció a xar lereagálására.
Még a Dalai Láma is elsápad néha az emberiség xarán.
eugen4402
@Szókrakész: Szabadjon emlékeztetnem: én nem cáfoltalak, csak utolsó gonosztevőnek tartalak, mert amikor már semmi más nem marad az embereknek, csak az ILLÚZIÓ, te jössz, és lerántod a leplet a Nagy Mechanizmus működéséről, megmutatod a meztelen és riasztó igazságot.
Nem szabadna ezt tenni, mert helyette nem tudsz ÚJ CÉL-t kijelölni... :-)))
Szókrakész
@eugen4402: De igenis tudnék.
Csak erre ez az agymosott, Platon barlangjában ragadt nép még nem érett.
Szókrakész
@eugen4402: Amúgy hízelgő számomra, hogy ilyen utolsó gonosztevőnek tartasz.
Legalább van aki elgondolkodik azon, amit írok, mérlegel és aztán ítélkezik.
Még ha számomra negatív kimenettel is.
bakegya
Nincs itt semmi negatív- @papa.49: de itatni remélem lehet@grincss: szerintem is,...
DE AZÉRT EZ MÁR DURVA...gondoljatok bele,a személyes teritórium felforgattatása...@Szókrakész: azt viszont áruld már el-ha ennyire mindegy mit jeleznek számodra vissza azok akik képesek RÁD FIGYELNI-vágva a lényegét annak a mondanivalónak amit irányadónak rögzítesz ...akkor most mi ebben itt néhányan hol vagyunk...akiket nem kis energiával és még hatványozottabb rációval szóval tartasz.
papa.49
@bakegya: Itatni lehet főleg vitriollal!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.