Kinek az érdeke? A kiadónak valószínűleg nem. A szövegbe belepiszkálónak sem, mert az első vihogások után kenyérkérdéssé válhat a probléma kezelése. Elvben a kiadónak sem, mert a lapokat kiadóknak sem használ, ha ilyesmiről híresülnek el. Van azonban egy társadalmi kör, amelyiknek ugyanakkor vaskos érdekes is fűződhet egy ilyen akcióhoz. Ez azoknak a köre, akik a totális sajtó-cenzúrát szeretnék megvalósítani. Akkor is, ha ennek eszköze a kiépülő öncenzúra. A sajtót korlátozni akaróknak egy-egy ilyen akció hájjal kenegeti a máját. Tálcán kínálva azt a precedenst, ami Orbán megszólalásainak lemondását éppen úgy indokolni képes, mint a központilag kiosztott „spontán kérdéseket” és az azokra adott még spontánabbul felolvasott válaszokat. Ha pedig a korlátozás megtörténik, akkor már a kutyát sem fogja érdekelni a precedens valóságtartalma. Mert pont annyira fog számítani, amennyire a Don-kanyar hidegét befolyásolta az, hogy Kassát tulajdonképpen ki bombázta.
Fejér megyei casus belli?
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 9., 19:50
Ide vitte el Lévai Anikó a kínai államfő feleségét
Itthon
- 2024. May 9., 19:30
Menczer Tamás tombol: "Nincs is neki másik oldala, csak bal oldala van!"
Itthon
- 2024. May 9., 19:15
Szijjártó Péter történelmi bejelentést tett: "Nem állunk meg itt!"
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
GeoCravker
@karma1: Mármint a Pannon lapoknál ő a főnök
GeoCravker
Rendőrségi ügy már lesz:
propeller.hu/itthon/3257979-rendorsegi-ugy-lehet-meghamisitott-orban-interjubol
Innen már szinte csak egy himmler-köpés a sajtóellenőrzés. Ki is gyújtotta fel a Reistag épületét anno?
propeller.hu/itthon/3257979-rendorsegi-ugy-lehet-meghamisitott-orban-interjubol
Innen már szinte csak egy himmler-köpés a sajtóellenőrzés. Ki is gyújtotta fel a Reistag épületét anno?
surdilloFUJT
@karma1: A kis terrort is megcsinálta a körúti robbantással,kezd megdőlni az első elfogásuk!
Nessy
Minden áron ürügy kell ahhoz, hogy példát lehessen statuálni.
Aztán majd évek múlva kiderül, hogy nem is a tettessel sikerült.
Aztán majd évek múlva kiderül, hogy nem is a tettessel sikerült.
GeoCravker
@surdilloFUJT: A köruti robbantás sztorija kezdettől nagyon sánta volt. Onnantól, amikor a különböző szóvivők 2-3 különböző verziót kezdtek mesélni ugyanarról.
GeoCravker
@Nessy: igen. azt már most is tudjuk, hogy nem a kirugottak hamisítottak...
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Bar eleg meredek utja volna ez a teljes cenzura bevezetesenek, hiszen ennek az EGY cikknek a megirasaba akkor tulajdonkeppen orbannak bele kellett egyeznie, tudnia kellett rola, hiszen maskepp nem lehetett volna ezt a csali-cikket megirni.
Ha viszont mindez orban beleegyezesevel es tudtaval tortent, akkor otthon meg sokkal, de SOKKAL nagyobb a baj, mint azt barki is gondolhatna...
Bar nagyon valoszinu, hogy a Te verziod lehet az igazi, en megis rettegek a kovetkezmenyektol... (Mar attol is rettegtem, amikor orban annyira kirohant a "migrancsok" terrorveszelyessegerol, hogy felteteleztem: kepes lenne akar egy kamu terrorcselekmenyt is vegrehajtani, hogy bebizonyitsa, hogy milyen veszelyesek a menekultek, es mennyire ideje van annak, hogy o eroszakkal is akar, de fellepjen ellenuk. Szerintem a ket rendor elleni Terez koruti tamadas volt ez az eset, raadasul az is rosszul kivitelezve, bar az okt.2-i szavazashoz kepest nagyon jol idozitve.)
Nagyon remelem, hogy van meg annyi cselekvokepes demokratikus ero az orszagban, hogy ne engedje meg a teljes erdogani, kimdzsonguni cenzurat ma, Europa kozepen.