Azt láthatjuk, hogy a kormányzat gyakorlatilag minden humanitárius krízis megoldását egyszerűen a civil szervezetekre testálja. Így volt ez a menekültek esetében is, és a jelek szerint a fagyhalálok fenyegetésének időszakában is. S ez a kormány ugat keresztényi etikáról, keresztényi gyermektípusról. Beleértve a „kormányba”, illetve az állampártba azt az említett frakciót is, akiknek a kereszt csak egy, a piálást és jól fizetett biztosító flepnit jelent a jelek szerint. De azért kár lenne elfelejteni, hogy Rétvárinak van azért egy miniszteri rangú főnöke is. Balog Zoltán pedig maga is egyházi ember, református lelkész. Amikor tehát a „kedves Bence” nem repül másnap a fűtött államtitkári irodából, akkor ez tényleg kormányálláspont. Ráadásul az eddigi tapasztalatok alapján olyan álláspont, amit az egyházi intézmények egy része be fog tartani. Ahogy Erdő Péter a menekültek ügyében is biztosította a kormányt a meleg nyelvéről. De szerencsére akkor is voltak papok, lelkészek, akik szerint...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Van haszna kormánynak abból ha az elesett embereket felkarolja ,netán segíti, nincs csak költsége lesz belőle, egyébként is megmondta a körösztény szájú hülyeharragos, ezeknél az embereknél ez így szokás!!!
Hogy belefagyjon az ágyába, hogy felbukjon az éhségtől, Istenem add hogy megtanulják ezek az ördögfattyak mi a magyarok Istene!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Van haszna kormánynak abból ha az elesett embereket felkarolja ,netán segíti, nincs csak költsége lesz belőle, egyébként is megmondta a körösztény szájú hülyeharragos, ezeknél az embereknél ez így szokás!!!
Hogy belefagyjon az ágyába, hogy felbukjon az éhségtől, Istenem add hogy megtanulják ezek az ördögfattyak mi a magyarok Istene!!!
Szókrakész
Le az egyházakkal!
Le a kdnp-vel, le tömjén zsótiékkal!!!
nyanya001
De hát a Cibere genyó megmondta most senki nem fagyott meg,
erre találnak Zuglóban két megfagyott embert.
Nem szép tőlük, hogy rácáfoltak erre tetűre.
Békesség minden megfagyott embernek. :(
Szókrakész
@nyanya001: Majd a KSH kozmetikáz és azt hozza ki eredménynek, hogy az emberek hőgutát kaptak, bronz barnára sültek a mínuszok ellenére.
nevemnick
Igen olcsóbb a kormánynak áttestálni a civilekre a különböző segélyezést, adományozást.
Csak arra lennék kíváncsi, hogy a suttyók ott a nagy házban ilyen esetekben mennyit saját tőkét szánnak a rászorulókra?
Szerintem semennyit, mert azt gondolják, hogy ők azért a pénzért ,,megdolgoztak".
Csak azt felejtik el, hogy ők is a végén ugyanolyan mélyre lesznek elásva, mint a többi halandó.
Csak nehogy arccal lefelé...
Zeta
Ez olyan , mint mikor a dunántul bedugult a hó miatt.
Ott sem, itt sem nagyon számíthatnak az emberek , csak a civilekre.
Mi az a fa mennyiség amit adnak, mennyi időre elég?
A közmunkásbérből mire tellik?
Mennyi együttérzés van az egyházakban, kérni kell , hogy segítsenek ?
Úgy gondolják a lelki támasz elég? Most a szükség órájában KEVÉS. Máskor is! A képviselők közül hányan adtak egy öl fát valakinek , hogy tudjon melegedni?
Adni kell " urak" !
Szókrakész
@Zeta: Az egyház majd imádkozik értünk.
Fűtött, pedofil orgiákkal hangulatossá tett templomokban.
moareka
Évek óta ez megy! Más se hallassz karácsony előtt a TV-ből, rádióból, mindenütt apellálnak a jó cselekedetre, miközben az akinek alapvető feladata lenne, az állampolgárok jólétének biztosítása!
Mit hazudtatok az alaptörvényetekben? Alapvető a lakhatási jog! ...és az emberek az utcán fagynak meg! Nem keresztények vagytok, még annak sem látszatok!!!
Szókrakész
@moareka: Simán hazaáruló, népirtó bűnözők!

Merjük kimondani!
Borsodi
Ezek az emberek úgysem szavaztak volna a fideszre,inkább Romániába adjuk a segélyeket.Szégyen gyalázat ami ebben az országban folyik az biztos!
moareka
@Borsodi: Romániába meg Vajdaságba, iskoláknak,stadionoknak...azok hozzák a szavazatokat!
GeoCravker
@nyanya001: Az a kettő biztos egy ellenzéki összeesküvés gyanánt fagytak meg cibereleves kedvéért
nyanya001
@GeoCravker: Na igen, ezek a nyomorutak mindenre képesek ...
GeoCravker
@nyanya001: Azt úgysem fogják beismerni, hogy leginkább szegénységben teljesítünk jobban. S ezért otthon halnak meg az emberek:
propeller.hu/itthon/3259662-kertjeben-fagyott-halalra-egy-idos-asszony

A KDNP meg nem fog ételt és pulovert osztani. Mert minden pénz kell a piára. Nekik
Zeta
@Borsodi: jut abból, a Vajdaságba, Kárpátaljára is . Jut Koszovóba Szerbiába focipályára, ami már pofátlanság . Az adókból!
magyarbakancs
CÖF hol a csába csámborog?
Mért nem plakátolnak ,hogy vigyázzanak egymásra az emberek?
Csak más politikai nézetűek lejáratására képesek?
bakegya
VICTOR VICCTOROVICS @GeoCravker: negatívan innovatív kampánya teljesít jobban ,etet isten tudja hány éhező gyermeket,munkára vonszol, von egy halom fogyatékost is-csakkk fogalmunk sincs hol...megment,kiharcol,átképez de hol a pihébe...mint ahogy a migránsokat se találom sehol...pontosan úgy ahogy az EU kifizetések is a járdaszigeten tettenérhetők...
eugen4402
@Zeta: A tegnapi 20:26 hsz-edért virtuális koronát érdemelsz. Neked van igazad. Mi játszunk itt a szavakkal, közben EMBEREK hűlnek halálba. Lassan álmodják át a küszöböt, de már se kezük, se lábuk nem mozdul, a vérkeringés már nem szállít friss oxigént... és függöny.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.