A Jobbik elnöke erős hangvételű Facebook-bejegyzésben támadt neki Orbán Viktornak és kormányának. Vona Gábor szerint „gátlástalan és beteglelkű alvilági kör” vezeti az országot, néhány év múlva pedig mindenki döbbenten fog visszaemlékezni arra, hogy mi zajlott hazánkban, de addig még kemény időszak jön, és mindenféle eszközt fel fognak használni a Jobbik megtörésére, illetve megosztására. A Reuters nemzetközi hírügynökségnek azt nyilatkozta: a Jobbiknak van programja a jobboldalból, és a baloldalból kiábrándult szavazók számára is. A Jobbik elnöke „Orbán Viktor egy maffiavezér” című bejegyzésében azt írja, hogy már önmagában „az a korrupt, közpénzek ellopására épülő rendszer, amit Orbán Viktor felépített”, igazzá teszi a címben szereplő gondolatot. A helyzet azonban szerinte ennél is súlyosabb, mert Orbán Viktor és csapata „nem egy művelt, kifinomult, galléros bűnbanda, hanem egy ócska, gátlástalan és beteglelkű alvilági kör, amely nem válogat az eszközökben”.
Vona: Orbán egy maffiavezér
Forrás:
alfahir.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Soha nem voltam es nem leszek jobbikos hivo, de ha ezt igy a vona most tenyleg megmondta, es raadasul a Reuters-nak, akkor talan felkavarodik az alloviz...
Kivancsi vagyok, erre mit valaszol az elmebeteg...
Kivancsi vagyok, erre mit valaszol az elmebeteg...
jankó321
Csak most vetted észre? És eddig mija faszomat néztél?
:-)))
:-)))
lampa laz
Hát gabóca nemcsak a fidesszel, de még a saját pártoddal is meg kell vívnod a magad kis harcát, mert erősen szembe mész a radikálisikkal és ez nekik nagyon nem tetszik. Be kell bizonyítanod, h legalább olyan egységes a jobbik, mint a fidesz, és legalább olyan erős vezető vagy mint orbán.
Úgy, h elő a karddal és irány a csatamező.
Úgy, h elő a karddal és irány a csatamező.
CsipkeRózsa
Most egymásra mondanak fűt-fát, mi lesz a választások után, hogyan fognak koalíciót kötni?
jankó321
@karma1: "Kivancsi vagyok, erre mit valaszol az elmebeteg... "
-Azt, hogy Sorosbérenc a Reuters.
Azon az értelmi szinten ahol a hívei vannak, ez bőven elég, ha az "Istenkirályuk" mondja!
-Azt, hogy Sorosbérenc a Reuters.
Azon az értelmi szinten ahol a hívei vannak, ez bőven elég, ha az "Istenkirályuk" mondja!
egyvandor
Vona ezt csak most tudta meg? Akkoriban amikor a polgári körök megalakításával bízta meg Gorbán még nem látta? Milyen politikus az ilyen? Ostoba, vagy becstelen?
Zeta
@karma1: mint annyiszor , figyelembe sem veszik.
Gondoskodnak róla, ne legyen bázisa!
Gondoskodnak róla, ne legyen bázisa!
nevemnick
Az igazi keresztpapa ágyban halt meg, a ,,hamisakat" elintézték így vagy úgy.
Zeta
@egyvandor: mint azok az elemzők , akik tanították, pl Kéri László
Érdekes , Hofi látta.
Érdekes , Hofi látta.
Eladott Ország
Ha nem mondja nem jöttünk volna rá. Mi is tudjuk, hogy a felcsúti Disneyland és a balkáni királyság, dunaparti Napoleonja. A német összeszerelő ipar honi beágyazottsága maximálisan megmagyarázza, hogy miért nem taposták, és miért nem fogják tyúkszemen taposni a gumicsizmás felcsúti fáraót, aki a multik elleni verbális szabadságharc ellenére valójában kiszolgálja ezeket és szarér-hugyér hadja dolgoztatni a magyarokat. Ezért aztán Európából bambán nézik, ahogy Magyarország egy küldetéstudatos hajóágyú családi vállalkozásává vált és atombiztosan elsüllyed a korrupció mocsarában. És hova szarjunk, hogy Vona feltalálta a passzát szelet.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Kivancsi vagyok, erre mit valaszol az elmebeteg...