Tavaly áprilisban robbant a hír, amikor a magyar úszóválogatott akkori szövetségi kapitányáról kiderült, hogy az 1960-as években csoportosan elkövetett nemi erőszakért három éves börtönbüntetést kapott.
Kiss lemondott posztjáról és tisztségeiről, majd azt állította, koncepciós per folyik ellene, és áldozata már nem is él. Ezt a sértett, Takáts Zsuzsanna a televízió kamerái előtt cáfolta.
Az egykori úszóedző visszatámadott, és Kiss László feljelentése nyomán kezdte a hivatal a vizsgálódást a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), ami után a Fővárosi Levéltárat 3 millió forintra büntették, mert
jogellenesen adta ki az 1962-es bűncselekmény papírjait.
A Kiss ügyét a privatkopo.hu-val elsők között megszellőztető fullank.com azt írja, a most kikézbesített határozat szerint
mindkét újságnak 30 napon belül le kell venni a portálról a Kiss Lászlóról szóló eredeti cikkeket, valamint Menyhért Mészáros Lászlót külön arra kötelezték, hogy szintén 30 napon belül semmisítse meg az általa a levéltárból kikért Kiss László-féle periratokat.
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Jogtalanul adják tovább adósaik tartozás-kezelését a bankok.
Ez nem zavarja a NAIH-t ? Kettős mérce!
"Általános gyakorlat - , sőt, a vonatkozó törvény szerint kötelezettség is - , hogy a bankok tartozásaikat követeléskezelőknek, behajtó cégeknek, esetleg ügyvédi irodáknak adják tovább annak érdekében, hogy ők azt az adósokon hatékonyabban hajtsák be. Ennek célja tehát lényegében az, hogy minél több pénzt tudjanak bevasalni."
Új hozzászólás