Az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány évek óta a legtöbb közpénzt kapja TAO-támogatás keretében. A Felcsút összesen eddig mintegy 14 milliárd forintot kapott, azt viszont mindig is titkolták, hogy mire költik az adófizetők pénzét. A Demokratikus Koalíció több, mint egy éve pereskedik azért, hogy megtudjuk: mire költi Orbán és Mészáros klubja az adóforintokat. Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla döntött másodfokon, ami ezzel jogerős, fellebbezésnek nincs helye. A Felcsútnak ki kell adnia, hogy mire költötte azt a hozzávetőlegesen 5-6 milliárd forintot, amit 2013 januárja és 2015 novembere között TAO-támogatásként kapott. A döntés azért is fontos, mert mostantól egyetlen kormányközeli oligarcha sem alhat nyugodtan, ha a TAO-rendszeren keresztül jutott közpénzekhez. A Demokratikus Koalíció pár héten belül meg fogja tudni, hogy kapott-e a közpénzekből a Mészáros és Mészáros Kft. vagy az Orbán-család. A DK természetesen minden adatot nyilvánosságra...
Pert nyert a DK – Jogerős: Ki kell adni, hogy mire költötte a Felcsút a TAO-pénzeket
Forrás:
web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- Kucsera Gábor vérében nagy mennyiségű kokaint mutattak ki: "Annyitól megáll a szíved a negyven fokban&quo...
Itthon
- 2024. May 17., 08:49
Súlyos milliárdokat költünk Orbán Viktor védelmére – íme a pontos összeg
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
Itthon
- 2024. May 17., 08:32
Halálos fenyegetés: Fico után veszélyben a lengyel miniszterelnök? – Megerősítik Donald Tusk védelmét
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Takonyfalván újabb bukta készül! Készülhet a törpe kajmán is!
Cicamama55
A matekosok túlóráznak most!
karma1
Na, most mar csak az jon, hogy EZT mivel fogja haritani a mini duce? MAr hogy azt, hogy milyen forumon lehessen elerheto a csuti stadion, kisvasut, miegymasra koltott penz nagysagat...
koszpeko
@quadrocopter: Reméljük a legjobbakat :)
koszpeko
@karma1: Szia!
Rég láttalak. :)
Majd elmondja valamelyik pincsi kutya,hogy 2010 előtt...
Rég láttalak. :)
Majd elmondja valamelyik pincsi kutya,hogy 2010 előtt...
karma1
@koszpeko: Sziuska, en is reg lattalak, hianyzol a nepi egyuttesbol...:o))))) Ez egy jo cikk, jo hogy bekuldted,...:o)))) Gyere gyakrabban...:o))) Tenyleg kivancsi lennek a forumra, ahol kotelesek nyilvanossa tenni az elkoltott penzek listajat...:O)
Borsodi
Mindent megtudnak magyarázni,amit nem arra törvény rendeletet hoznak,vagy végső esetben Visszavezetik a Kádár rendszerig.Tartalék ütőkártya,titkosítás..A lényeg tisztának látszani,hiába sárosak.
koszpeko
@karma1: Attól félek,hogy ez is mint a többi kezdeményezése az ellenzéknek hamuvá válik.
Megint bedobnak valamit amin lehet rágódni.
Lásd a 4-es metró szerződéseket.
Amikről senki nem tud semmi konkrétumot de lehet villogtatni,lebegtetni.
Vagy csak itt jelenik meg.
És a nagy nyilvánosság megint nem tud róla,mert a Vajna és a Habony média nem számol be ezekről a dolgokról.
Ez a cikk is csak a D.K. honlapján volt.
Megint bedobnak valamit amin lehet rágódni.
Lásd a 4-es metró szerződéseket.
Amikről senki nem tud semmi konkrétumot de lehet villogtatni,lebegtetni.
Vagy csak itt jelenik meg.
És a nagy nyilvánosság megint nem tud róla,mert a Vajna és a Habony média nem számol be ezekről a dolgokról.
Ez a cikk is csak a D.K. honlapján volt.
bakegya
Testközelben kell ezeknél leltározni,mert mint tettenérhető -folyékonyan megtanultak lopni,csalni ...de hazudni világszinvonalon!!!-A NEMZET VŐJÉT MIKOR FOGJÁK MEGTAPOGATNI-amíg élnek a tanúk addig kellene a fényetetésen rajtakapni!!!
justhpeter
... és látá az Úr, hogy ez jó...
Most már csak az kellene, hogy minden lopásról részletesen beszámoljanak.
Most már csak az kellene, hogy minden lopásról részletesen beszámoljanak.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Megint bedobnak valamit amin lehet rágódni.
Lásd a 4-es metró szerződéseket.
Amikről senki nem tud semmi konkrétumot de lehet villogtatni,lebegtetni.
Vagy csak itt jelenik meg.
És a nagy nyilvánosság megint nem tud róla,mert a Vajna és a Habony média nem számol be ezekről a dolgokról.
Ez a cikk is csak a D.K. honlapján volt.