Ne bújjon Vona Gábor férfiak szoknyája mögé – hangzott el a parlament hétfői ülésén, ahogy arról korábban már beszámoltunk.

Orbán Viktor ezzel gyakorlatilag diszkréten lemelegezte a Jobbik elnökét, nem elsőként téve ezt a kormány és a kormánypárti média soraiban. Vona válaszolt volna, de nem kapott szót, ezt követően távozott az ülésteremből.

A 24.hu a folyosón kapta el a politikust, aki azt mondta: arra kéri a miniszterelnököt, hogy ne bújjon Kövér szoknyája, illetve nadrágja mögé.

Vona Gábor hétfő este Facebook-oldalán is kommentálta a történteket. Szerinte Orbán Viktor

a parlamenti vitánk során lesüllyedt a saját bulvármédiája szintjére. Olyat tett, amit eddig miniszterelnök nem. A bérekkel, az olimpiai pályázattal és a korrupcióval kapcsolatos konkrét felvetéseimre nem volt képes miniszterelnöki módon, érvekkel válaszolni.

Mint írta, a miniszterelnököt kiégett, megroggyant emberként látta maga előtt vagdalkozni, aki nagyon félti a hatalmát. Hozzátette:

A minden alap nélküli homoszexuális vádaskodás úgy tűnik, hogy a kormányfő számára valamilyen rejtélyes okból személyes rögeszmévé vált. Természetesen nem kívánok Orbán Viktornak erre a szintjére lesüllyedni. A stílus maga az ember. Én továbbra is a higgadt és kulturált vitákban hiszek, legyenek azok bármilyen kemények.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
"Buzizni" leginkább azok szoktak, akik nem biztosak a saját férfiasságukban, vagy csak látens hajlamaikat próbálják elnyomni, takargatni... És ez a lelki és szellemi sérült lenne Magyarország miniszterelnöke! Több mint szánalmas!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Meg a tiétek is, jobbikoskáim.
Illibsik cicaharca.
Pálinkafőző Rézüst
Ki tudja, mik történtek abban a kicsi koleszszobában, annyi fiú együtt... És azóta is össze vannak ragadva... És mi is a fidesz jelszava? "Tedd meg, és fogd másra!" Vagyis... Gondolja mindenki tovább ...
Aki Én
,, nem volt képes miniszterelnöki módon, érvekkel válaszolni"
Mert csak nevében az. Szakmaiatlan önkényben, mellébeszélésben, terelésben, érvtelen visszavágásban mindig is jó volt. Érvekben, korrektségben, vitában meg sosem. De hát amit tesz, azt észérvekkel nem is lehet védeni, ez ki is derül minden vitában.
kissé felnőttem
Ameddig megengedi Vona addig lesz igy
.De hogy a magyar parlament kulturszintje ennyire süllyedt, a házelnök mit lép csak ujságirókat tilt ki? Csak addig tart a keménykedése??? Velem bárki bárhol igy beszélne meghallaná a véleményemet még a parlamentben is.
Nem őriztünk együtt libát, tehát a tiszteletet adni és elvárni, funkciótól függetlenül kéne megadni
A nagy rangkórság ide vezet ja hát a szotyola köpködés után már szint sincs.
nemfideszes
"Buzizni" leginkább azok szoktak, akik nem biztosak a saját férfiasságukban, vagy csak látens hajlamaikat próbálják elnyomni, takargatni... És ez a lelki és szellemi sérült lenne Magyarország miniszterelnöke! Több mint szánalmas!
Perwool
Kis túlzással már egy állatklinikán több a pezsgő, inspiráló vita, mint a parlamentben, és valószínűleg munka is több akad.
laja70
Ez Orbán saját gondolata, más mindent leírnak neki!
silber13
@Pálinkafőző Rézüst: Na igen, a jelszavukat is lopták a rómaiaktól: " si fecisti nega "
nezelodo
Tényleg miért forognak a vezér gondolatai a buzik körül, és miért mondja ki, ha a Vonára gondol? Hát mert kekec KISZ titkárnak nem meri nevezni!
quadrocopter
Hej, ha egyszer megszólalna a lányos hangú, gyengén férfias Pénztáros Lőrincz, közös, fiatalkori, Orbánnal folytatott viszonyáról, a hatvanpusztai rengetegben...
Profonn
@quadrocopter: Mint egy szép ballada kezdete :))
Borsodi
Azt szokták mondani,hogy először a saját portádon nézz szét,és ott sepregess ki alaposan.
Pálinkafőző Rézüst
@Profonn: az inkább a vége lenne..mert akkor vége lenne a balladának... :))
Aki Én
,,Bár ehhez semmi köze Orbánnak, a grazi klinikán valószínűleg hosszú hétvégét tartottak a szakemberek, az eredmény pedig ímhol
látható. A kiművelt államférfiú, a tisztesség és egyenes gerinc mindenkori megtestesítője, a nemzeti szabadságharc zászlóshajója az
ország lakosságát pillanatnyilag leginkább foglalkoztató közügyre vonatkozó, közérdeklődésre számot tartó, emberi hangon feltett
(nem mellesleg jogosan számonkérő) kérdésre politikai ellenfele (jelen esetben a polgárok ugyanilyen irányú kérdését megfogalmazó
képviselő) vélt, illetve valósnak vélt szexuális orientációjával vág vissza."

kolozsvaros.com/2017/02/20/allapota-aggaszto-es-felelmetes/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.