A kommunista rendszer világszerte több mint 100 millió áldozatot követelt, országok, nemzedékek életesélyét csorbította, jövőjét keserítette meg – mondta az Országgyűlés elnöke a Gulág sárospataki áldozatainak tiszteletére állított emléktábla avatásán pénteken. Kövér László úgy fogalmazott: azt is jó tudnunk, hogy a kommunizmusban megnyilvánult istentelenség és embertelenség, más néven és más formában napjainkban, a XXI. században is bármikor visszalopakodhat. Az Országgyűlés elnöke kitért arra is: 1990-ben a magyarság kiszabadult a szocializmus évtizedes fogságból, és elindult a diktatúrából a demokráciába való nehéz, ellentmondásokkal és csalódásokkal teli, de mégiscsak egyetlen járható úton. „2010-ben a magyar választópolgárok akaratából politikai értelemben Magyarországon lezártuk az 1990 óta tartó posztkommunizmus korszakát, és a 2011-ben megalkotott új alaptörvényünkkel kialakítottuk a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének közjogi és morális kereteit.”
Kövér László: a kommunizmus embertelensége bármikor visszalopakodhat
Forrás:
magyaridok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 07:26
Orbán Viktornak kellene befogadnia a menekülteket Macron EP-listavezetője szerint
Nagyvilág
- 2024. May 6., 07:56
Özönlenek a magyar bevásárlóturisták a szlovákiai boltokba – ezek a slágertermékek
Itthon
- 2024. May 6., 06:16
Komolyan bezavarnak a gomolyfelhők – Nem árt kéznél tartani az esernyőket
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
Itthon
- 2024. May 5., 19:38
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Jelenleg gondban lennétek a X parancsolat elmondásával, mert csak a "szűkített változatot" ismeritek, de még azt sem tartjátok be!
Ebben az országban az úgy nevezett demokratikus jogrend már régen csirájában el van taposva,minden alárendelve egy önös diktatórikus rendszernek!
És ez az , amit nem kértünk! Büszkék vagytok magatokra, de az embereket sárba tiportátok vele.
"2011-ben megalkotott új alaptörvényünkkel kialakítottuk a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének közjogi és morális kereteit.”
frontoldal.wordpress.com/2013/07/07/egy-hithu-kommunista-oszinte-levele-kover-laszlohoz/
Új hozzászólás