Nem cáfolta a Magyar Időknek a Momentum Mozgalom elnöke, hogy Paks 2 ügyében is szerveznek aláírásgyűjtést, bár ezzel kapcsolatos kérdésükre Fekete-Győr András kitérő választ adott. Az LMP mindenesetre már beelőzhetett, pénteken bejelentették, népszavazást kezdeményeznek a paksi bővítésről. Az erőmű ügyét meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia – mondta Fekete-Győr András a Magyar Időknek. Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudják megmondani, szerinte ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia. Közölte, ez egy jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak. Fontos kérdés, hogy atomenergiára szeretnénk építeni az energiabiztonságunkat vagy pedig megújuló energiaforrásokra – tette hozzá a Momentum Mozgalom elnöke, aki szerint azt is a társadalommal kellett volna megvitatni, hogy kivel kötjük meg a szerződéseket az atomerőműblokkok megépítésére. A Magyar Idők újra rákérdezett, indul-e a témában...
Újabb aláírásgyűjtés jöhet egy másik drága kormánytervről?
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 11., 20:15
Döbbenetes! Tömegével menekülnek az ukrán hadköteles férfiak a háború elől
Itthon
- 2024. May 11., 19:46
Százezreket bukhat, ha ezt elmulasztja – Itt a lista miért jár pénz
Itthon
- 2024. May 11., 19:27
Ez meg hogy lehet? – A kínaiak magyar pilótákat keresnek az állami repülőgépekre
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vègre valaki megmeri kèrdezni,hogy fontos,egèsz nemzetet èrintő ügyekben,a nèp akar-e dönteni.
A gond csak az,hogy ezt a mindenkori kormánynak kellene megtenni.
De ,ők azzal èrvelnek,hogy sokba kerül,
Így azt is lelehet nyúlni.
Hajrá!
Új hozzászólás