A magyar rendvédelmi szervek felkészültek a nyári magyarországi rendezvények fokozott biztosítására – nyilatkozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai zárt ülése után a testület tagjai.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: az ülésen a szervek rendkívüli felkészültségről számoltak be. Komoly biztonsági intézkedésekkel készülnek az olyan tömegrendezvényekre, mint a vizes világbajnokság, a Forma-1-es futam, a Sziget fesztivál, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és a Balaton Sound.
Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnökének beszámolója szerint Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ülésen azt mondta: az emberek eligazítását, képzését, feladatszabását tekintve felkészültek, s a műszaki, pénzügyi feltételek is biztosítottak. A rendőrség munkáját a magyar titkosszolgálatok mellett nemzetközi együttműködés is segíti – idézi nyilatkozatát az MTI.
A TEK valóságos fesztiválszervezővé lép elő az idén, egységeik, rejtett és látható detektoros rendszereik már a bejáratnál szűrik a rendezvényekre bevitt tárgyakat – a Sziget esetében pedig már a bejutást is érvényes, arcképes azonosító okmányhoz kötötték – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, emellett arcfelismerő szoftverrel összekötött kamerák is működnek majd a nagy fővárosi fesztiválon.
(Fotó: Balogh Zoltán/MTI)
Vakondi papi maga viszi az óvszer-tárat -utánnuk-a természet védelemre átcsoportosítani végül is haza-fias cselekmény-HAD DÖNGÖLJENEK SZUVERÉN A MAGYAR LÁNYOK- FIJJUK-VICCTORNAK KELL A SZAPORULAT A MÉSZÁROS FARMOKRA!!!