A Fidesz frakcióvezetője szerint a parlament tavaszi ülésszakának egyik legfontosabb eredménye, hogy az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az országot. Kósa Lajos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavasszal fogadták el a jogi határzárral kapcsolatos új szabályokat, ezzel az összes kiskaput bezárták, egyetlen ember sem tud illegálisan belépni Magyarországra. Hozzátette: ez számos kritikát váltott ki Brüsszeltől, de Magyarország ellenállt annak a brüsszeli nyomásnak, hogy felpuhítsa a jogi határzár szabályait. Jelezte azt is, hogy fizikai határzár erősítése is megtörtént. Kósa Lajos szólt a 2018-as költségvetés elfogadásáról is, az egyik legfontosabb célnak nevezve, hogy a munkából élő emberek előre tudjanak lépni egyet. Hangsúlyozta, a büdzsé számos adócsökkentő elemet tartalmaz, emellett támogatja a családokat és az ország biztonságának megőrzését.
Kósa: Az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az országot
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
- Forgalomba került a 3000 és 15000 forintos címlet: ezt kell tudni az új bankjegyekről
- Kétségbeesésében azonnali programváltozást jelentett a TV2, ekkora bukásra ők se számítottak
- Kegyetlenül rosszul járt, akinek ilyen ingatlanja van Magyarországon: pokol lesz eladni, a kutyának sem kell
Itthon
- 2024. May 13., 16:05
Olyat lépett a közmédia, amire hosszú évek óta nem volt példa – Itt vannak a részletek!
Itthon
- 2024. May 13., 13:37
A Fidesz a kormány covid-hírlevelét használja a kampányban
Itthon
- 2024. May 13., 13:36
Rács mögé dugták a szegedi politikust, amíg el nem ment a kínai elnök
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kookas
lala és mi a tökömmel járult hozzá??
Nessy
Meg tudja védeni az országot a kormány saját magától!
quadrocopter
A leégéstől védjétek meg magatokat, te pöcs, mert amíg egy 19.7 %-os nemzethy konzultésön "minden idők leghatékonyabb konzultésöne" addig csak vakargassátok magatokat!
Egyébként eddig egy árva szó sem szólt arról, hogy ezt a 19.7 %-ost hol és mire használnátok, ugyanis Brüsszel kockára röhögné magát, ott tudnak százalékot számítani!
Kis pitik!
Egyébként eddig egy árva szó sem szólt arról, hogy ezt a 19.7 %-ost hol és mire használnátok, ugyanis Brüsszel kockára röhögné magát, ott tudnak százalékot számítani!
Kis pitik!
karma1
Es a kotvenyesekkel mi van, lala? Ok azert ki tudnak meg rohanni az orszagbol, ugye? Merthogy Hegyeshalomnal miert nem csinaltatok keritest? Tudod,. ott szokik az a rengeteg elegedett magyar, aki mar nem birja ezt a szaguldo fejlodest...
Es miaz, te foldig idiota, hogy a kemenyen dolgozo emberek EGYET tudjanak elore lepni, - mig ti ugyanakkor egy Porscheval huztok el 260-nal? mert kb. ez az arany a nep es koztetek, de ugyeletes retardalt!
Es miaz, te foldig idiota, hogy a kemenyen dolgozo emberek EGYET tudjanak elore lepni, - mig ti ugyanakkor egy Porscheval huztok el 260-nal? mert kb. ez az arany a nep es koztetek, de ugyeletes retardalt!
Qqberci
És ki véd meg minket Kósától?...
Ludmilla
jaaaj,ez a kósa komplett idióta...ettől rettegtek Debrecenben?
Kookas
@Qqberci: majd a verőce és nárcisz érzelmű társai!
karma1
@Ludmilla: Nana, kepzeld el, hogy csak a debrecenieket agymosta volna ennyi baromsaggal...:o)))
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 13., 06:20
Fokozódó széllel köszön be a hétfő – Nem indul felhőtlenül a hét
Itthon
- 2024. May 12., 20:01
Vigyázat! – Egy medve bóklászik a Bükkben – Itt látták utoljára
Nagyvilág
- 2024. May 12., 16:29
Alig nyerte meg, máris botrányba került az Eurovízió győztese – Szerinte az Eurovíziónak is szüksége van javításra
Egyébként eddig egy árva szó sem szólt arról, hogy ezt a 19.7 %-ost hol és mire használnátok, ugyanis Brüsszel kockára röhögné magát, ott tudnak százalékot számítani!
Kis pitik!