CeeLo Greent a Crazy és a Fuck You! című slágerekkel ismerte meg a világ.

A többszörös Grammy-díjas CeeLo Green lép fel a vizes vb megnyitóján – tudta meg a hvg.hu Gőz Lászlótól, a program zenei szerkesztőjétől. Emeli Sandé betegség miatt mondta le fellépését teljes turnéjával együtt. A vizes vb megnyitója csaknem 3,4 milliárd forintba kerül, ebből 1 milliárd forintot költenek a művészeti közreműködőkre.

Gőz László elmondta: CeeLo Green két dalt ad majd elő, gázsija belefér az eredeti költségvetésbe. A 120 perces megnyitóból 90 perc lesz a zenei összeállítás, modern zenétől klasszikusig minden lesz, a Kék Duna keringőn kívül minden magyar.

A megnyitón több mint 500 művész, valamint 220 önkéntes és sportoló lesz a színpadon, az ő fellépésük, az öltöztetésük, a díszlet, a rengeteg vetítés és a háttérmunka mind a költségvetés része.

„Ez minden idők legnagyobb magyar rendezvénye lesz, országimázs szempontjából is fontos. Olyan egész estés összművészeti produkció, melyet kifejezetten erre az alkalomra hozunk létre, melyre hónapok óta készülnek az alkotók”

- mondja Gőz László.

CeeLO Green pályafutása

CeeLo Green 1974-es születésű Thomas DeCarlo Callaway amerikai R&B/hiphop énekes-dalszerző-producer-színész. Ötszörös Grammy-díjas. Pályája a Goodie Mob nevű atlantai hiphop-zenekarban indult, 1999-ben indította el szólókarrierjét. Ebben az évben közreműködött Santana világsikerű Supernatural című nagylemezén. Első szólóalbuma három évvel később jelent meg CeeLo Green and His Perfect Imperfections címmel, ezt a 2011-es Bright Lights, Bigger City albummal bezárólag összesen hat újabb CeeLo Green-nagylemez követte. 2010-es Fuck You! című szólódala óriási sikert aratott.

A kétezres évek közepén társult az évtized egyik legfontosabb producerével, Danger Mouse-zal, akivel megalakították a Gnarls Barkley duót (melynek nevét a Charles Barkley kosaras iránti tiszteletadásul választották). Ez a két lemezes együttműködés fialta CeeLo másik nagy slágerét, a 2006-os Crazy-t.

Szerepelt filmekben és sorozatokban, hangját kölcsönözte a Hotel Transsylvania mozinak, mentorszerepet vállalt az amerikai Voice-ban is.

Néhány esetben meggyűlt a baja a törvénnyel: 2012-ben egy randi után szexuális zaklatásért perelte be egy Los Angeles-i nő, 2014-ben egy drogbirtoklásos ügy miatt három év próbaidőre bocsátották, és 360 óra közösségi szolgálatra kötelezték.

A budapesti vizes vébé szervezői azok után kérték fel, hogy lépjen fel a világbajnokság nyitóeseményén, hogy az előzetesen meghívott Emeli Sandé egészségügyi okok miatt lemondta koncertjét. – írja a hvg.hu.

CeeLo három éve a Sziget Fesztiválon adott koncertet:

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Ha esetleg ez is lemondaná: Ajánlanám a fásizsülit. Ismertségben, szinvonalban megfelel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Hat ez gyonyoru! Allami fogadason a szereplok, orban megkerdezi ezt a 77. senkit, hogy megis, mivel szerezte a Grammy dijat (na, azok is jol be lehettek b@szva, ha ennek a niemandnak adtak a fo dijat!), es akkor ez a "draga" ember majd megrazza a csuti zsirdiszno kacsojat (kezcsokot megse kerhet tole), es szeles mosollyal kozli vele: "Hat a "Baszd meg" cimu szammal...
Micsoda emelkedett hangulat lesz ottan a galavacsin...:o))
papa.49
Vessetek rám követ de akkor se tudom ki ez a fütyi...
sokanvagyunk
Ez a pénz se marad itthon, mint ahogy a túlszámlázásokból visszaosztott sem. A magyar adófizetők csak a számlát fizethetik.
Jozefina
Szégyen, hogy nem magyar származású művészek lépnek fel. Nagyon sok operaénekes, zenész, táncos, táncdal énekes van közöttük!!!
karma1
@papa.49: Papus, semmit se vetek Rad: hat a wikipedia erdekes dolgokat ir rola. A Grammy dijbol valoban nyert otot, de nem kizarolag o maga, hanem a formacio, amivel szerepelt, pl a Crazy c. szamert.
Egyebkent leginkabb "alternativ, rapper zenesz" es o maga allitja magarol, hogy klepto- es piromanias; egyaltalan: maniakus...
Csak bizonyitek hianyaban nem nem varrtak be egy reszegen elkovetett nemi eroszakert, a sajtoja kifejezetten rossz.
Konkluzio: ha mar megjartad a bortont, kelloen durva tudsz lenni a nokkel, van neked is valami maniad, akkor te a mi (a futyisz) embere vagy: johetsz!
Sok dijra volt benevezve, de csak par dijra volt igazan jelolt.de ez minket nem is erint, a fo az, hogy o volt az, akit akar egy het alatt is be tudnak osztani a vilag masik vegerol egy 2 het mulva esedekes esemenyen...
Ez egyszeruen megalazo, a magyar, - de nem fideszes - kivalo magyar zeneszeket megfosztja ettol a lehetosegtol, egy botrqanyhos tizedrangu faszit kialt ki fo attrakcionak... Ez mar egyszeruen gusztustalan...
papa.49
@karma1: Látod én megláttam a kampó ábrázatát, és már nem is érdekelt az életútja, de amint látom nem csalódtam most sem!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.