Serényen próbálja eltörölni múltját a néppártosodást hirdető Jobbik, melynek elnöke, Vona Gábor az atv.hu-nak adott interjúban egyenesen azt mondta, “én soha sem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak. Akkor sem, amikor sokan ezzel vádoltak bennünket. Az tény, hogy volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt. Akit akkor ezzel, akár én, akár bárki a pártomból megbántott, attól hajlandó vagyok bocsánatot kérni.” írja a hvg.hu Politikust régen szembesítettek már ennyire a saját hazugságaival. A hvg egy zseniális összeállítást tett közzé az álszenteskedő Vona Gáborról: cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről, és XXI. századi nyugat európai mintára alapozva zárják táborokba” – mondta a miskolci kampányban 2010-ben Szegedi Márton polgármesterjelölt. Később hasonló utalás megjelent a párt 2014-es programjában is, mikor a “Cigányság válaszút elé állítása” alfejezetben arról...
Olyan listát tettek közzé Vona viselt dolgairól, hogy örökre megbánja, hogy politikára adta a fejét
Forrás:
ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Hiába ,,cukiskodik,, a vonakondás, a hajó már elment !!!
quadrocopter
Orbánt még nem érte be hazudozásban!
Peller Anikó
@Ármin: "Mit kell védeni a cigányokat? Minden dolog amit Vona mondott róluk az igaz. Van fesze, hogy kimondja. Másrészről hol mondott bármi sértőt, ami nem igaz"
Cefi
“A Fidesz és az MSZP is betett az Országgyűlésbe díszcigányokat, és hagyták, hogy lopjon”
Orbánon és a fakasflórin kívül kire gondolhatott még?
Orbánon és a fakasflórin kívül kire gondolhatott még?
peterkelemen
Itt tart Magyarország 2017-ben: rasszizmus. Nem csoda, hogy az értelmesebb magyarok menekülnek Magyarországról. Nem csak a pénz az oka.
Pálinkafőző Rézüst
@Cefi: kolompár orbán. Mszp által... Kálmán Olga még akkor is dédelgette, amikor már törvényerőn volt az ítélete. És jogerősen, és jogosan...!!! Sajnos ez van...
Cefi
@Pálinkafőző Rézüst: -Apúúú! Az Orsós az cigány név?
-Igen.
-Még szerencse hogy minket Kolompárnak hívnak...
-Igen.
-Még szerencse hogy minket Kolompárnak hívnak...
Pálinkafőző Rézüst
@Cefi: én csak válaszoltam a kérdésedre... :)))
Remélhetőleg a flórira (is) rárohad a kevlárlakat. Pedig a farkas már nem is annyira cigánynév...a viselője teszi azzá..:)
Remélhetőleg a flórira (is) rárohad a kevlárlakat. Pedig a farkas már nem is annyira cigánynév...a viselője teszi azzá..:)
Cefi
@Pálinkafőző Rézüst: Kolompár Orbán. Hát azért ez többszörösen hátrányos név...
Equus
mármost hívhatjuk kakinak, bélsárnak, a szar az akkor is szar marad. Ez a szar a magyarság nyakán a tolvaj politikusok mellett a cigányság. A politikusokkal még vhogy lehet, de a felszaporodott cigánysággal már semmiképp nem lehe,t már most sem, később meg egyáltalán nem, jogállami eszközökkel küzdeni. Nekem nem tetszik a Jobbik valláspártoló idiotizmusa, de annál inkább az, h első volt, aki nevén nevezte a gyereket.
Nem lelkesedek pogromokért, vonulgató henteslegényekért, de szeretném, h legyenek, akik megfékezik a nomádok eluralkodó fajtáját. Legyen ennek intézményes formája, és legyen vége mindenféle - a pozitívat is beleértve - mindenféle diszkriminációnak.
Legyen joga, mint 2000 éve volt a tulajdonhoz mindenkinek és azt védhesse minden áron a támadóval szemben.
Legyen joga Józsi bácsinak aár áramot is vezetni a kertésébe a tolvajok ellen. És tarthasson kutyákat, amik ölni is képesek a terület védése érdekében.
Legyen rend. És akinek nem tetszik, kívül tágasabb.
Nem lelkesedek pogromokért, vonulgató henteslegényekért, de szeretném, h legyenek, akik megfékezik a nomádok eluralkodó fajtáját. Legyen ennek intézményes formája, és legyen vége mindenféle - a pozitívat is beleértve - mindenféle diszkriminációnak.
Legyen joga, mint 2000 éve volt a tulajdonhoz mindenkinek és azt védhesse minden áron a támadóval szemben.
Legyen joga Józsi bácsinak aár áramot is vezetni a kertésébe a tolvajok ellen. És tarthasson kutyákat, amik ölni is képesek a terület védése érdekében.
Legyen rend. És akinek nem tetszik, kívül tágasabb.
Pálinkafőző Rézüst
@Equus: 2000 éve milyen vagyonvédésről tudsz? Hacsak nem a zsidók védték a rómaiaktól amijük volt...Azonkívül miről tudsz még?? :)))
Equus
@Pálinkafőző Rézüst: Érdekes kérdés. Sokat árul el rólad. Római jognak hívják, amit Iustinianus kodifikált. Nézz utána a delictum szó jelentésének.
Pálinkafőző Rézüst
@Equus: a római jog mikortól él, és érvényes? :)
Equus
arra épül a Code pénal és a Code civil is. Ezekre meg a mai európai és lényegében az egész világban elfogadott jogrend. A római jogot két szemeszterben oktetják a jogi egyetemeken. Egy szemeszter az fél év. Két fél év után szigorlatozni kell belőle Az angolszász jogrend precedens jogra épül, miközben az európai határozottan körülírtra. De a lényeg ugyanaz.
Remélem, segíthettem.
Remélem, segíthettem.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
-Igen.
-Még szerencse hogy minket Kolompárnak hívnak...