Az Együtt politikusa azt állítja: telefonon beszélt a Demokratikus Koalíció egyik politikusával, aki cáfolta Molnár Gyula szavait, miszerint hatvan-negyven arányú elosztásban állapodott meg az MSZP és a DK. Hatvan-negyven arányú elosztásban állapodott meg az MSZP és a Demokratikus Koalíció az egyéni kerületekben koordináltan induló jelöltjeikről – erről a szocialista párt elnöke beszélt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában pénteken. Molnár Gyula azt mondta, hogy már csak néhány egyéni körzetről nem egyeztek meg. Ezek rendezése után fordulnak majd az Együtthöz és a Párbeszédhez, végül pedig az LMP-t is szeretnék bevonni a koordinált indulásba, és ennek érdekében több egyéni körzetet is átengednének – tette hozzá.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Mirabilis: Hagyd a fenebe, van, aki ezt teljesseggel elhiszi, kesz tenykent kezeli...:o(((Meg azt se furcsallja, hogy eloszor elosztoznak 60-40 aranyban, majd a maradek 6 hely miatt felhivja a minipartokat is Molnar Gyula...
Ilyenbe Gyurcsany nem ment volna bele... Ha az Agoran leultek egymassal beszelni, akkor kesobb is megvan ennek a parbeszednek a helye... Azon az esemenyen - szeptember elso szombatja volt, asszem , a Nyugatinal - meg Hadhazy is , Molnar GYula is jelen volt... Ha viszont Molnar keveri a lekvart, akkor nezze meg, hany embert fognak meg vesziteni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.