"Free Tibet" felkiáltással fejezte be napirend előtti felszólalását a parlamentben Szél Bernadett.

Ha mást nem is, Kövér László házelnök fejcsóválást sikerült elérnie Szél Bernadettnek, az LMP frakcióvezetőjének, aki napirend előtti felszólalásában Tibet zászlóba csavarta magát. Az akcióval arra reagált, hogy vasárnap fél tucat rendőr vetette rá magát egy Tibet-párti tiltakozóra.

#freetibet

Bernadett Szél (@bernadettszel) által megosztott bejegyzés,

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az Orbán-kormány és a Fidesz ideológiai köpönyegforgatásának és elvtelenségének egyik
iskolapéldája a Kínához fűződő viszony. – A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség aggodalmát fejezi ki a Tibetben történt és emberi életekbe is kerülő súlyos jogsértések miatt. (…) elvárjuk, hogy az emberi jogok egyetemes értékei terén Kína további erőfeszítéseket tegyen és ne térjen le a nyitás politikájáról. Éppen ezért elfogadhatatlan, ha a központi hatóságok bármilyen formában megsértik a tibeti népnek jogát identitásához, a vallásszabadsághoz és a szabad véleménynyilvánításhoz. Felkérjük a magyar kormányt, hogy diplomáciai úton kérjen tájékoztatást a Lhászában és más tibeti városokban, illetve kolostorokban történt eseményekről és fejezze ki aggodalmát. (Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője, 2008. 03. 27)
– A tibetiek emberi jogainak megsértése ellen tiltakozott a budapesti kínai nagykövetség előtt a
Szabadság Kör több tagja. (…) a tüntetést tüntetést azért szervezték meg, mert az emberi
jogok nem ismernek országhatárokat. Ezért emeltük fel a szavunkat a kínai hatóságok
eljárásai miatt is, amelyek folytán több mint százharminc tibeti tüntető meghalt.
Kifogásoljuk, hogy Kínában korlátozzák a sajtó- és a gyülekezési szabadságot,
illetve az emberi jogokat, s miközben a buddhizmus a világ legbékésebb vallása, Peking az
erőszak gerjesztésével vádolja a dalai lámát, a tibetiek szellemi vezetőjét. A kínai külképviselet
előtt tíz békegalambot engedtünk szabadon, lábukra erősített cédulákon hordozzák
tiltakozásunkat a felsorolt korlátozások ellen (Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi
bizottságának fideszes elnöke, 2008. 03. 29). Az eseményen részt vett Szájer József, a Fidesz EP képviselője, valamint Gulyás Gergely jogász, illetve Prőhle Gergely volt berlini és berni
nagykövet, akik szintén a Szabadság Kör tagjai.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/11/kina1.jpg
Ezért szokták mondani: A fidesz a politikai prostituáltak gyülekezete.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
@Pálinkás Pál: 18.25
Mi van tuskó? Kijózanodtál már, vagy még mindig azon a szinten vagy, ahol legutóbb voltál a "nőstény ducse" szinten?
Szerintem akinek még szorult egy csepp demokrata érzés a vénájába, az büszke Szél Bernadett lépésére! Nem kellemetlen ez, inkább büszkék lehetünk arra, hogy van még olyan párt/politikus, aki képes felvállalni a demokrácia alapjait!
Persze ez rád nem vonatkozik, te leragadtál a DK - "nőstény dúcse" szintnél!
Béla333
@desiro: 20.02
Mer nem tűröm, hogy bárki is úgy beszéljen bármelyik nőről, ahogy Pálinkás mester tette: "nőstény dúcsénak" becézve Szél Bernadettet?!
És még te engem b@sztatsz ezért? Neked ez megfelelő?
Hát miféle degenerált felfogású ember vagy te?
peterkelemen
Aki Tibetben látja a jövőt annak javaslom menjen Tibetbe aztán elmélkedjen élete végéig. Cirka ennyit csinálnak a tibetiek. Már régen éhen haltak volna ha nem lenne Kína, aki ugye vasútat is épített ami nem semmi azon a vidéken.
Pálinkás Pál
@Béla333: Látom megint lájkoltad magad...a szokásos 1 lájk...És bárhogy magyarázol,ez nettó ripacskodás volt...arról nem beszélve,látva a freetibetes videót...az a koma remélem LMP szavazó...szellemi színvonala valószínűsíti!! Biztos nagyon érdekli a magyar demokratákat,akiket ti elvileg képviseltek ,hogy ott fenn a Himalája hegyei között kínai vagy tibeti zászlót lenget a Szél!!!
Eladott Ország
Az Orbán-kormány és a Fidesz ideológiai köpönyegforgatásának és elvtelenségének egyik
iskolapéldája a Kínához fűződő viszony. – A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség aggodalmát fejezi ki a Tibetben történt és emberi életekbe is kerülő súlyos jogsértések miatt. (…) elvárjuk, hogy az emberi jogok egyetemes értékei terén Kína további erőfeszítéseket tegyen és ne térjen le a nyitás politikájáról. Éppen ezért elfogadhatatlan, ha a központi hatóságok bármilyen formában megsértik a tibeti népnek jogát identitásához, a vallásszabadsághoz és a szabad véleménynyilvánításhoz. Felkérjük a magyar kormányt, hogy diplomáciai úton kérjen tájékoztatást a Lhászában és más tibeti városokban, illetve kolostorokban történt eseményekről és fejezze ki aggodalmát. (Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője, 2008. 03. 27)
– A tibetiek emberi jogainak megsértése ellen tiltakozott a budapesti kínai nagykövetség előtt a
Szabadság Kör több tagja. (…) a tüntetést tüntetést azért szervezték meg, mert az emberi
jogok nem ismernek országhatárokat. Ezért emeltük fel a szavunkat a kínai hatóságok
eljárásai miatt is, amelyek folytán több mint százharminc tibeti tüntető meghalt.
Kifogásoljuk, hogy Kínában korlátozzák a sajtó- és a gyülekezési szabadságot,
illetve az emberi jogokat, s miközben a buddhizmus a világ legbékésebb vallása, Peking az
erőszak gerjesztésével vádolja a dalai lámát, a tibetiek szellemi vezetőjét. A kínai külképviselet
előtt tíz békegalambot engedtünk szabadon, lábukra erősített cédulákon hordozzák
tiltakozásunkat a felsorolt korlátozások ellen (Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi
bizottságának fideszes elnöke, 2008. 03. 29). Az eseményen részt vett Szájer József, a Fidesz EP képviselője, valamint Gulyás Gergely jogász, illetve Prőhle Gergely volt berlini és berni
nagykövet, akik szintén a Szabadság Kör tagjai.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/11/kina1.jpg
Ezért szokták mondani: A fidesz a politikai prostituáltak gyülekezete.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.