Igénytelen munkát végzett az orosz cég. A lap a BKV Kőér utcai telephelyén készített fotókkal illusztrálta, hogy 1,5 évvel az átadás után már barnás-sárgás rozsdacsíkok látszanak a szerelvényeken. Ráadásul, hogy a belső szerkezetek mellett az oldallemezek festéke alól is előbújt már a rozsda, ami egy rosszabb minőségű személyautónál is legalább évek alatt szokott megtörténni.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Egy kis metró-keringő

A dolgoknak úgy tűnik ez manapság a rendje

Az index.hu két cikkben is foglakozik a metró-val. Nem, nem – pedig számos oka is lenne rá – az M3-as és környéke baromkodásaival, bár az igazat megvallva tulajdonképp az egyik azért ide is tartozik.
Egyfelől beszámolnak róla, hogy „Durván rozsdásodnak az első körben felújított orosz metrószerelvények”. Amivel kapcsolatban számos releváns felvetés is igazolódni látszik. Akár az elfekvő készlet, akár a tényleg felújítás okolható. Egy viszont biztos: nem a minőség volt a szempont a választásnál! =))
Mint azt a portál megjegyzi még nincs egy éve sem, hogy megérkezett az első szerelvény. Annak viszont már egy éve, hogy „Már több, mint egy éve vánszorog csökkentett sebességgel a 2-es metró a Pillangó utcánál. ”! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.