Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le az Országgyűlésnek Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az okiratban nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amely egy nevén lévő osztrák bankszámlán van elhelyezve – írta honlapján csütörtök reggel megjelent cikkében a Magyar Idők.

A portál arra emlékeztet: az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gábor ellen néhány éve hasonló eset miatt büntetőeljárás indult.

A lap szerint a Gyurcsány Ferenc számláját vezető Schoellerbank AG "egy exkluzív, magánkézben lévő pénzintézet, amely 1833 óta működik a Lajtán túl, és büszkén hirdeti magáról, hogy a Handelsblatt felmérésén sorozatban hatodik alkalommal választották meg Ausztria legjobb elitbankjának".

Vagyonnyilatkozatok: a kormánypárti lap bűncselekmény elkövetésével vádolja Gyurcsányt

Gyurcsány néhány órája közzétett 2017-es vagyonnyilatkozatában bruttó 747 878 forintos képviselői tiszteletdíján felül csak a családi vállalkozástól, az Altus Portfólió Kft.-től származó nem egészen 223 millió forint osztalékot tüntette fel rendszeres vagy eseti jövedelemként – írták.

Érdemes felidézni, hogy ez a társaság 2016-ban 1,2 milliárd forint, míg az Altus Befektetési Zrt. 2015-ben 74 millió és 2014-ben 169 millió forint osztalékot fizetett neki. Az egykori kormányfő emellett egy 50 négyzetméteres pápai lakást és a feleségével közösen vásárolt háromezer négyzetméteres kötcsei telket és a rajta álló 267 négyzetméteres házat vallott be az okiratban tavaly és idén egyaránt – írja a portál.

Gyurcsány Ferenc adózott jövedelmét a nyilatkozatok szerint értékpapírba fektette, aminek árfolyamértéke 2016 és 2017 fordulóján valamivel több mint 641 millió, 2018 elején pedig 605 millió forint volt – teszik hozzá.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Na nézd ez egyből probléma de azt hogy a cigánypáva 250 ezret tudott spórolni meg mindenki benyeli...
Aki Én
Értem én, hogy ezzel foglalkoznak meg a Vona lakásával, és jól is teszik ha igaz. De ezzel párhuzamban foglalkozhatnának a 30 éves fideszes milliárdosokkal is, akik a versenyszférában egy napot sem töltöttek, vagyis pontosan tudni mennyit keresnek hivatalosan. Több százmilliós ingatlanok, birtokok...
Hellcat
Na nézd ez egyből probléma de azt hogy a cigánypáva 250 ezret tudott spórolni meg mindenki benyeli...
Nessy
Ezek szerint ez a bank bárkinek, bárkiről felvilágosítással szolgál? Kicsit nehezen hihető! Vagy nem is úgy van, az úgy van?
kereső
"A lap szerint a Gyurcsány Ferenc számláját vezető Schoellerbank AG "egy exkluzív, magánkézben lévő pénzintézet, amely 1833 óta működik a Lajtán túl, és büszkén hirdeti magáról, hogy a Handelsblatt felmérésén sorozatban hatodik alkalommal választották meg Ausztria legjobb elitbankjának".
Azért azt megnézném,hogy ez az "elit"bank információt ad ki bármelyik ügyfeléről a "magyaridők" nevű szennylapnak.
A másik eshetőség???
Ó-buda
@Hellcat: Gondolod Ali Baba beéri ennyivel?
kereső
@Ó-buda: Ő biztosan,hisz ott van neki a negyven rablója!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.