Sorra szembesülnek az ellenzéki pártok azzal, hogy hiába kezdődik szombaton hivatalosan is a választási kampány, az óriásplakátok tulajdonosai közül vannak, akik egyszerűen nem engedik őket hirdetni.

Legalábbis erről beszélt a Magyar Nemzetnek több ellenzéki politikus. Az indokok igen egyszerűek: vagy azt állítják a plakáttulajdonosok, hogy már le vannak foglalva a felületek, vagy általánosságban közlik, hogy nem fognak politikai hirdetéseknek teret adni.

Csapdában az ellenzéki pártok, nem találnak kiadó plakáthelyeket

Mindez különösen érdekes annak tükrében, hogy több ellenzéki párt tájékoztatása szerint előfordult: már lényegében megtörtént a szóbeli megállapodás, írásban mégis elutasító választ kaptak.

Konkrét cégneveket egyelőre senki nem akart mondani, már csak azért sem, mert a kampánystart előtti utolsó napokban is zajlanak a tárgyalások – az ellenzék pedig még mindent elkövet, hogy megjelenhessenek a közterületen is. Az mindenesetre nem titok, hogy a legtöbb óriásplakátja itthon a francia JCDecaux-nak van; a cég felületein egymást váltották a Soros Györgyöt ellenségnek beállító, majd az egész ellenzéket is mellette megjelentető hirdetések.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Csacsi ellenzek!... Tessek megkeresni maganhaz-tulajdonosokat, vagy lakokozossegeket, es oda molinokat kilogatni a mondjuk a 8-tol a 6.-ig...
Vagy Pista bacsi kertjenek a keritesen belul olyan tavolsagra, ahonnan a tabla meg jol lathato, viszont nem egyszeru elerni.
Persze ez sincs ingyen, de nagysagrendekkel olcsobb,. mint a hivatalos kozhelyek. Osztogathatnak ingyen polokat, adhatnak az embereknek ujrahasznosithato bevasarloszatyrokat - nem igaz, hogy nincs nekik partkozeli nyomdajuk...:o)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Nessy: Az már biztos, hogy a fidesz plakátok undorítóak azzal a sok gusztustalan fejű Soros-portréval. Még gyerekeknek sem lehet mutogatni büntetésként, mert aztán hordhatjuk őket pszichológushoz az okozott trauma okán.
Csizmás Kond
@Hellcat: ja persze...mert ha te nem tudod nagyméretű plakáton elolvasni hogy Orbán takarodj választani sem tudsz...tényleg lehet ilyen...
Hellcat
@Csizmás Kond: Az, hogy nem érted ez miért probléma az még midnig nem az én szegénységi bizonyítványom.
Csizmás Kond
@Hellcat:...persze hogy én nem értem azért kell nekem plakát...
karma1
@Hellcat: 10.54-re: Es raadasul maximalisan roman nyelvjaras szerint: sokhelyt... Magyarorszagi magyar ezt a szot meg videken sem hasznalja, szoban sem, nem hogy irasban...:o)))) Az meg, hogy a temat se erti, es nem is ahhoz szol hozza, az mar szinte nem is erdekes...:o))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.