A járőrszolgálat során lettek figyelmesek a főúton veszteglő autóra a baktalórántházi rendőrök.
Műszaki meghibásodás miatt leállásra kényszerült a 41-es számú főút 15. kilométerében 2018. március 1-jén hajnal 2 óra körül egy terepjáróval közlekedő 62 éves nyírmadai férfi. A baktalórántházi rendőrök járőrszolgálat ellátása során találtak rá a veszteglő gépkocsiban várakozó sofőrre.
A járművezető elmondta, hogy Nyíregyháza felől Levelek irányába tartott, amikor a gépkocsija jobb első kereke defektes lett. Elpanaszolta továbbá, hogy a késői időpontra tekintettel egyenlőre senkit nem tudott utolérni, aki segíteni tudna neki a hazajutásban.
A rendőrök a rendkívüli hidegben azonnal a bajba jutott férfi segítségére siettek és megkezdték a defektes kereket kicserélni. Időközben a helyszínre érkezett a járművezető egyik hozzátartozója, akit sikerült kiértesíteni a történtekről, így biztonságban sikerült hazajutnia a sofőrnek.
(Police.hu)
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Marha nagy mázlija van, hogy nem egy német autópályán (hétköznapiasan :Bahn) játssza ezt el, mert a német rendőr hív egy autómentőt (némi euróért), az beviszi (szintén euro) és a végén kap egy csekket még az autópálya-rendőrségtől (Autobahn-polizei) is. És meg is érdemli...
Kb. ennyinek mondható ez az új bolondériás, csak hobbiból terepjárós újgazdag réteg. Esze ennyi, pénze szintén.
Vajon milyen pofát vágna, ha a metálfényű ""terepjáróját"" egy erdei úton összekarcolnák az ágak?
Neked cserélt már rendőr kereket? Mert én már esőben, puccba-parádéba kinyalva is tetten. Bár az tény, hogy nem néztem, megy-e el mellettem rendőrautó. Valahogy nem volt időm arra is figyelni.
Új hozzászólás