Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről – erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) helyettes szóvivője vasárnap az MTI-megkeresésére.

Kolozsi Péter tájékoztatása szerint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) 2017 júniusában kezdeményeztek vízbázis-védelmi egyedi vizsgálati eljárást egy mintegy 275 férőhelyes parkoló kialakítása érdekében.

A tervezett parkoló ugyanis ivóvízbázison helyezkedne el.

Az eljárást az igazgatóság elindította, a hatályos jogszabályoknak megfelelően hiánypótlást és díjfizetés-felszólítást írt ki.

A parkoló kezdeményezője azonban a felszólításban foglaltakat nem teljesítette, ezért az FKI – a vonatkozó jogszabályok értelmében – megszüntette az eljárást.

Az FKI munkatársai 2018 májusában szemlét tartottak a tó mellett, és megállapították: ott engedély nélkül, két helyszínen, mintegy 350 gépkocsi befogadására alkalmas parkolót alakítottak ki. A murvával borított parkoló kialakítása nem felel meg a műszaki előírásoknak – tették hozzá.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatban rendelkezett a parkolók azonnali lezárására és a jogszabályoknak megfelelő átépítésére.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/lupatoofficial

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ugye-ugye, hogy be kellett volna venni a Tiborcz gyerek cégét a projektbe? Valakit elfelejtett Gerendai megkenni. Kieset Gerendai őfelsége (vagy a malacpofájú "hercegnő") kegyeiből,
előbb a Kolosi-Téri piacból rakták ki, most majd a Lupa tavat is le kell adnia, elindult a folyamat Nagy -fideszes hal felzabálja a kis fideszes halakat... kannibalizmus. Hiányzik belőle az orbántérkő? De különben meglehetősen furcsa az az egész ott, ahogy az áltengerparti strand rátelepedik a környékre. a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fminimatine.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2Flupa_to-1.jpg&key=YX2XGQhiE2dArZRejjoQmA&w=600&h=452
balos
Ma a maffia rátette az enyves kezeit a pénzadó területekre és igyekszik a saját lábára álló családban fialtatni!Ahogy a régen volt hűbér urak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.