Egy az Aurórában tartott Pride-rendezvényre nézett be Budaházy György és egy társa, ahol a hírek szerint többször közbeszóltak. Végül rendőrök távolították el őket az épületből, de egyszer még visszatértek.

A Budapest Pride egyik rendezvényét tartották kedden este az auróra nevű helyen, ahol a jelenlévők közt feltűnt Budaházy György, akit egy ideig terrorizmus vádja miatt 13 évre akartak lecsukni, ám nemrég szabadon engedték, mert az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást kezdeményezett.

Pride-rendezvényre ment be Budaházy – hamar jöttek a rendőrök

Fotó, címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

A Mérce cikke szerint Budaházy és egy társa közbekiáltásokkal zavarta meg a rendezvényt, például ilyennel: 

"És akkor mi lesz a következő? Kecskével szabad?"

vagy ilyennel:

"Ti abbahagyjátok a melegezést, mi abbahagyjuk a buzizást, és akkor kiegyezünk a homoszexuálisban."

A lap szerint a szervezők végül megunták a szájkaratét, és kihívták a rendőröket, mivel Budaházyék a véleménynyilvánítás jogára hivatkozva nem akartak távozni. A rendőrök kikísérték az épületen kívülre Budaházyékat, de a lap úgy értesült, egyszer még visszanéztek az Aurórába. 

A rendőri kíséretről videó is készült, amit vagy a cikkben, vagy pedig itt külön meg lehet tekinteni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Jaj rossz emlékei vannak a sittről a kis fogyatékosnak...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Jaj rossz emlékei vannak a sittről a kis fogyatékosnak...
F_Viktor
Öntörvényű ez a magyar terrorista.
Még jó, hogy nem meleg, mert akkor kötelezővé tenné...
SystemError
@F_Viktor: Ki tudja, nekem mindig gyanúsak az ilyenek, hogy látensek. A nácikról aztán mindig kiderül valami gyerekkori lelki trauma, hogy verték őket vagy pl nem tudják elfogadni magukat, ezért pont az ellenkezőjét mutatják a tudatalattijuknak..:)
F_Viktor
@SystemError: Igen, épeszű, érzelmileg stabil, egészséges, minimális neveltetésben részesült ember nem fordul embertársai ellen, nem lesz gyilkos, nem lesz náci (vagy náci gyilkos).
kulabombaafityiszre
Na ó is valami látens buzi.

Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális.
Pálinkás Pál
@Szeparepa2: A röhejes az hogy a homokosok parádézhatnak!!! Ahogy látom e cikk alatt összegyűlt a válogatott liberális zacc!!!
kulabombaafityiszre
@Shikari: Ez rád is vonatkozik Shikari szekus elvtárs.

Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális.

Üdv:tudod én Demke.
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 21:52
Mivel gondolom elolvasod mit írsz,akkor tudod?:-))
balos
@Pálinkás Pál: meg a "nemzeti"szar is "buzog"!
Jozefina
Budaházy csak egy jó (egy éjszakás) partnert akart találni!!!??? Gondolom én. Hátha más lett volna a véleménye!!!
magyarbakancs
Börtön szexuális intimitásait kellene már tanulmányoznia.
Vazelint a csomagba bekészíttetni.
Egy provokáló jobb oldali szar alak.
Pálinkás Pál
@kulabombaafityiszre: Azok a kutatások,amiket libsik rendeltek meg libsiktől...ez bizonyára hiteles!!!
back up
Aki paraszt, az is marad!

Ezek agyilag zoknik; ezeknek csak annyiuk van, hogy qvára magyarok.
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: ma, 11:30
Tudod azok a lipsi orvosok aki a vezéredet kezelik grazban.
Na az olyanok állapították meg.
Te mint mindent jobban tudó tudományos ember áruld már el ,hogy keletkezik a buzi?
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 07:47
Román szekus elvtárs,seggben te vagy otthon,elvégre román jellemedenél fogva
életed nagy részét valamilyen farban töltöd,az érvényesülésed miatt.
F_Viktor
@kulabombaafityiszre: Írod:
"Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális"

@Shikari: esetében nincsenek kétségek, hol éppen egy seggből nem lát ki miközben barna nyelvével csettint, hol pedig az álkeresztények előt térdepel egy-egy pöccsel a szájában.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 05:39
Shikari román szekus kiskutya.
Leül,megnyugszik,nem ugat.
Mint előző román gazdádnál a csocseszkunál.
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: ma, 05:28
Állítottál valamit,azt ide is böfögted,én meg nézzek utánna.
Megkérdeztem tőled,mi erről a véleményed ,mint nagy kinyilatkoztatónak,
már látom kár volt.Az orbánfanklubb tagjainak nincs véleménye,egy előre legyártott sablonból beírják a panel szövegeket.
kulabombaafityiszre
@F_Viktor: tegnap, 23:08
Mindezt élvezi is.:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.