Napszámosok szólalkoztak össze egy medgyesegyházi dinnyeföldön. A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült. A rendőrök két órán belül elfogták.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint július 26-án 9 óra 45 perc körül Medgyesegyháza külterületén, egy dinnyeföldön az ott dolgozó napszámosok két csoportja összeszólalkozott egymással.

Napszámosok vitatkoztak össze, késelés lett belőle

Fotó: police.hu

A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült.

Társaival a méhkeréki közúti határátkelőhelyen akarta elhagyni az országot, de a rendőrök 11 óra 30 perckor elfogták.

A 49 éves román állampolgárt, F. Vasiliét a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

Egyik társát is gyanúsítottként hallgatták ki, mert ő a gyanú szerint egy másik férfinak okozott – szintén késsel – könnyű sérülést. A rendőrség vizsgálja a két csoport között kialakult konfliktus körülményeit és azt, hogy kinek milyen szerepe volt abban.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
X-ray
@maci0427: Érthetetlen a helyzet, mert románok jönnek ide dinnyét szedni, magyarok mennek oda gyárakba dolgozni...
Pálinkás Pál
Természetesen nem idén barnult import cigányok!!!
Szeparepa2
Mostakkortehát ez a jószág miféle félszerzet? Ork? Hobbit? Törp? Gnóm vagy kobold? XD
maci0427
@Pálinkás Pál: Ha késeléses bűncselekmény van, azoknak többsége szintén cigány ! Miért van ez így ? De ez így nem igazságos ! Legyen nála kés, támadjon meg, de akkor nálunk lehessen önv. fegyver és hadd lőhessük le ! Így igazságos a szemetekkel szemben !
maci0427
@Pálinkás Pál: Hányingerem van már tőlük !
nezelodo
@X-ray: ma 9:49. Ráadásul be szeretné adni nekünk a dakota kormány, hogy az arab migrák hozták szokásba, most már mindennaposan, a bökő használatát.Nagy szarban lennénk ha annyi migráns lenne itt, mint ahányan késelnek a dakota tesók közül kis hazánkban. Persze azok is pontosan annyival vannak többen az országban, ahányan cigánynak vallják magukat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.