Kormányhoz közelálló alapítvány elemzője elemezte Orbán tusványosi beszédét.

A Századvég Alapítvány vezető kutatója, Pócza István szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombaton "ellentámadásba ment át" a liberális nem-demokrácia említésével, mert az elmúlt években folyamatosan támadták, hogy Magyarországon illiberális demokráciát épít.

Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn egyebek mellett azt mondta: a liberális demokrácia átfejlődött "liberális nem-demokráciává". Liberalizmus van, demokrácia meg nincs – hangoztatta, hozzátéve, a demokrácia hiányát azzal lehet alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra.

Elemző: Orbán ellentámadásba ment át

Fotó, címlapi kép: MTI/Veres Nándor

Pócza István vasárnap az M1 aktuális csatornán közölte: Nyugat-Európában nem látják szívesen az illiberális demokrácia kifejezést; nem feltétlenül értették meg az eredeti tartalmát ennek az üzenetnek, ezért tette most egyértelművé a kormányfő.

Kifejtette: Nyugat-Európában sok esetben azt látni, hogy a liberalizmus eszméje "foglyul ejti" a demokráciát, a jogállamiságot és az egész politikai rendszert. Ezért sokszor a konzervatív, nem liberális erők is a liberális térfélre kerülnek. Példaként Angela Merkel német kancellárt említette, aki Pócza István szerint az elmúlt tíz évben folyamatosan ment át a jobboldalról a baloldalra, és jutott el oda, hogy sokan a liberális demokrácia védelmezőjének szerepét várják tőle.

(MTI)

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbánnak már nem elég Magyarország, Európa kell neki. Teljes agyi leépülés, eszement megalomán handabandázás, amit fénylő csillagunk előadott. Az illiberál demokrácia olyan képtelenség, mint az egyenes bumeráng. Ami már illiberál, az nem demokrácia. Mint Bulgakov, A Mester és Margarita regényében, a másodrendű frissességű árú. Frissesség csak egyféle van. Nevezzük néven, fasizmus ami itt épül. Kereszténynek meg annyira keresztény, mint Mussolini, vagy Ceaucescu volt. A világ Ura szerepében nagyjából az történik, amit az örökbecsű Arkagyij Rajkin mondott a meséjében, mikor összeültek az állatok, egy értekezleten megvitatni, hogy ki a legerősebb közülük, az oroszlán után. Az oroszlán megunta és rámutatott a nyúlra, hogy ő a második legerősebb. A nyúl rettegett, de azért kipróbálta, fenéken harapta a farkast. A farkas azt hitte, egy szúnyog az, de mikor látta, hogy a nyúl, a második legerősebb, az oroszlán után, bocsánatot kért és elmenekült. A nyúl fenéken harapta a medvét, aki azt hitte, egy kis légy az, de mikor látta, hogy a nyúl, a legerősebb az oroszlán után, bocsánatot kért és leszaladt. A nyúl elszemtelenedett. Odament a tigrishez, fenekébe harapott, a tigris meg hátracsapott a mancsával és agyonütötte a nyulat. A tigris, nem volt ott az értekezleten.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@vladimir putin: 13:22 Az is igen jólállna orbánnak...:)
Eladott Ország
@Shikari: Ha anyád a WC-re ül amikor születtél, egyből a helyedre kerültél volna.
Eladott Ország
@Shikari: Nekem az tetszik, amikor politikai prostituáltak és bűnözők oktatnak erkölcsről és tisztességről!
tudode
Mi ebből az "ELLENTÁMADÁSBÓL" a tanulság?
.
Abszolút semmi, csak annyi, hogy a "falusi gyerek" kiállította SAJÁT TEHETETLENSÉGÉNEK a bizonyítékát!
.
Miért is?
.
Amiatt sztem, mert ELLENZÉKBEN mantrázta a KORMÁNYZÁS REJTELMEIT, de a VALÓVILÁGBAN megbukott, LEGHASZNOSABB VÉDEKEZÉS a támadás "felcsúti" módon!!!
.
Tanmesének is beillik ennek a HATALOM, és PÉNZÉHES hernyónak az ORSZÁGLÁSA:::
.
Kormányon MINTHA bemutatta a TUTAM, TUTAM volna meg a bár!
.
----- CÉLPONT - "Interjú" Orbán Viktor miniszterelnökkel
www.youtube.com/watch?v=eQNl_xAyYOc
----------------------------------
Horry bili dctum - a "falusi gyerek" logi-kája szerint, amikor még TUDTA VOLNA
-----1 Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) I.
www.youtube.com/watch?v=j_9PvkHzsvU&t=73s
.
---- 2 Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) II.
www.youtube.com/watch?v=UM0TWPJ-kXQ&t=70s
.
----3 Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) III.

www.youtube.com/watch?v=2mfjOUOYLU8&t=87s
.
---- Orbán Viktor az atv műsorában (2007. december 16.)
www.youtube.com/watch?v=VhQSquzUzk4&t=2206s
-----------------------------------------
.
Ugyan még itt liheg az ORSZÁG NYAKÁBAN, de valójában egy nagy pofagoló NULLA!
Eladott Ország
@Shikari: 2010-től a csúti csüngőhasú kancigány és bűnbandája hatalomra kerülése óta, megszűnt a demokrácia Mária honban. Az olajszőkítő Pintér Sanya és Polpotpeti óta ahogy szokás mondani, b@szhatjuk.
Dehát mint tudjuk, semmi sem tart örökké, a fák sem nőnek az égig...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.