Ha a Fidesz valóban megőrizte a nyugdíjak reálértékét, ahogy ígérte, miért van az, hogy 2010 óta évről évre egyre több az olyan nyugdíjas, aki egyre nehezebben él meg, elszegényedik, sőt akár nyomorog is? A kétmillióból félmillióan a nyugdíjas létminimum alatt tengődnek. Az okokról és a kiutakról kérdeztük a nyugdíjszakértőt, a politikai elemzőt és a nyugdíjasok képviselőjét. „Év végén, ha úgy vannak a számok, emelek megint” – ígérte ikonikussá vált nagygéci röfilátogatása alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök özvegy Csúcs Imréné Bözsi néninek. Jó ideje körülbelül ez a kormány hozzáállása a népes szavazótábort (is) jelentő nyugdíjasokhoz. Bár éppen a minap beszélt arról Novák Katalin államtitkár, hogy a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt 2010-hez képest, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatsorát az mfor.hu így sommázta: elszegényedtek a nyugdíjasok 2010 óta. Kinek van igaza?
Nyugdíjas nyomor: választani kell a vacsora és a gyógyszer kiváltása között
Forrás:
zoom.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 08:32
Halálos fenyegetés: Fico után veszélyben a lengyel miniszterelnök? – Megerősítik Donald Tusk védelmét
Itthon
- 2024. May 17., 07:51
Tömegbaleset miatt megbénult az M7-es, teljes szélességében lezárták az autópályát
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szalai7777
[-Itt találsz meztelen lányok a városodban_ : Huit.Re/Lanyok
bencemacska
@szalai7777: Te is nyugdíjas vagy , és az utcasarkon élsz???
Hirdesd magad a MAGYAR IDŐK-ben, ott a pénz.!!!
Hirdesd magad a MAGYAR IDŐK-ben, ott a pénz.!!!
Nessy
Már kereshetne a propi egy értelmes informatikust, aki kitiltja ezeket szex hírdetéseket! Nekem is ugrott a pépem és bejelöltem akaratom ellenére!
Nessy
@bencemacska: nekem is valamitől néha "ugrik " az oldal, és azt jelölöm be, amit nem akartam. Már unalmas. Persze lehet, hogy valami koreai, vagy braziliai szerverről küldi egy robot program.
RonaGyuri
mert nem elég nekik a maszlag amit Őfenesége ad nekik emelés és ajándék helyett! =))
wagabund
a vásárlóértékről csicsereghetne az államtitkár, de úgy, hogy ne röhögje el magát...persze most a családok, a gyerekek a legfontosabbak, az öregek momentán le vannak szarva...csakhát az öregek is voltak gyerekek, sőt családot is alapítottak, csak akkor még nem élvezhették ennek a nagytudású Nováknak az áldásos tevékenységét...apukája épp az előállításával foglalkozott.
bencemacska
@wagabund: ma,13:09
Szerintem a nyugdíjasok zöme is család.
A fidesz elmélet szerint, amikor valaki mellől kihal a család, egyedül marad, akkor szinglivé válik?
Egy kissé zavaros ez a rusnya államtitkár!
Szerintem a nyugdíjasok zöme is család.
A fidesz elmélet szerint, amikor valaki mellől kihal a család, egyedül marad, akkor szinglivé válik?
Egy kissé zavaros ez a rusnya államtitkár!
kokopelli
@Nessy: Engem nem zavarnak "ezek",mert én a PC-met csak mail-ezésre,és fotók ill.
HDMI videók letárolására használom!Nem utalok át pénzt,nem vásárolok semmit a net-en!
HDMI videók letárolására használom!Nem utalok át pénzt,nem vásárolok semmit a net-en!
Nessy
@bencemacska: Próbál ezt megmagyarázni egy milliós fizetésből élőnek!
El sem ér a tudatáig, hogy vannak költségek, melyek nem személy függőek, Sem a villanykörtémet, sem a konvektoromat nem érdekli, hogy egymagam vagyok a szobába! Egy elromlott hútő ijavítása is ugyanannyiba kerül, mintha ketten használnák!
Jó, vannak ügyes nyugdíjasok, akik sertéstelepet vesznek!

@Nessy: ma, 14:06
És BMV-vel mennek színházba, versenymotorral shoppingolni, 82 évesen, óvónénis stílusban!!!
És BMV-vel mennek színházba, versenymotorral shoppingolni, 82 évesen, óvónénis stílusban!!!
emerencia
@bencemacska: Nem zavaros, hanem aljas. A fide§§ék nem tekintik embernek az egyedülállókat, legyenek azok bármely korúak, élethelyzetűek. Csak a pénzük kell az utolsó fillérig. A magyar szociálpolitika busásan jutalmazza a módosabb családokat. A szegényebbeket és az egyedülállókat pedig sorsára hagyja. Az idős egyedülállók hiába fizették egész életükben szorgalmasan az adókat és járulékokat, nem számíthatnak méltó öregségre még akkor sem, ha soha nem vettek fel családtámogatást az életük folyamán. Ők "csak" nettó befizetők voltak minden megkeresett fillérük után. A fide§§zlogika szerint megvetendő népség, üdvös lenne, ha mihamarabb eltávoznának az élők sorából. A magára maradt öregek, betegek, kiszolgáltatottak ilyesfajta megbecstelenítése példátlan a civilizált világban. Pl.Magyarországon abszolút nem bűn idős egyedülálló embereket, betegeket az utcára rakni. Még egyes baloldali pártok is csak az ilyen helyzetbe került családokért emelik fel a szavukat ami nagyon helyes, ha emellett azoknak akiknek a sorsa úgy hozta, hogy egyedül kell megbirkózniuk az élettel, ugyanígy lenne kegyelem. Ehelyett kifosztva, megalázva kell átvegetálniuk idős éveiket mert azok akik részesültek a javaikból egy életen át, nem érzik kötelességüknek segíteni az idős korára leszegényített, egyedül maradt honfitársaikat.
emerencia
@bencemacska: Ma 13:50-re válaszoltam az előbb.
kokopelli
@Nessy: (14:26)
Ez az amit a rokonok barátok nem értenek! Egy egyedülmaradt nyugdíjas az ellentábor-
ban (a Bécsi út másik végétől nyugatabbra) a normális havi illetményéből,emberi körül-
mények között meg tud élni! Amennyiben kevesebb a jövedelme,úgy vannak intézmények
(polgári összefogásból) amikhez fordulhat! A csalhatatlan válasz:"Nálunk az nem megy!"

@bencemacska: 13.50...
kapkodva fogalmaztam...úgy értem, hogy ennek a nőnek az öreg család már nem hoz hasznot, csak a fiatal...a fiatalok új értéket állítanak elő, legyen az munkaerő, vagy termék, áru, szolgáltatás...ők adóznak, és jövőbeli adózókat nevelnek, tehát fontosak...az idős, legyen az akár 46 év adózott, bejelentett munkaviszonnyal a háta mögött, már csak "kőccség"...

@Nessy: 14.06...
hahaha...az utólsó mondatodon felnyerítettem...és a röhögés nem múlt el, mert elképzeltem, ahogy oktatja a dolgozókat, hogy kell etetni a disznókat, és kukoricát csörgetve vakarni a hárukat..aztán az ammóniától könnyes szemmel bemutatja a sűrűbb bélsár lapátolás technikáját..

@wagabund: Tudod mit mondott Lucifer Ádámnak? Tragédia, nézd komédiának és szórakoztatni fog legott. Csak az a baj, hogy inkább sírni volna kedve az embernek idős korára!
wagabund
@Nessy: azt írnám, hogy ámen, de az nem jó...inkább azt, hogy igazad van.
gulyasgyula
Nem tudom hányan vannak az itt írogatók közül nyugdíjba ...Én 2005-ben mentem rokkant nyugdíjba// 4-érműtétem volt egy év alatt /// 107000 ft -tot kaptam ma 150000 a nyugdíjam ez több mint 40% 13-év alatt ha csak rosszul nem számolok ... ..Hasonló nyugdíjak ugyan így emelkedtek ...Ezek a tények a többi csak politikai duma ...A feleségemnek kevesebb a nyugdíja de nem kell választani hogy mit és menyit együnk vacsorára , még uszoda bérletre is telik ...
wagabund
@gulyasgyula: igen, évi 3%-al számolva nálam 149800.-jött ki...persze az a 3% nem mindig annyi, de az emelkedés az megvolt...az uszodabérlet kimondottan jó döntés...
akik majd még ideolvasnak, azok eldönthetik, hogy kevés-e, vagy pont jó a 3% emelés évente. Neked bejött, de van akinek jóval kevesebb a bázis.
akik majd még ideolvasnak, azok eldönthetik, hogy kevés-e, vagy pont jó a 3% emelés évente. Neked bejött, de van akinek jóval kevesebb a bázis.
gulyasgyula
@wagabund: ...A 107000 nem egy magas nyugdíj volt , mint ahogy 150000 ma se az igaz okos telefonom még nincs és ne is lesz belőle , inkább házi sonkát veszek az árán ...
wagabund
@gulyasgyula: jól teszed, a teló csak viszi a pénzt, a házi sonka meg jódarabig hatalmas élmény..
hiába no, élni tudni kell...
:-)
hiába no, élni tudni kell...
:-)
Desischado
Sajnos, ez így van. A kisnyugdíjasoknak nem plazma tv kell, hanem megélhetés. De ez a fideszt nem érdekli.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó