Demeter Szilárd emlékezetes posztban fenyegette meg az együttesét gúnyoló újságírót néhány évvel ezelőtt. "Látjuk, hogy az ellenzékifüggetlenobjektív újságírók modorosabb része rászállt a legelső zenekarunkra, vicceskednek, arcoskodnak. Szeretnénk leszögezni egy dolgot: nagyon jó zenészekkel játszunk, akiknek politikai, világnézeti hovatartozásáról fogalmunk sincs, egészen egyszerűen vannak fontosabb közös témáink, mintsem hogy egy feszt álproblémákon rágódjunk. Nagyon nem szeretnénk, ha őket berángatnák a belmagyar közéleti iszapbirkózásba. Ez valamiért túl van azon a határon, amit még az igazság felkent papjaitól el tudunk fogadni. Ezért izennénk az illetőknek, hogy el fogjuk játszani az ujjaikon az Örömódát - kalapáccsal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ráütünk pl. a gyűrűsujjra, és az egyáltalán nem tisztelt zsurnaliszta kiadja a kívánt hangot, pontosabban: szolmizálva énekel. Arra kérnénk az urakat, hogy gyakoroljanak. Mert ahányszor elrontják, újrakezdjük. "

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Hogy egy erkölcstelen barom az egy dolog,

hogy elmebeteg vadállat az sem annyira meglepő, de ….

Pröhle Gergely utódjáról szól a történet. A PIM új főnöke Demeter Szilárd,
a Századvég elemzője és a Longstep nevű együttes üdvöskéje. Ez utóbbi kapcsán „A publicistákból és hivatásos zenészekből álló, 2013 februárjában alakult Longstep együttes saját bevallása szerint „minőségi rock-halhatatlanokat” játszik. Hogy számukra mit jelent a minőség, és milyen stílusú zenét játszanak, azt magától az együttestől kérdeztük tusványosi fellépésüket követően.”
Nos az alkalmasságát azzal is igazolta, hogy az együttesről rossz kritikát megfogalmazó publicistát az ujjai szétverésével fenyegette. Azonban az igazi pofon a józan észnek, hogy bár a PIM egy kulturális intézmény és ő elvben zenész (csak mondom az előd papája tényleg az volt) ezt így fogalmazta meg: „az illetőknek, hogy el fogjuk játszani az ujjaikon az Örömódát - kalapáccsal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ráütünk pl. a gyűrűsujjra, és az egyáltalán nem tisztelt zsurnaliszta kiadja a kívánt hangot, pontosabban: szolmizálva énekel.

( upload.wikimedia.org/score/t/p/tpdknj09npkfgv722jtzpse3j8egh4e/tpdknj09.png)”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.