A nyugdíjasok idén is számíthatnak a kormányra – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten újságíróknak.
A kormánypárti politikus kijelentette, a kormánypártok ebben az évben is vállalják, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét.
Azt szeretnénk, ha a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeiből részesülnének a nyugdíjasok is, hiszen "ők azok, akik az elmúlt évtizedekben keményen dolgoztak ezért az országért"
- fogalmazott.
Dunai Mónika azt mondta:
a Gyurcsány-kormány idején az idősek csak megszorításokra számíthattak.
A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat, a balliberálisok kormányzásuk idején elértéktelenítették a nyugdíjakat és megdrágították az életet, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére az alapvető élelmiszerek áfáját, és mindezeken felül kórházi napidíjat és vizitdíjat is akartak fizettetni az emberekkel – sorolta.
Hozzátette: az ellenzéki pártokra a nyugdíjasok továbbra sem számíthatnak, hiszen nem támogatják azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány a nyugdíjasok életét igyekszik megkönnyíteni. Példaként említette a nyugdíjprémiumot és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.
Forrás: MTI
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
2008 egy gazdasági válságba belefutni akarattól függő szerinted ?
OTT és Akkor ha értitek ha nem az mindegy már: DE az ország érdekében azt meg kellett tenni.( Ebbe kevesen haltak bele, ma itt évente tőbb
megfagy az utcán.) hogy ti nyugottabban nőjjetek fel!:És aki ezt neked csak igy odadobta közgazdasági analfabéta, vagy POLITIKUS mert KALÁKÁBA SEM SZÓLÓBAN nem BÜNTETHETŐK , hát ezért dobáloznak ily bölcseletekkel
sajnos sokan be is veszik a blőfföt, Információhiány a legfőbb ok a butaságra,
ráadásul sugom: Nem a riogatott rémképetek tette MR. Gyurcsány , ha hallottál róla
MR Gordon Bajnai ,
nézz utánna ! megéri.
Azóta lett volna rá lehetőség, hogy a 14. havi nyugdíjat megadjátok...
24.hu/belfold/2006/01/20/orban_14_havi_nyugdijat_iger/
Minden jót Mónika!
Nyüszítő gorbán szuka.
Új hozzászólás