A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy tartsa be a tűzoltóknak tett béremelési ígéreteit, egyúttal kérjen bocsánatot az állomány dolgozóitól. 

DK: kérjen bocsánatot a kormány a tűzoltóktól

Fotó: MTI

Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány a rendőrök és a mentősök után, most a tűzoltókat is átverte a béremelés tekintetében, hiszen a januári fizetésekből kiderült, hogy a kabinet ígéreteivel szemben, lényegében alig kaptak fizetésemelést.

Arató Gergely kiemelte: van olyan hét éve tűzoltóként dolgozó munkavállaló, aki 160 ezer forintot sem keres, miközben heti 51 órát dolgozik.

Hozzátette: a tűzoltók annak ellenére keresnek nagyon keveset, hogy évente több mint 400 órányi túlórát kell ellátniuk. Ez olyan, mintha valakire úgy vonatkozna a "rabszolgatörvény", hogy még többlet pénzt sem kap érte – vélte a DK képviselője, elfogadhatatlannak nevezve, hogy a kormány a tűzoltókat is "rabszolgaként kezeli".

Kijelentette: nem lehet olyan embereknek "hazudozni" a fizetésükről, akik esküben vállalták, hogy az életük kockáztatásával is megvédik az embereket.

Arató Gergely "színtiszta hazugságnak" nevezte azt az állítást, hogy a kormány az elmúlt években 50 százalékkal emelte a katonák, a rendőrök és a tűzoltók bérét. Arra is figyelmeztetett, hogy szakszervezetek szerint már most is emberhiány van a tűzoltóságokon.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
@Klafa: 13:30

Sztem inkább ennek van kamu szaga.
Klafa
@arcmás: Nem állítom, hogy az összes tűzoltónak ilyen jól megy, de akiket én ismerek, azok bizony nem szűkölködnek, pedig itt Borsod megyében nem jellemző, hogy az emberek túl lennének fizetve.
Készséggel elhiszem, hogy van aki kevesebbet keres, meg persze az is lehet, hogy akiket én ismerek mindnek van valami mellékes, de nehezen hiszem.
Klafa
@m73: Ha megengeded, hogy finoman korrigáljalak elmondanám, hogy a 3 tűzoltó közül az egyik egy 51 éves nyugdíjas. (Még az előtt ment nyugdíjba, hogy eltörölték a korkedvezményt), mind a hárman vonulós tűzoltók, bár mint említettem lehet extra keresetük.
Jó lenne elsőkézből információt kapni, de persze ki lesz az a tőzoltó aki kiáll ide és felvállalja, hogy több százezret keres a pótlékokkal és nincs szüksége további emelésekre.

Most inkább passzolom a bocsánatkérést. Ha valamelyik tűzoltó megbántva érzi magát, mert leírtam a tapasztalataimat kérem jelezze privát üzenetben és én azonnal hamut szórok a fejemre.
nevemnick
A biszbasz kormány valamikor hozott olyan törvény (asszem a ,,bohóc" tüntetés után, amikor is volt egy tüntetésük az Árok Kornél vezetésével), hogy a tűzoltók nem sztrájkolhatnak, sőt, a kivonulási ruhájukat sem használhatják a ,,civil" életben.
Eriksson
@m73: 21:58 Zavar van az erőtérben.
Ha a tűzoltók 400 óránál is többet túlóráznak fillérekért, akkor, hogy a jó fenébe van idejük jól jövedelmező másodállásra? Ha meg olyan jó hozamú vállalkozásuk van, akkor miért szükséges tűzoltónak lenniük?
Nem érzed az ellentmondást?
Eriksson
@m73: Nem lett volna egyszerűbb a kérdésre válaszolni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.