Az Elios-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda – az OLAF érveit mindvégig szem előtt tartva – nagyon komoly nyomozást folytatott le, és ennek eredményeként jutott arra az álláspontra, hogy nem történt bűncselekmény - mondta Polt Péter legfőbb ügyész a szombati Magyar Nemzetnek adott interjújában. Polt azt mondta, véleménye szerint az az Európai Csalás Elleni Hivatallal, az OLAF-fal kíváló az együttműködésük. - Az OLAF ajánlásait, mint fentebb már utaltam rá, minden esetben komolyan vesszük. A számokat tekintve 2012-től 2019 elejéig negyven üggyel fordultak hozzánk, és – bár nincs olyan jogszabály, ami ezt kötelezővé tenné – valamennyiben elrendeltük a nyomozást, illetve majdnem valamennyiben, hiszen voltak olyan ügyek, amelyekben már korábban eljárást indítottunk - nyilatkozta.
Polt Péter: Komoly nyomozás zajlott, nem történt bűncselekmény Elios-ügyben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- Súlyos fordulat Fico merénylőjének ügyében
- Leszúrtak és élve eltemettek egy bácsit: drámai mentés négy nap után - Videó
- Durva kommandós akció Budapesten, őrizetbe vették K. Edét, a móri mészárlás ügyében felmentett nehézfiút
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
Itthon
- 2024. May 18., 18:03
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás