A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között - mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, az Európai Néppárt "se hús, se hal, balfelé mozduló politikája" gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát "jobboldalra kellene vinni". Megerősítette, a néppárti tagság nem önmagáért való céljuk, valódi szándékuk ugyanis, hogy a "magyaroktól kapott felhatalmazást" tettekre váltsák. Közölte, a Fidesz-KDNP megválasztott képviselői azt a célt tűzték ki, hogy vezető pozíciókat szerezzenek az EP szakbizottságaiban. A magyar kormánypártok tizenhárom képviselője a harmadik legnagyobb nemzeti csoportot alkotja az Európai Néppártban:"kifejezetten nagyok vagyunk, ez nekünk mindenképpen egy politikai erőt ad odakint és meglehetősen tiszteletet parancsol"Kijelentette, Magyarország helyzete nem gyengül, ha a Fidesz nem lesz az Európai Néppárt tagja.
Hidvéghi: "kifejezetten nagyok vagyunk, és ez meglehetősen tiszteletet parancsol"
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Már a nyugdíjasok is külföldre költöznek, ez az ország vonzza legjobban a kivándorló magyarokat
- Török Livi dekoltázserős szettjénél most nincs jobb
- 5 dolog, amiből világossá válik, hogy a jelenlegi párodat a sors küldte
- Elfeledett álompasik, akikért egykor bolondultak a nők, mára viszont alaposan elbánt velük az élet
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"Mikor jöttem Magyarország, nem vót nekem semmi,
csak egy rongyos nagytarisznya, abba' se vót semmi,
de azután nagy úr lettem, nem parancsolja senki,
csak ha mondják:Janó mars ki,
akko' ki kell menni"
Gondlom egyes fidesz szavazók kapkodják rendesen a fejüket az elmúlt pár hónapban Orbán gyors irányváltásai miatt. De olyanok ők, mint az a nő aki tudja, hogy csalja a férje de igyekszik elhinni az átlátszó magyarázkodásait, mert könnyebb hazugságban élnie, mint szembenézni a valósággal. Ezt a gyökeret sem az eszéért szopta le az asszony...
A magyar emberek !!! nem csak nektek adtak felhatalmazást, hanem másik négy pártnak IS! És ők nem csalva,dezimformáálva és hazudozva kampányoltak mint ti. Vagy úgy gonndolod,gondoljátok ,hogy csak azok a "magyar emberek" akik rátok szavaztak?Akik magyarul sem tudnak? Ki szavazott a fülkében helyettük? Hányan szavaztak kétszer?Maffia.
Ártunk és ormányunk migránosok elleni kerítése nagyjából olyan hatásos, mint mikor egy botot szúrnak a folyóba és a víz elfolyik körülötte. Ha a néppárt még mindezek után továbbra is megtűri soraiban ezt a végtelenül aljas bűnöző bandát, rászolgál saját pusztulására.
24.hu/belfold/2019/06/11/csaba-laszlo-orban-rendszere-fenntarthatatlan/
hirklikk.hu/kozelet/orban-a-mergezett-ajandek/351370/
24.hu/belfold/2019/05/07/csaba-laszlo-interju-ceu-orban-gazdasag/
Új hozzászólás