A mostani kormány egyik legérdekesebb húzása volt a trafikmutyiként is emlegetett dohánykereskedelmi átalakítás, amikor hirtelen elvették a kisboltoktól a dohánytermékek árusításának jogát, és egy meglehetősen önkényes rendszerben osztottak ki trafik-koncessziókat. Megnéztük, hogy az utóbbi évek beszámolói alapján hogyan megy a trafikoknak. Ami azt illeti, hatalmas piacról van szó, tavaly már 680 milliárd forintot költöttek a magyarok dohányárukra, ami majdnem annyi, mint amennyi ételre és italra ment. A száz legnagyobb trafikcég egyenként átlagosan 3,9 trafikot kezel, és összesen százmilliárd forint feletti árbevételükkel ők adják az összes forgalom több mint hatodát, ebbe a körbe évi 800 millió forint árbevétellel lehet bekerülni. Ám ezek a boltok tavaly mindössze 3,7 milliárd forint nyereséget termeltek. Ez ugyan előrelépés a 2017-es 3,2 milliárdhoz képest, de nagyságrendileg nem olyan pénz, amire a NER-ben felfigyelnének.
Százmilliárdokat hagyunk a trafikokban, mégis alig termelnek nyereséget
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?
- Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira
- Drámai hír jött a verőcei végzetes hajóbalesetről: ittasan vezették a motorcsónakot
- Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak.....
Itthon
- 2024. May 22., 16:55
Itt vannak a részletek a köztársasági elnök botrányáról: így működhetett Sulyok Tamás közreműködésével a szegedi földmaffia
Itthon
- 2024. May 22., 17:32
Halálos hajóbaleset: a motorcsónak vezetője alkohol befolyása alatt állhatott, a hajó kapitánya bűnügyi felügyelet alá került
Itthon
- 2024. May 22., 14:51
Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak...
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás