Azzal aligha mondok újat, hogy a „közmédia” reggel, délben és este meg éjszaka is gyakorlatilag csak a Fidesz nótáját fújja, azaz hazudik. „Ismereteit” hol „saját forrásból”, hol a terrormédia lapjaiból vagy „kormányhű kutatóintézetek”, „szakértők”, újabban még a „V4NA”-nak nevezett „nemzetközi” izé dumáiból meríti.

(Forrás: varosikurir.hu, Városi Kurír által)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A közmédia épülete továbbra is a maffiaállam kezében van, amelyet úgy igazgat, mintha nem az adófizetők pénzéből, hanem a saját zsebükből működne. Az MTVA épületében a fidesz saját törvényei uralkodnak, ott azt tesznek, amit csak akarnak, annak következményei nincsenek.A magyar rendőrség feladata sokkal több annál, mint hogy sorfalat álljon a hatalom palotája és a propagandagépezet főhadiszállása előtt, a rendőrség feladata ugyanis az is, hogy szolgálja és védje a magyar állampolgárokat, pártállástól függetlenül. Nem a hatalom, hanem a magyar állampolgárok védelmére és szolgálatára esküdtek fel, amikor beléptek a rendőrséghez, ezt jó lenne nem elfelejteni. Ha nem szeretnék azt, hogy minden jóérzésű állampolgár azt gondolja, hogy a rendőrség nem más, mint a kormány csahos kutyája, akkor itt az ideje ezen változtatni. Itt az ideje végre annak, hogy az állampolgárok oldalára álljanak, ahelyett, hogy a hatalmat szolgálják ki.
A köztévé NEM magántulajdon. Azt a befizetett adónkból tartjuk fenn, az ott dolgozók a mi közös pénzünkből kapják a fizetésüket, abból működik az összes csatorna. A közmédia feladata NEM az aktuális hatalom elvtelen kiszolgálása, nem a hatalmon lévők által elvárt hazugságok gerinctelen terjesztése, hanem a köz szolgálata, a hírek objektív bemutatása, a valós információk eljuttatása a lakossághoz.
Csizmás Kond
...egyik ezt fújja a másik amazt...és nemcsak fújják hanem egymásra is mutogatnak...
Nessy
@Csizmás Kond: A valóság valahol a kettő közt van! Anno Szabad Nép ( Bayer Zsolt "újságíró" cikkeivel) meg a Szabad Európa rádió.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.