A Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb konstrukciója - mondta el Semjén Zsolt a Fidesz XXVIII. kongresszusán. Semjén Zsolt kiemelte, 75 éve alapították meg a KDNP-t Szálasival szemben a náci megszállás ellen, majd folytatta a harcot a Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen. Keresztényként tudták, hogy a faji és az osztályszocializmus embertelen istentelen és neo pogány. Elmondta, a pért vezetői soha nem lettek kollaboránsok, majd rendszerváltó párt lett a KDNP és kitartó szövetséges minden Orbán-kormányban. Kiemelte, ez a kormány Európa legkereszténydemokratább kormánya. A Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb konstrukciója, hiszen 2006 óta mindvégig abszolút többsége van. Úgy fogalmazott, a Fidesz és a KDNP szövetsége értékszövetség a keresztény civilizáció védelmének, a nemzeti elkötelezettség megvalósításának és a polgári értékek értékközössége, emberi minőség, bajtársi hűség.
Semjén: A kormány Európa legkereszténydemokratább kormánya
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
memet (privátban) egy szlovákok által használt betüre amikor ide belépett! Ö magyarozik?! (;-))
vagy van az a pénz...!
www.youtube.com/watch?v=GRkakta7MJQ
szabadpecs.hu/2019/10/valasztasi-abszurd-a-polgarmester-a-lakosokat-kerte-hogy-keriteseiken-hirdethessen-aztan-jott-a-nagy-fideszes-csavar/?fbclid=IwAR3zjkeSD52qZKYRhUIc2QvSqN689Jz3w3xCqQQi1LZiHgW62LhPh7Wvjyw
Új hozzászólás